2014. január 26., vasárnap

Paul Wade - Fegyencedzés jegyzet/kritika


Paul „Coach” Wade – Fegyencedzés


            Szeretném leszögezni, hogy minden későbbi belekötésem ellenére a Fegyencedzés az egyik legjobb könyv azok közül, amelyek a saját testsúlyos edzésről szólnak. Alapvetően az Erő és edzettség kialakításával és megtartásával foglalkozik. Segítségével világosabban lehet látni önmagunkat és a testedzést. Ez a jegyzet a könyv lényegét próbálja megragadni, valamint némi saját tapasztalatot, élményt igyekszik hozzáadni a már amúgy is rendkívül értékes tudáshoz.  Ami nagyon fontos és sokan figyelmen kívül hagyják, nem csak akkor, amikor ezt a könyvet olvassák, hanem úgy egyébként is az életük folyamán, hogy: Fontos, hogy legyen megfelelő érzelmi és alapvető intelligenciád ahhoz, hogy a dolgokat a helyén tudd kezelni. Ez a könyvben szereplő információkra különösen igaz.
A könyvet, amit én vettem a Jaffa kiadó nyomatja (általában klassz könyvek kerülnek ki a kezeik közül) és a bolti ára 3990.- Ft. - volt. A törzsvásárlói kártyámnak hála ez az összeg 3000-re redukálódott. Annak ellenére, hogy viszonylag könnyedén beszerezhető az Internetről, mindenképpen javaslom azt, hogy vedd meg, vagy nyomtasd ki magadnak. Így vagy úgy, de fizess érte; egyrészt, mert így talán jobban fogod értékelni (egy könyv önmagában is érték), másrészről pedig nem baj, ha a kiadó kap egy visszajelzést, az önmagával törődő társadalmi rétegtől annak érdekében, hogy igényes, sporttal foglalkozó könyvek fordításait is kiadják, mert van rá kereslet.
            Ha a könyvet nem találnánk meg a környező boltok egyikében, (amit kétlek) akkor beszerezhetjük a következő helyek valamelyikéről, igazán jutányos áron.

            Szeretném megelőzni azokat, akik szerint úgy okoskodom, hogy igazából sosem csináltam vagy láttam ilyesmit, hogy De. Magam is évek óta híve és megszállottja vagyok az effajta edzéseknek. Szerelmese az önfejlesztésnek, mind testi- mind lelki úton.
            A könyv nem mentes a marketingtől. Sőt. Szeret szélsőségeket alkalmazni annak megvilágítása érdekében, hogy mennyire király. Ismét szeretném leszögezni, hogy minden kritikám ellenére én szeretem, imádom ezt a könyvet, csupán nem vagyok „hülye”, akivel „mindent” meg lehet etetni. Távol álljon tőlem, hogy bárkiről ilyet feltételezzek… Példának okáért ott van egyből a könyv hátulja, amely leírja, hogy a legtöbb testedzéssel foglalkozó rendszer ratyi, mert az és kész. Mert ha a túléléshez nem a nyers erőt használod ratyi vagy.
Elárulom, ha egy mesterlövész több-száz méterről leszed valakit, az nem jelenti, hogy ne tudta volna szarrá verni az illetőt. Csupán így volt a hatékonyabb és a célravezetőbb. Na, a könyv sokszor a más körülmények közötti kölcsönhatásokat arra használja fel, hogy érvként hozza fel valami ellen saját maga mellett.
            Ezt azért jó tudni. Ennek ellenére hiszem és vallom, hogy „a Fegyencedzés technikáit bemutató könyve Mindenkinek hasznára válhat, akinek elege van a puhányságból és igazi erőre vágyik!”
A felnyitott könyv egyből a „Vélemények a Fegyencedzésről” rovattal indít. Ezzel sincsen semmi baj, hiszen, ha a számodra releváns és tiszteletre méltó emberek jó véleménnyel vannak valamiről, akkor könnyebben beadod a derekad.
            Pavel Tsatsouline véleményének teljesen helyt adok. – „Szerezd meg a könyvet!”  Gary Cookkal már van egy kis bajom:
            „A Fegyencedzés megbecsüléssel és tisztelettel adózik a testsúllyal végzett edzésnek. Ez a könyv régi lépés egy új irányba, amit csak üdvözölni tudok.” – Namármost Ez vagy totális baromság, vagy félre fordítás vagy csak sima kreténség. Vagy valaki okosnak akart tűnni anélkül, hogy gondolkodott volna, nem tudom. De: A könyv is bemutatja, hogy éppen az a lényeg, hogy már az „ÓKORBAN” is így nyomták és „MANAPSÁG MÁR NEM” így nyomják. Tehát az irány régi és a lépés új, a mostani embernek, hiszen nem ehhez szokott ha már szeretnénk színesen metaforizálni.  Lehet, hogy csak én dramatizálom túl.
            A következő vélemények is mind dicshimnuszok és ha kis módosítással is, de a legtöbbel egyetértek.
Mark Riekfind – „Bravó edzőkém bravó.”
A könyvben található Figyelmeztetés rész egy része nagyon tetszik. Ez olyannyira fontos, hogy ki is emelem:
Az erőnlétnek és az erőnek semmi értelme nincs egészség nélkül. Megfelelő edzéssel ez a három jótétemény együtt jár. Mindig elővigyázatosan járj el és csak a saját felelősségedre. A testedért te vagy a felelős – figyelj rá!


            Aztán egy kis csúsztatás, hogy jogvita esetén legyen kiskapu, majd jön a tartalomjegyzék egyetlen oldalban. Tulajdonképpen ez kellően átlátható.
            Az Előszóban egy anekdotát olvashatunk John Du Cane-től, amiben önmagát és az általa kiadott könyveket sztárolja, de ha leszedjük róla a körítést a lényeg igenis fontos marad: A Fegyencedzés jó. A Fegyencedzés hatékony. Ne higgy el mindent, amit mondanak, csak azért mert azt szeretnék, hogy el hidd! Gondolkodj!
Bevezetés
            Egyből szembesülhetünk azzal a ténnyel, hogy a súlyzós edzés szar. Aki súlyokkal és/vagy gépekkel edz az egy retardált gyökér. Bárki, aki másmilyen módszerrel edz, az biztosan nem azért edz, hogy embertelenül erős legyen. És, ha nem saját súlyos edzés, hanem másmilyen, akkor ellenség. Ezzel sincsen baj, mert a szélsőség kiütközteti a saját súlyos edzés előnyeit és egy normális ember a saját fejében a helyére tudja rakni az információkat önmagától is. A gond ott van, hogy ezen a világon sok a nem normális ember. Ezt mind tudjuk jól. Sok olyan srác van, akik a könyv elolvasása után minden Konditermet Gomorraként kezel és minden benne tréningezőt pedig démoni ivadéknak tekint. Kivéve a nőket; a nőket megdugnák, ha démoniak, ha nem.
Az erő útja
            Egy kis mese arról, hogy a kondikban sok srác van 45 centis bicepsszel, akik nehéz súlyokkal nyomják és nagynak látszanak izompólóban. Szerény észrevételem, hogy jellemzően, ha valami nagynak látszik, vélhetően az is. Kivétel mindig van persze.
            „De ezek közül hányan erősek valójában?
·         Hánynak van igazi atlétikus ereje, amit használni is tudna?
·         Hányan tudnának megcsinálni 20 szabályos egykezes fekvőtámaszt?
·         Hányan tudnának hibátlan egykezes húzódzkodást végrehajtani?”
            És még néhány ilyen kérdés. Na, most, attól, hogy testedzés, még nem biztos, hogy ugyanaz a cél. A jóga is testedzés és a jógások közül nem sok nyom fekve 120 kg-val, és annak ellenére, hogy a híd gyakorlatokat művelik, ritkán csinálnak meg 10 felemás fekvőt kézenállásban. A könyv az eltérő célért végzett eltérő edzést máris egy kalap szarnak titulálja, csak mert az a cél végeredményben nem hasonul a Fegyencedzés által elérni kívántakhoz.
            „Manapság nem találunk olyan testépítőt, egyik edzőteremben sem, aki végre tudná hajtani a felvázolt „egyszerű” saját súlyos gyakorlatokat.” Ettől aztán a „felfújt” karú, pózoló, évek óta edző ember teljesítményét le kell fikázni a földig. A megfelelő sportnak a megfelelő keretek között természetesen az előnyei mellett vannak hiányosságai is, ez vitathatatlan. De azért na… A könyvben több helyen előforduló edzőtermi patkány kifejezés is sértő, bármilyen komikus még akkor is, ha én nem tartozom abba a kategóriába.
            Az erőssé válni részben is a súlyzós edzés inakra gyakorolt negatív hatásait említi, majd rátér arra, hogy másként is lehet.  Jön egy kis Calisthenic háttér sztori megfűszerezve azzal, hogy ilyen a világon sehol nincs, nem létezik és nem is volt mostanában csak a börtönökben. Később persze hivatkoznak rá, de most még elfelejtik a tornászokat.
            Ezután Paul Wade kérdésesen létező vagy nem létező életéről tudhatunk meg dolgokat. Címeres balfasz és pitiáner drogos létére 76553 évre ültették le. Mindegy is, megint csak nem ez a lényeg, hanem a szellemiség, ami emögött húzódik. Annak ellenére, hogy vékony és tudatlan srác volt, megfelelő motivációval, kitartással és következetességgel képes volt arra, hogy komoly eredményeket érjen el és itt jön a legfontosabb. Bárki képes erre, nem csak a testedzésben, hanem bármi másban is a világon.
            A szobrokra vonatkozóan, el kell ismerni, hogy volt egy nagyon impozáns testfelépítésük és valószínűleg nem Biotech étrendkiegészítőkön éltek. Ez a példa nagyon tetszik, megmondom őszintén. A könyvben illusztrációként benne is vannak az említett szobrok. A rész végén a már megszokott önimádat is található és kis utalás arra, hogy végül is hogyan jött létre a könyv „alapja”. A betűstílus és a szerkezeti tagoltság is kiváló. Az egyes bekezdés címek is nagyon találóak, például: „Lámpaoltás”. 
A lényeg: Ha akarod és elég elszánt vagy; nálad is működni fog!

Az erő elfeledett művészete következik
            Ami egy kis történeti áttekintést és bepillantást enged a Calisthenic ősi művészetébe és gyakorlóinak népes táborába. A helyesen kivitelezett, saját testsúllyal végzett gyakorlatok hatalmas erőt adnak. Nagyon élvezhető ez a leírás szinte elejétől a végéig tényleg, csak pár apróság:
            „A régiek a Calistheniket soha nem állóképességű gyakorlatnak tekintették!” – na, nem tudom, ki hogy van vele, de én ritkán Skypeolok több ezer évvel ezelőtt élt katonákkal és annyi levelet sem találtam tőlük a padláson, amiben kikötik, hogy ha a Krisztus utáni 21. Század elején vita kerekedne belőle, szeretnék leszögezni, hogy ők a calisthenicet kizárólag erő- nem állóképességi gyakorlatnak gondolták. Ez nagyon fontos. Az utókornak ezt feltétlen tudnia kell. Szóval kicsit döcög nekem az érvelés. Végül is minek állóképesség egy ókori sereg katonájának. Nem kell menetelnie mérföldeket minden körülmények között a kurvanehéz vértjében és a seregek közötti csaták is minden bizonnyal, egyetlen perc alatt véget értek. Csak ezt használták és csak erő építésére. Állóképesség le van szarva.  Benne van a könyvben, hogy a görögök megértették, hogy a calisthenic gyakorlása révén a test eléri a természetesen elérhető maximális potenciálját, de nem a mai testépítők felfújt módján…
            Nehéz is lett volna megérteniük a mai „módokat” évezredekkel ezelőtt. A történeti áttekintés folytatódik, kicsit megugorva napjainkig, egészen pontosan a XX. Századig. Aztán jön a fekete leves. A 20. Században minden szar, minden fejlesztés, minden innováció a testi tudás hanyatlásának melegágya. Félreértés ne essék: Nagyon sok tekintetben igazat kell adnom a gondolatmenetnek, ami például az atlétikus hatékonyságot illeti. Vagy sok egyéb másban is. De „haszontalannak” és „szánalmasnak” titulálni egy gyakorlatot csak azért „mert csak”, nem látom értelmét. Hirtelen megint, mint a könyv elején az egykezes húzódzkodás; úgy most a fekvőtámasz „kezdő” gyakorlatnak van minősítve és minden mesterhatoson kívüli modern gyakorlat a betonba van tiporva. Jön a korábbi séma, egy kis önimádat, egy kis börtön még a megfelelő egyensúllyal és megint egy kis gyémánt a sorok között.
            Az emberek nehezen kötelezik el magukat. Meg kell ismerniük a testsúllyal végzett progresszív edzések és a modern edzésmódszerek közötti különbséget.

            Az igazságtalanul egyoldalú (ennek ellenére részben igaz) összehasonlítás a Fegyenckiáltványban gyűrűzik tovább. „Én vagyok az élő példa arra” – mondja a szerző, hogy ilyen meg olyan császár a módszerem és nem kellenek a vasak meg semmi sem. Kicsit ironikus, hogy az „élő példa” titokban tartja a kilétét. Rendkívüli intelligenciával felépített könyv ez egyébként. Nagy háttérmunka és tudás húzódik mögötte, ezt nem lehet letagadni. Könnyen a „Rab”jává lehet válni a gondolatainak. Jön pár oldal a már megszokott mederből, aztán rátér a saját súlyos edzés előnyeire, melyek a következők:
1.      Kevés felszerelés kell hozzá – Tagadhatatlan és megcáfolhatatlan tény, hogy nehéz lenne ennél olcsóbb és eszközigénytelenebb edzésfajtát találni.
2.      Hasznos, funkcionális képességeket fejleszt – Ámen. „Lényegében mozgás közben végzett edzés”
3.      Az elérhető legnagyobb erőt adja – „Nem egyes izmokat, hanem magát a testet mozgatják, egységes egészként”. Na, most ez így van, de az érvelés megint hiányos nekem. A sétához is használom az egész testem, az, hogy lemegyek a boltba Chipsért, még nem adja nekem az elérhető legnagyobb erőt. Azt is írja indokként, hogy egyszerre több izomcsoportot mozgat meg egy-egy gyakorlat, ami lényegében ugyanaz, mint az előző csak máshogyan. Ami ugyebár megint csak így van, de ebből nem következik az elérhető legnagyobb erő.
4.      Az ízületeket is fejleszti, védi és megerősíti. Azt hiszem erre áldásomat adom. Természetesen csak a helyes és körültekintő kivitelezésnél.
5.      Hamar kialakítható vele a tökéletes fizikum. – Azt, hogy kialakítható vele, azt készséggel elhiszem, sőt magam is így gondolom. Természetesen, ha az ember megfelelően eszik, pihen és következetesen, progresszívan edz. De azt, hogy hamar, hááát. Mindegy is. Időnk van. Az út a lényeg, nem a végcél. Fel van hozva John Grimek példaként. Kis utánajárással úgy gondolom, hogy tiszteletreméltó egy pasas lehetett, meg legendás, meg minden és tudom, hogy fényévekre vagyok én az ő teljesítményétől nagyon sok téren, de a Google nagyon sok sokkal jobb képet képes kiadni a keresésre, mint amit a könyvbe tettek. Ott minden idők legesztétikusabb testű embere úgy néz ki, mint egy jó erőben levő böllér.  De ez megint csak kis jelentőséggel bír a lényeget tekintve.  Ennek a résznek a végén, már felhozzák a tornászokat. Ennyit arról, hogy CSAKABÖRTÖNBENVANEZMEGSEHOLMÁSHOLNINCSEN.
6.      Beállított és szabályozott testzsír százalék – Ami itt meggyőzött: „Senki nem lett jobb a testsúllyal végzett gyakorlatokban attól, ha kövér malaccá hízott!”

            A negyedik rész (Az első nagy rész, negyedik al- része) egy módosított tartalomjegyzék a könyvről., amelynek az első negyedével nagyjából már végzett is az olvasó, mire ideért. Itt kerül először elő a Mesterhatos, amely hat olyan alapvető erőgyakorlat, ami a test teljes megdolgoztatására és erejének növelésére alkalmas.
            Minden Mestergyakorlat fel van bontva tíz olyan lépcsőre, amelyeket egyesével megtéve végül el lehet jutni a kitűzött célig viszonylagosan belátható időn belül. Fokozatos nehézségi szintek találhatóak itt.
A mesterlépések a következők:
·         Egykezes fekvőtámasz
·         Egykezes fekvőtámasz kézenállásban
·         Teljes egylábas guggolás
·         Teljes egykezes húzódzkodás
·         Lábemelés függeszkedésből
·         Híd állásból, állásba visszaérkezve
            Majd minden mesterlépés után található néhány változat arra az esetre, ha további nehezítést, avagy változatosságot kívánunk az edzéseinkben eszközölni.
            A könyv harmadik nagy részegységében pedig csupa olyan információ és gondolat van, amelyet az olvasók 90%-a elfelejt abban a pillanatban, amint letette a könyvet és ez nem az író hibája. Ilyeneket, mint: Mindenkinek más a fejlődési üteme. Saját magadhoz alkalmazkodj. Állíts össze neked, magadnak megfelelő edzéstervet. Légy a saját edződ! Ezt valahogy a srácok elfelejtik, átugorják, nem értelmezik. Ebből születnek a Fegyencedzés csoportokba felkerült, kérek szépen egy nyalókát; ööö edzéstervet a bácsiktól; és a „ha tegnap csináltam 3 felülést, akkor ma kimehetek-e Wc-re? Nem fogom akkor túledzeni magam?” – típusú kérdések. Valamint a ma csináltam 10000000 fekvőtámaszt , háromszor ennyi húzódzkodást és lábemelést ; a levegőben is lebegtem, akkor délután még vagy egymillió egylábas guggolást, ezt a kört 400x teszem meg egy évben, adnátok tippet, hogy mit csináljak, mert túl könnyűek nekem a dolgok.
            Elkalandoztam kicsit. A lényeg, hogy a célod a mesterlépések tökéletes elsajátítása legyen!

            Következik a második nagy felvonás, amely a kézikönyvnek az a szakasza, amelyben a Mesterhatos gyakorlatai vannak bemutatva. Elmélet, vélt és valós előnyök; a gyakorlatok tíz lépését. Segítséget; javasolt sorozat- és ismétlésszámokat tartalmaz. Az elengedhetetlen öntömjénezés azért vele jár.
            Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kedvelem a könyv nyelvezetét. Mert de. Nagyon átjön. Acélos Tricepsz. Páncélkemény Mellkas, Golyóálló Ízületek. Ki ne vágyna ilyesmire.
A könyv a Fekvőtámasszal kezdi a sort.
            „A felsőtest legjobb gyakorlata. Erősít, izmokat épít, erősíti az inakat és arra edzi a felsőtest toló izmait, hogy a test alsó részével és a törzzsel összhangban dolgozzanak.” – Ennél szebb és átfogóbb átvilágítás azt hiszem nem is lehetséges. Ez még el van mondva 3 féleképpen, aztán egy kis gyűlöletkeltés a fekve nyomás irányába; anatómiai előnyök felvázolása. Körültekintő ismétlés úgy, hogy észre sem veszed. Igaziból a könyv mindig mást mond ugyanarra, de ettől élvezetes. Változatos és kellően szofisztikált a nyelvezete. A legtöbb dolog, amit itt említ, abszolút hitelesnek tűnik. Kiemeli, hogy a tökéletes technika vezet a tökéletes eredményhez.
            Pár általános szabály:
·         „Kerüld a fura szögeket és kéztartást. Találj olyan beállítást, ami neked kényelmes.
·         A törzs, a csípő és a lábak egy vonalban legyenek.
·         A lábaidat zárd össze.
·         A légzés legyen egyenletes.
·         A felső pozícióban a karok legyenek egyenesek, de ne feszültek. Legyen benne egy kis ív: „Tartsd puhán””
A sebességre vonatkozóan: Legyen helyén az eszed. Ha erőt építenél, csináld lassan. Amikor gyorsabb tempóra váltasz, azt az erőd és az ügyességed diktálja, ne a lendület. A változatosság gyönyörködtetése ne menjen az erőedzésed rovására.
A lépések nagyszerűen megtalálhatóak a könyvben, fényképekkel illusztrálva.
            Lépések
1.      Fekvőtámasz a Falnál – Ez a legkönnyebb, elméletileg minden egészséges embernek gond nélkül meg kell tudnia csinálni. Ahogy írom, ezeket a sorokat igyekszem megcsinálni a haladó szintet, vagy azt a szintet, amire képes vagyok. A gyakorlatok között pihenek eleget, írom tovább a jegyzetet, és amikor készen állok, visszatérek a gyakorlatra, majd kiegészítem egy-egy mondattal. 3X50, lassan, szabályosan végrehajtva még ebből az együgyű gyakorlatból is kellemetlen nem várt nehézségeket okozhat. Ezt persze jó értelemben írom.
2.      Fekvőtámasz előredőlve – Könnyebb, mint a hagyományos fekvőtámasz, de nehezebb, mint az előző verzió.  A 3. 40 darab szintén izzasztó tud lenni.
3.      Fekvőtámasz térdelve – Klasszikus Női fekvőtámasz.  A 3. 30-at már a pokolba kívánom. Szintén jó értelemben.
4.      Fél fekvőtámasz – Ezt a lépést volt a legnehezebb, nem átugranom. 2x25 a kis mozgástartomány miatt nem annyira vészes, mint a teljes lesz.
5.      Teljes fekvőtámasz – Nagy a kísértés a tempó felgyorsítására, de ugye azt nem szabad. Ez a gyakorlat hatékonyan megdolgoztatja a karokat, a mellkast és a vállövet. Nagyon szeretetreméltó gyakorlat. A 2x20 ismétlés nem lehetetlen küldetés, még egy kevésbé gyakorlott ember számára sem.
6.      Fekvőtámasz szűk kéztartással – A karok a hegyesebb szög miatt nagyobb hangsúlyt kapnak.  2x20; Lassú és egyenletes végrehajtása után garantáltan érezni lehet, hogy a felkarunk létezik.
7.      Felemás fekvőtámasz labdával – Az olcsó tescos keményre felfújt kosárlabda tökéletesen megfelel a célra. Kedvelem ezt a gyakorlatot is, mert sok időbe telt, mire először sikerült 2x20 ismétlés mindkét oldalra anélkül, hogy kapkodtam volna.
8.      Fél egykezes fekvőtámasz – Első alkalommal felkészületlenül, a dolgokat siettetve értem ide, nagyjából két évvel ezelőtt. Meg is lett az eredménye. Kellemetlen ízületi fájdalom. Amikor odafigyeltem a részletekre és újból, már szabályosabban másztam fel a létrán idáig, ugyanaz a mozdulatsor, semmilyen sérülést nem okozott. Haladó szint 2x20 mindkét oldalra.
9.      Emelőkaros fekvőtámasz labdával – Az utolsó Checkpoint a vége előtt. Igen nehéz gyakorlat. Az előzőek kivitelezése után, nem is igazán megy már a haladó szint. Ma már nem is erőltetem.  2x20 mindkét oldalra a továbblépéshez szükséges mennyiség.
10.  Végül az egykezes fekvőtámasz ül a trónon. „A maga tiszta formájában a mellkas és a könyök erejének tökéletes mutatója” Haladó szint 1x100 mindkét oldal. Szerintem ez önmagáért beszél.
            A fekvőtámasz sorozatok változatai közül kifejezetten kedvelem a tolódzkodást és a fekvőtámaszt széles kéztartással, a palánkot és a pliometrikus verziót. A többi Mesterlépést nem részletezném ennyire. Kellően megteszi helyettem a könyv is. Az egyes kezdő gyakorlatoknál nagy lehet a kísértés az ugrásra, de ezt nem javaslom. Még csak nem is a feltétlen sérülésveszély miatt, hiszen ha például a guggolás gyertyaállásbant elmulasztod, attól még nem feltétlenül növekedik meg a sérülés kockázata a későbbiekben. Azonban ez a kis kilengés, könnyen szokást teremthet. Ha itt kihagyunk egyet, ott egyet. Az élet más területein is hajlamosak leszünk rá. Sokkal jobb és célravezetőbb azt a szokást kialakítani magunkban, hogy végigjárjuk a saját magunk által kijelölt utat, mert ugyebár mind tudjuk, hogy a szokások alakítják a jellemünket.

Liftkábel erősségű combok
            Érdekes és igaz gondolat, hogy egy átlagos ember az erőt a felsőtesthez társítja. Azonban egy sportoló erejét a csípő és a láb összehangolt munkája és az általuk keresztülengedett energia adja.  A lábedzés kihagyása valóban vétek lehet. 
Never Skip The Leg
                                                             

Van itt is egy kis edzőtermi pocskondiázás a változatosság kedvéért. Amikor a könyv is észreveszi magát, inkább rátér nagyon helyesen a guggolás előnyeire és az általános szabályokra vele kapcsolatban, majd jön a tíz lépés!
Az izom edzettségét és az izomkontrollt az biztosítja a legjobban, ha több pontos ismétlést tudsz végrehajtani. A formát ne áldozd fel a siker érdekében.
            Egy kép erejéig, de másik nagyszerű gondolat: A hibrid edzés! Ez azt jelenti, hogy:  erő és állóképességi gyakorlatokat is alkalmazol, akár saját súlyos, akár Kettlebelles, akár súlyzós edzést is csinálhatsz annak érdekében, hogy egy szinergikus alkalmazással, csökkentsd a sérülésveszélyt, növeld a teljesítményt, az erőt és az állóképességet, javítva a saját esztétikumodon.
A változatok közül a guggolásra vonatkozóan a kitörést és a domb/lépcső futást szeretem a leginkább.

Húzódzkodás – Kétajtós szekrénnyi hátak és hatalmas karok
A könyv is írja, hogy a húzódzkodás király. Ezt sem én sem más azt hiszem, nem vitatja és nem is vitathatja. Kis történeti áttekintés után előnyök egész garmadáját találhatjuk meg a könyvben, melyek a széles háttól kezdődően a nagy bicepszeken át az igazán nagy erőig mindent felölelnek. Nem is alaptalanul. Nagyon- nagyon sokan szeretik és nem hiába. Kiváló gyakorlat, rengetegféle variációval. Elég csak egy Hannibal féle SW videóra gondolni. Az ember magabiztosabb az életében egyébként is, ha tudja magáról, hogy nem okoz gondot tíz szabályos húzódzkodást megcsinálni. Jobb közérzetet és kisugárzást biztosít az élettani hatásai mellett. A változatok és a javaslatok ezúttal is szemet gyönyörködtetőek.
Has
Ugyanaz a menet, mint az előbb. Kis dicséret, aztán a modern testépítés szapulása. A lábemelés gyakorlatainak előnyeire való figyelem felhívás, majd a tíz lépés s utána a változatok.
Híd
A Harcra kész gerinc. A kedvenc gyakorlataim egyike. Nem is rizsázok róla, tessék elolvasni a könyv ide vonatkozó részét, aztán nekiállni a megvalósításnak. Ha valaki szeretne mélyebben belemenni a szexualitásba, főleg, ha leány, akkor is előnyére válik majd.
Egészséges és erős vállak – Fekvőtámasz kézenállásból
Az előzőek mintájára. Lassú kezdés és lassú fejlődés várható ebben a gyakorlatsorban, de minden egyes új ismétlésnek annyira lehet örülni, mint a majom a farkának.

III. rész
Légy a saját edződ!
            A gyakorlatokon kívül itt találhatóak a könyv leghasználhatóbb gondolatfüzérei. Ismerjed önmagad. Melegíts be kellően. Fokozatosan vedd fel a ritmust. Magaddal foglalkozz. Legyél következetes, de változatos. Egyél okosan, pihenj, legyél türelemmel. Szokj le a heroinról. Nyújts. Használj edzésnaplót. Rendszerezd az életed!
Sokak számára ez az egy bekezdés is megérne 4000 Forintot.
A könyv végén van még pár alapként használható edzésterv és a köszönetnyilvánítás.
            Konklúzióm: A könyv minden marketingtechnikai szépséghibája ellenére alapmű. Kötelező olvasmány és szakirodalom minden arra érdemes embertársamnak.          
            A magyar férfiak, nők, fiúk és lányok körében is egyre inkább teret hódít ez a fajta „sport”.
Néhány ideillő link:
https://www.facebook.com/groups/fegyencedzes/?fref=ts – Fegyencedzés csoport a Facebookon
https://www.facebook.com/angelocska.metalozott?fref=ts – A Sportág jeles női képviselője, akitől bármelyik sportszerető nő tanulhat.
Végül, de persze nem utolsó sorban az általam leginkább kedvelt sportember a témában; a szintén Csillag-Harcos Jay; aki több százaknak motivál és még ennél is több embernek mutat példát napról-napra:
https://www.facebook.com/JaysWorkout?ref=ts&fref=ts



Tiszteld az időt. Tiszteld Önmagadat!


A jegyzetet készítette: Kardmen

2013. december 15., vasárnap

Jegyzet: Jeff Olson - A Hajszálnyi Különbség Filozófia


            Ez a jegyzet/összefoglaló igyekszik megragadni a hanganyag azon lényegét, amely segíthet bárkinek, hogy egyszerűen és hatékonyan alkalmazza a benne foglalt javaslatokat. A jegyzet, a teljes anyag meghallgatásának élményét semmiképpen nem helyettesíti, ám mivel a történetek nélkül a lényegre igyekszik fókuszálni, ezért a későbbiekben remek memóriafogasként szolgálhat. Az összefoglaló helyenként nem szó szerint egyezik, azonban törekedtem arra, hogy a mondanivalón és a lényegen a legkevésbé se változtassak.
            „Amikor még apró kisgyermekek voltatok, térden mászva mozogtatok a világban. Körülöttetek már mindenki tudott járni, ezért aztán azt vettétek a fejetekbe, hogy ti is megpróbáltok járni.
            Így, apránként kifejlesztettétek a járáshoz szükséges készségeteket. Megkapaszkodtatok valamiben a fejetek felett, és felegyenesedtetek. Felálltatok, miközben fogtátok az asztalt vagy a széket, vagy egy nagy kitömött állatot. Inogva és bizonytalanul felállattok, elestetek, majd újra, újra próbálkoztatok, egészen addig, amíg már önállóan is meg tudtatok állni. Azután megtettétek az első lépést. Ahogy figyeltétek az idősebbeket, láttátok, hogy lépésről lépésre haladnak: Jobb láb, bal láb jobb láb, bal. Ti azonban csak egyet tudtatok lépni, aztán elestetek.
            Napokig köröztetek a kisasztal körül, ügyetlenül lépdelve, anya vagy apa ujját fogva, amikor végre megtettétek az első pár lépést, egyes-egyedül, önállóan, remélhetőleg a családod éljenzése és tapsa kíséretében. Bablépések. Egyszerre csak egy, és meg tanultatok Járni! A JÁRNI TANULÁS FOLYAMATÁBAN valószínűleg sokkal több volt az esések száma, mint a sikeres lépteké. Gondoltatok azonban valaha is arra, hogy abbahagyjátok? Mondtátok azt valaha is magatoknak: ”Nem nekem találták ki a járást, ezért azt hiszem, mászni fogok az életem hátralévő részében!” Nem, természetesen nem. Akkor most miért teszitek?
           
         
Eltér-e ettől bármely olyan mai cél, melyet szeretnétek elérni, hogy meg tudjatok valósítani valamilyen dolgot? Mikor vesztettétek el azt a képességeteket, hogy kitűzzetek egy célt, elinduljatok felé és elérjétek azt? Hogy lehet az, hogy nem teszitek meg azokat a dolgokat, amelyeket egy vagy két eves korotokban megtettetek? A válasz, aggasztó, mégis egyszerű:
            Valamikor az életetek folyamán egyre vonakodóbbá váltatok, hogy babalépéseket tegyetek. Elvesztettétek a hiteteket abban az egyetemes igazságban, hogy az apró, fegyelmezett tettek melyeket újra és újra elvégzünk, hegyeket tudnak mozgatni.
(Az emberek figyelmét egyre több és egyre haszontalanabb dolog vonja el attól, hogy értelmes és hasznos célokat tűzzön ki maga elé, valamint attól, hogy ezeket a célokat elkezdje megvalósítani. A figyelemelterelő dolgok legjava remek szórakozás lehet alkalmanként, ám egyáltalán nem visz előre. Nem vezet sehova. Nem javít az életminőségen, a hatékonyságon. Oktalanul alkalmazva, elősegíti a bukást.)
            Shakespeare azt mondta: A meredek hegyek megmászása először lassú lépéseket igényel”, mostanra azonban abban hisztek, hogy áttörést kell elérni, kvantumugrásokat kell tenni, rögtön kell ez, rögtön kell az, nyerni kell a lottón.
(Lassú víz, partot mos!)
            Inkább megelégedtek a kevesebbel, csupán azért, mert a több, kívül esett a hatókörzetetekből.
            A GYŐZELEM MINDIG HAJSZÁLNYI KÜLÖNBSÉGEN MÚLIK. Ki ne emlékezne arra a diadalmas pillanatra, amikor Dan Jansen, amerikai gyorskorcsolyázó, az 1994-es  téli olimpián végre valahára felülkerekedett az évekig tartó csüggedésen, csalódottságon és frusztráción,és megnyerte az aranyérmet az 1000 méteres távon,és egyben beállította az 1 perc 12,43 másodperces új világcsúcsot.
(Én mondjuk nem emlékszem rá, mert a gyors korcsolyát nem követem nyomon, de a példa érthetősége és illusztrációkészsége kiváló!)
            Tudjátok mennyivel nyert Jansen? Tudjátok, hogy mekkora volt a különbség a világcsúcsot beállító aranyérem és a feledésre ítélt második hely között? Nulla egész huszonkilenc század! Ez aztán, tényleg Hajszálnyi különbség!
            Nem számít mit vesztek figyelembe, nem számít, milyen területét vizsgáljátok, az élet, a munka, illetőleg a szórakozás, a nyerés és a vesztés közötti különbség az, hogy elsőként és legjobbként kerültök-e  be feljegyzések közé, vagy egyáltalán nem, vagyis a sikert és a kudarcot elválasztó űr mindig is HAJSZÁLNYI lesz. A lényeg, maga a folyamat, amely a különbséget generálja.
            Ha most azonnal felajánlanának nektek egymillió dollárt, vagy naponta egy pennyt, megduplázva minden nap, egy hónapon keresztül, melyiket választanátok? A legtöbb ember valószínűleg az azonnali egymillió dollárt választaná, kivéve, ha ismeri ezt a példát. Ez viszont hibás döntés lenne. Egy penny, naponta megduplázva, egy hónapon keresztül összesen: 10 737 418 dollár és 24 cent. Kamatos kamat. Megduplázás. Mértani növekedés. Ez mind összeadódik.
            Az idő nektek dolgozik. Mi lenne akkor, ha adnátok magatokat 5 évet arra, hogy kétszer annyivá váljatok, mint amennyi ma vagytok: Kétszer annyit keresetek, kétszer annyi embert ismerjetek, kétszer nagyobb hatással legyetek a világra, kétszer jobb életminőséget élvezzetek? Meg tudnátok tenni? Hogy csinálnátok? Kérdezzétek meg őszintén magatoktól: ”Ha megduplázom az erőfeszítéseket; ha kétszer annyi időm lenne; ha kétszer okosabb lennék; ha kétszer keményebben dolgoznék, mint ma, tényleg kétszer olyan hatékonnyá tudnék válni, mint amilyen most vagyok? Nem, nem tudnátok, és ezzel ti is tisztában vagytok. De várjatok! Van egy módja annak, hogy kétszer, háromszor, négyszer és még többször hatékonyabbá váljatok, mint, amilyenek ma vagytok.
Ha naponta 0.03 %-kal fejlődnétek, ami igazán Hajszálnyi különbség, és ezt megtartanátok a következő 5 évben, akkor ezt történne veletek: Az első évben 100 százalékot fejlődnétek (Máris Kétszerese lennétek annak, mint amennyi ma vagytok). A második évben 200 százalékot fejlődnétek. A harmadik évben 400 százalékot. A negyedik évben 800 százalékot. Az ötödik évetek végén-azzal, hogy naponta 0.03 %-ot fejlődtök, az értéketek, a készségeitek és az elért eredményeitek 1600 %-kal növekednek. Ez 22-szer több mint amennyik ma vagytok.
            Naponta csupán egy százalék három tized része, és ez NEM halmozódó. Ez naponta csak egy százalék három tized részével több. Ebben rejlik a filozófia lenyűgöző ereje. Amennyiben mindez tényleg igaz, akkor miért nem használja mindenki? Pedig használjuk. Mindig. Mindenki. A Hajszálnyi különbség állandóan működik. Soha nem áll meg. Ez vagy NEKTEK dolgozik, vagy ELLENETEK. Ez pedig rajtatok múlik. Ez a ti döntésetek.
            A különbségeket könnyű megtenni és könnyű nem megtenni. Én a KÖNNYŰ alatt azt értem, hogy, olyan  dolog, amit „meg tudok tenni”. A „Hajszálnyi különbség” filozófia alapját azok a következetesen végzett tettek képezik, amelyek a legnagyobb teljesítményekké adódnak össze. A probléma az, hogy könnyen elvégezhető dolgokat, ugyanolyan könnyű nem elvégezni is. Miért könnyű valamit nem elvégezni? Mert, ha nem teszed meg, akkor ma még nem öl meg téged. De ez az egyszerű, látszólag jelentéktelen hiba a döntésben, idővel felhalmozódik, és megöl titeket, elpusztít, romba dönti az esélyeiteket, hogy sikeresek legyetek, és tönkreteszi az álmaitokat. Erre számíthattok.
            TUDTÁTOK, hogy az emberek 5 %-a jár sikerrel,95%-a pedig kudarcot vall, bármely területét is vizsgáljuk az életnek? Ez igaz. 20-ból csupán egy ember éri el a céljait az életben. A számok ezt bizonyítják: egyszerűen így van. Az 1950-es években, a Hartford Biztosítótársaság készített egy felmérést 100, frissen diplomát szerzett—25 év körüli—főiskolai hallgató között. Ezt a kérdést tették fel:
            „El fogod e érni pénzügyi céljaidat a munkával töltött éveiden belül, vagyis 40 éven belül? ”Kivétel nélkül az felelték, hogy „Igen! ”Negyven évvel később az 1990-es évek végen, a Hartford visszament és megnézte, hogy mi történt ezekkel, a most már 65 éves emberekkel. Erre az eredményre jutottak:
Egy gazdag volt, négyen anyagi biztonságban voltak, hat még dolgozott,35 már elhunyt,54-en pedig a „csőd” szélén álltak, akiknek a számlák kifizetése után 200 dollárnál is kevesebb pénzük marad a hónap végéig.
            100-ból csupán 5 ember lett sikeres. Ez csupán 20-ból egy. Miért? Mit rontott el a többi 95 ember? A válasz a GRAVITÁCIÓVAL  kapcsolatos, és az élet lefelé húzó erőivel. EMLÉKEZTEK ARRA, AMIKOR MÉG a negyedik osztályba jártatok? Elvárták tőletek, hogy sikeresen befejezzétek a tanévet, majd az ötödik osztályba lépjetek? A tanáraitok, a szüleitek és az összes osztálytársatok elvárta tőletek, hogy elvégezzétek az évet. Az egész rendszer úgy működött, hogy ti a negyedikből az ötödikbe, majd a hatodikba stb. osztályba lépjetek.
Mi lett volna ha, senkit sem érdekel, hogy elvégzitek-e a tanévet? Mi lenne, ha az egész oktatási rendszert, a társadalmunkat és kultúránkat egyáltalán nem érdekelné, vagy várná el, hogy a gyermekek elvégzik-e valaha is az ötödik osztályt? Elvégeztétek volna? Ha a rendszer nem gondoskodna arról, hogy a gyermekek tanulják meg a negyedik tanév anyagát, vizsgázzanak le, majd lépjenek az ötödik osztályba, akkor csupán 5 százalékuk tenné ezt meg! Tegyétek fel magatoknak ezt a kérdést: Hol van, azaz elvárás és szervezet, amely támogatna engem azért, hogy sikeres legyek az életemben és a munkámban? Az oktatás hivatalos rendszerén kívül, mely sok szakértő szerint egyébként is tragikusan hibás, nem várja el tőletek senki és semmi, hogy sikeresek legyetek. Azt kapjuk, amire számítunk, és közülünk csak 5 % számít arra, hogy sikeres lesz a jelenben és a jövőben egyaránt. Ráadásul, nincs egyetlen olyan szervezetünk sem, amely segítene abban, hogy sikeresek legyünk az életben. Ez így elég keménynek hangzik? Nos, az élet  kemény. 20 emberből 19-et LEFELÉ HÚZ.

A Hajszálnyi különbség egy olyan sikeres rendszer, melyet BÁRKI fel tud használni arra, hogy kitörjön az élet lefelé húzó hatásaiból, és kihozza a magából a legjobbat.
            A TETTEITEK szülik az EREDMÉNYEITEKET, ezek pedig megteremtik azt az életminőséget, amelyet élveztek. Egyszerű, erőteljes és igaz. A probléma viszont az, hogy nem a tetteitek a problémák forrása. Ezért nem használnak a fogyókúrák. Van még egy összetevője ennek az egyenletnek, ami nem más, mint a forrás ahonnan a tettek származnak.
Nézzétek ezt meg:
A hozzáállásotokból származnak a tettek, de még a hozzáállás sem a legfőbb pont. Van még ennél is alapvetőbb és nélkülözhetetlenebb dolog. Ez pedig a Filozófiátok. A filozófiátok az a paradigma, amellyel az életet szemlélitek: hogyan működik (vagy nem működik), és mi a legjobb módja annak, ahogyan az életet élni kell. Egyszerűen szólva a filozófiádnál nincs alapvetőbb dolog. Frank Lloyd Wright ezt mondta:
Egyetlen patak sem tud magasabb szintre kerülni a forrásánál.
         Bármit is épít az ember, annál nem tud többet kifejezni vagy tükrözni, mint amilyen ő maga volt… Nem jegyezhet fel se többet, se kevesebbet annál,mint amennyit megtanult az életről az épületek építése közben. A filozófiája, igaz vagy hamis, ott van.
            A filozófiátok a kudarcotok vagy sikeretek forrása. A tudás az egyik kulcs.
A tanulás kritikus alapeleme mindennek. Szert kell tennetek arra a tudásra, amely egy tárgy elsajátításához szükséges, valamint törekednünk kell arra, ami hozzájárul a személyes és hivatásbeli növekedésetekhez, fejlődésetekhez.
Három módon tehettek szert erre a tudásra:
1)Tanult tudás
2)Tevékeny tudás
3)Modellezett tudás
TANULT TUDÁS.
            Könyvek, cd-k, szemináriumok, képzések; mindent olvassatok el, hallgassatok meg, és mindenen vegyetek részt; ezután még többet olvassatok, hallgassatok, és vegyetek részt… MINDENNAP OLVASSATOK EL 20 OLDLAT EGY LELKESÍTŐ, INFORMÁCIÓKBAN GAZDAG KÖNYVBŐL! Válasszatok olyan könyveket, amelyek hozzájárulnak a céljaitokhoz. Vagy a saját álmaitokat építitek, vagy valaki másét. Amikor romantikus történeteket, rejtélyes regényeket vagy krimiket olvastok, akkor kinek az álmait építitek, a saját álmaitokat vagy a szerző, illetőleg a kiadó álmát? Amikor Napoleon Hill, Think and Grow Rich (Gondolkozz és gazdagodj meg!) című könyvét olvassátok, azt a könyvet ,melynek megírása 20 évet vett igénybe, és amely a leggazdagabb és legsikeresebb férfiakkal és nőkkel készített interjúkat tartalmazza, felfedve sikerük 13 titkát, akkor kinek az álmát építitek? Olvassatok el 20 oldalt mindennap egy lelkesítő könyvből! Ezt könnyű megtenni? Bizony. Ez az egyszerű fegyelmezettség, idővel felhalmozódik, mint az a penny, amely naponta megduplázódott, és a csúcsra fog juttatni titeket! Könnyű nem megtenni? Az bizony. Ha nem teszitek meg, még ma teszi tönkre az életeteket és munkátokat? Semmiképpen sem! De ez az egyszerű, jelentéktelen hiba a döntésben idővel felhalmozódik, végül pedig elveszi tőletek az életet!
            Mindennap hallgassatok 15 percig önművelés témájú CD-t! Hallgathatjátok a rádiót az autóban, Michael Jackson vagy Barbara Streisand álmát építve. Miért ne választanátok azonban azt, hogy a saját álmaitokat építsétek? Hallgassátok Jim Rohn CD-it! Ő egy szakember, aki segíteni fog a SAJÁT álmaitokat felépíteni. Könnyű naponta 15 percig hallgatni egy CD-t? Természetesen. Könnyű nem megtenni?
            Vegyetek részt egy önfejlesztő szemináriumon vagy képzésen néhány havonta egyszer! Még ennél is jobb, ha havonta egy ilyenen részt vesztek. Végezzetek el egy tanfolyamot! Vagy inkább kettőt, ha erre nincs időtök, mert minden kedden és csütörtök este fociztok, akkor nem értitek az egészet!
TEVÉKENY TUDÁS.
            Az élet nem látványos sport, hanem macska-egér játék. Vezess, kövess vagy lépj félre az útból! Az élet nem eredmény, az élet nem cél, hanem a FOLYAMAT. A siker irányába vezető út mindig építés alatt van. Emerson azt mondta: ”Végezd a dolgod és lesz hozzá erőd.” Olyan nincs, hogy elmentek megszerezni az erőt, aztán nekiálltok a dolgotoknak. Erőre csak úgy tehettek szert, hogy ha teszitek a dolgotokat, ha egyszerűen megteszitek! Az emberek állandóan kérdezik tőlem,hogy mi a siker kulcsa.”Mi azaz egyetlen dolog, amit ha megteszek, garantáltan sikeres leszek? ”Erre mindig az ugyanazt válaszolom: Legyél itt, tevékenyen elmerülve a folyamatban egy év múlva.
MODELEZETT TUDÁS.
            Tudtátok, hogy a jövedelmetek, nagy valószínűség szerint, a tíz legjobb barátotok jövedelmének átlaga lesz? (Ha az a célotok, hogy többet keressetek, akkor vagy szerezzetek be új barátokat, vagy pedig növeljétek meglévő barátitok jövedelmét!) Tudjátok, hogy miért vannak együtt a hasonszőrű emberek? Mert mindannyian egy irányba haladnak. Azonos a jövőképük. Ha el akartok érni egy célt, bármilyen célt, akkor keressétek meg azokat az embereket, akik már elérték ezt a célt és legyetek velük, töltsétek az időt velük, sátorozzatok le a küszöbjükön! Ezt úgy hívják, hogy a Társas érintkezés törvénye. Azért törvény, mert mindig működik. A Hajszálnyi különbség első parancsolata:
TANULJ!
MEGTANULNI TANULNI annyit tesz,hogy elkötelezzük magunkat a folyamat mellett. „Azaz ember számít igazán tanultnak,aki megtanulta ,hogyan kell tanulni.”—Carl Rogers Freedom
            Alvin Toffler, a Future Shock (Félelem a jövőtől) szerzője,ezt írta:
            „A tanulás a tudás és az élet megközelítése, amely az emberi kezdeményezésre helyezi a hangsúlyt. Ez magában hordozza azon új módszertanok, új szakismeretek,új hozzáállások és új értékek elsajátítását és alkalmazását, amelyek ahhoz szükségesek, hogy megéljünk a változások világában. A tanulás olyan folyamat, amellyel felkészülünk arra, hogy megoldjunk új helyzeteket.”
            Megtanulni tanulni egy választás. Ezt a választást percről percre teszitek, nem csak egyszer és azzal készek is vagytok az életetek hátralévő részére. Minden egyes új pillanat új választási lehetőség elé fog állítani titeket. Válasszátok azt, hogy naponta 20 oldalt elolvastok, és ezt a döntést minden egyes nap meg kell hoznotok. Válasszátok azt, hogy győztesekkel barátkoztok, és ezt a döntést is minden egyes nap meg kell hoznotok. Percről percre választanotok kell, hogy a Hajszálnyi különbség a hasznotokra váljon!
KÖNNYŰ MEGTENNI?
KÖNNYŰ NEM MEGTENNI?


            Bevallom gondban voltam. Eddig még nem fordult elő, hogy valamiből csupán ilyen kevés részletet hagyjak ki. Ez azt jelenti, hogy a hanganyag valóban a lényegre, a teljességre, a hatékonyságra és az egyszerűségre törekszik. Az egyetlen problémám vele és bevallom, örülök neki, hogy ez a legnagyobb gondom, hogy kis túlzással minden egyes sorban elhangzik, hogy „hajszálnyi különbség” – A végére már rohadtul meguntam. Értem én, hogy sulykolni kell a kollektív tudatba, de azért ennyire ne nézzenek már fogyatékosnak.
            Egy másik apró észrevételem, hogy a hanganyag nem tér ki a kiegyensúlyozott életre. Kicsit olyan, mintha elítélné a szórakozást, az önfeledt, mulattató időtöltést. Mert minden, ami nem visz előre az „szar” alapon gondolkodik. Pedig ez nem róható fel a „módszernek”. Nem ennek a hibája. Nem tér ki rá, mert nem foglalkozik vele. Ennyi. Elítéli a lustaságot és a szélsőséges elkötelezettséget a baromságok iránt. Nem kér sokat. Tudd, hogy mit szeretnél és tegyél érte minden nap. Mert az idődből futja. Ezen az elven pedig: szórakozz egy kicsit minden nap. Az sem lenne jó, ha a kikapcsolódás hiánya pusztítana el hosszú távon.
30 fekvő. Nekiállok. Mert ugyanolyan könnyű megcsinálni, mint nem megcsinálni.
Szeretnék jobb ember lenni.
És te?                                                                               

                                                                                                             A jegyzetet készítette: Kardmen

2013. november 12., kedd

Vin DiCarlo - Eszkalációs Létra

Vin DiCarlo – Eszkalációs Létra

Hogyan eszkaláljunk fizikailag a szemkontaktustól a hálószobáig
            Ez a jegyzet/összefoglaló igyekszik megragadni a könyv azon lényegét, amely segíthet bárkinek, hogy egyszerűen és hatékonyan alkalmazza a benne foglalt javaslatokat. A jegyzet, a könyv elolvasásának élményét semmiképpen nem helyettesíti, ám mivel a történetek nélkül a lényegre igyekszik fókuszálni, ezért a későbbiekben remek memóriafogasként szolgálhat. Az összefoglaló helyenként nem szó szerint egyezik a könyvvel, azonban törekedtem arra, hogy a mondanivalón és a lényegen a legkevésbé se változtassak.

            Fontos, hogy tudjunk eszkalálni a véletlen alkalmi érintéstől az intimebb és direkt kontaktusig. Az egyszerűnek tűnő fokozás gyakran elhúzódik és túlbonyolódik. Kétségtelen, hogy ez a Játszma legfontosabb eleme, tehát nem kéne bonyolultnak lennie. Van egy megismételhető minta, amit ha megtanulsz, fontos eszköze és része lehet a játékodnak.
Könnyed sima lépésekre van tervezve, nagy ugrások nélkül, hogy elkerüljük a visszautasítást. Kompatibilis a verbális struktúrákkal.


0.      Lépés – A megközelítés előtti szakasz
Bár ennek nincs köze a fizikai eszkalációhoz, mégis alapvető fontosságú a sikeres csajozáshoz. Mielőtt bárminek nekilátsz fontos a megfelelő információkkal tisztában lenni, hogy azokat az előnyödre használhasd.
·         Elemezd a környezeted – Ha rossz helyről közelíted meg a nőt, könnyen beléd jöhetnek vagy megzavarhatnak. Nézd meg, hány emberrel van! Milyen a kapcsolata velük? Férfival van? Mások megközelítették már? Van hely, ahova elkülönítheted később? Mennyire befogadó vagy részeg?
Ezek mind fontos dolgok. Ez a szakasz magában foglal téged és azt, amennyire felkészült vagy a csajozást illetően.
·         Figyelj az olyan dolgokra, mint – Hogy vagy öltözve? Kikkel vagy együtt? A testbeszéded! Szemkontaktus, pozitív mindset.
Amit teszel a csajozás előtt, ugyanannyira fontos, mint az információ, amit szereztél a nőkről. Próbáld meg ezeket a dolgokat a lehető legjobban rendezni, hogy segítsenek, ne gátoljanak.

1.      Lépés – A kezdeti beszélgetés
Miután a lépés rendezve lett értelemszerűen meg kell közelítened a nőt és beszélgetned kell vele. Ezt teheted bármilyen általad ismert és kényelmes módszerrel.

2.      Lépés – Véletlen 1
A kino első típusa a kezeket és a karokat célozza meg. Gyakori, hogy az emberek kezet ráznak, pacsiznak vagy egy másik személy karját érintik, hogy hangsúlyozzanak valamit. Ebből adódik, hogy ez a legtermészetesebb kezdőpont a fizikai eszkalációhoz.
A „véletlen” számunkra azt jelenti, hogy úgy kell tűnnie, mint egy kiszámíthatatlan modorú valami, ami utánozza a szokásos fizikai kölcsönhatásokat. Ebben a státusban ez a fajta fizikai fokozás nagymértékben növeli a komfortot.
Ennek a lépésnek nagyon hamar el kell kezdődnie, lehetőleg néhány másodperccel a szóbeli nyitás után!
Példák:
·         Kézfogás
·         Karok összeérintése
·         Könnyed érintések a nő karján, hogy hangsúlyozz valamit
·         Megfogni a nőt a könyöke alatt, hogy közel tartsd amíg a beszélgetés tart
·         Tenyérjóslás
·         Tenyéren, kézen, karon végezhető rutinok, játékok.

3.      Lépés – Nyílt 1
Néhány érintés után észre kell venned, hogy a célpontod hozzászokik az érintésedhez vagy érzéketlenné válik iránta, esetleg kellemetlen neki. Ha minden rendben van és sikerült komfortot építened, akkor tovább lehet lépni. A nyílt azt jelenti, hogy nincsen álcázva semmilyen módon: egyértelmű jele a közeledésnek.  Ez a kulcsa az egésznek.
A véletlen érintések miatt a nyílt érintések is el lesznek fogadva.
Mivel a nyílt érintés el lesz fogadva, a vonzalom megnő. Ez egyfajta visszafele racionalizálás miatt történik. Ha nem zavarja a nőt a nyílt eszkaláció, akkor Vonzódik.
Ilyen például a szükségesnél hosszabb kézfogás. Kéz a kézben sétálás.
4.      Lépés – Véletlen 2
A „véletlenről” már volt szó. A minta ugyanaz. Azonban most a 2. Osztályú területekre koncentrálunk. A lány törzsére és a lábaira. Ez nem foglalja magába az erogén zónákat. (mell, belső comb) Ezek a területek később jönnek.
Ebben a szakaszban a fő célod, hogy közelebb kerülj a nőhöz, anélkül, hogy ez direkt lépés lenne (még). Egy discoban ezt úgy érheted el, hogy közelebb húzod a lányt magadhoz, hogy halljátok egymást. Átkarolod, hogy mutass neki valamit a távolban, ilyesmi.
Példák:
·         Közel álltok vagy ültök egymáshoz, a lábatok érinti a másikét.
·         Átkarolás rövid ideig
·         Hátsimogatás „véletlenül”
·         Közelebb húzás, hogy jobban halld.

5.      Lépés – Nyílt 2
Az eszkalációnak ebben a fázisába beleillik tökéletesen az áthaladás egy kényelmesebb, csendesebb területre. Átvezetni a nőt a tömegen, közel tartani őt magadhoz. Ez is egy lehetőség. Megint csak nem kötelező. Használhatod a neked „jó” viselkedését arra, hogy jutalomként eszkalálj. Egy szép gesztust vagy egy bókot jutalmazhatsz egy öleléssel.
Példák:
·         Ölelés elölről. Lehetőleg pozitív reakcióra, vagy ha megtesz neked valamit.
·         Átvezetni egyik helyről a másikra.
·         A lányt a derekánál, hasánál tartod/öleled, amíg beszélgettek.
·         A lány kezét a combodra helyezed.


6.      Lépés – Véletlen 3
A harmadik kategóriába a haj, az arc és a nyak tartozik. Igen gyakori hiba a tapasztalatlan vagy kevésbé tudatos srácoknál, hogy túl gyorsan érintik meg ezeket a területeket. A lányok igen védelmezőek a hajukkal, nyakukkal szemben. Fontos a fokozatos haladás. Ki kell építened egy bizonyos mennyiségű komfortot, hogy ezek érintése ne legyen kellemetlen a lány számára.
Ugyanúgy hiba lehet kihagyni ezt a lépést. Könnyebben ütközhetünk falba később. (LMR – Last Minute Resistance)
Példák:
·         Leszedni „valamit” a lány arcáról
·         Nagyon-nagyon közelről beszélgetni (Az arcotok érinti a másikat)
·         Megérinteni a nyakláncot/tetoválást, amit visel a nyakán, közben kicsit időzni ott.
·         Játékosan megcsípni a lány arcát

7.      Lépés – Nyílt 3
Ez a legdirektebb módszer megmutatni a fizikai érdeklődésedet a csókon kívül. Ez a fázis készít fel a csókra. Nem szabad elsietni. Az a legjobb, ha lassú, gyengéd és romantikus. Ülve kényelmesebb, a hatás kedvéért ajánlott az erős szemkontaktus, mosoly.
Példák:
·         A lány fejét a válladra helyezed. (Lehet, hogy magától teszi ezt meg.)
·         Megszagolod, puszilod a nyakát.
·         Megsimogatod a lány arcát, közel hajolsz, a szemébe nézel

Eszkalációs Rámpa
Maga az eszkaláció akár hosszú időt is igénybe vehet, az eszkalációs rámpa segítségével ez az idő akár 5-15 perc is lehet. Amikor sikerült az izoláció el is lehet kezdeni. Könnyebb végrehajtani állva, mint fekve.

8.      Lépés – Csók
A csókot kis távolságból kezdjük, nem rontunk rá messziről. Ha a nyílt 3 már megtörtént, feltehetően jó pozícióban vagy. Egy jó technika a szexuális feszültség építésére, ha közel kerülsz, mintha megcsókolnád, majd eltávolodsz. Ez építi a feszültséget és gondolkodóban hagyja a lányt, vajon mikor csókolod már meg. Az elején a csók legyen könnyed és gyors. A nyelvedet inkább későbbre tartogasd. A csók nem a vég. Arra való, hogy növelje az izgalmakat, hogy segítsen a következő szintre térni.
9.      Lépés – Csókolni a nyakat
A nyak és a fülek nagyon érzékeny erotikus testrészek. Simogatni és izgatni ezeket a helyes módon, nagyon meg tudja növelni a feszültséget, így hozzájárulva a simább eszkalációhoz. Figyeld, mi izgatja jobban és koncentrálj arra a területre, de a többit se hanyagold el.
10.  Lépés – A csupasz hát érintése
Az előző két lépés alatt ideális a kezedet a ruhák fölött tartanod. Miután már eddig elértél, mozgasd a kezedet a lány felsője alá, hogy megérinthesd a hátát. Tartsd a lányt közel magadhoz.
11.  Lépés – Hasat a hashoz
Most, hogy már érzed a bőrét, emeld meg kicsit a felsőjét, hogy kivillanjon a lány hasa. Csináld ugyanezt a saját felsőddel, hogy a hasatok összeérjen. Bár ez ártatlannak és szükségtelennek tűnik, mégis elindít egy intenzív szexuális érzést a lányban, mivel egyedüli hasonló tapasztalata, meztelenül, szex közben van. Ha a lány remeg, fel van izgulva kellőképpen. Az ellenállás megszűnt.
12.  Lépés – Közvetlen stimuláció
Miután feljebb húztad a felsőjét, ez alkalmat ad arra, hogy lejjebb menj és ott is csókold és simogasd.
13.  Lépés – A hüvely véletlen ingerlése
Amíg csókolod a testét, a lába közé pozícionálhatod magad és a tested középső részét dörzsölheted a vaginájához. Azt is csinálhatod, hogy a lába között átnyúlva támasztod meg magad és így az alkarod használod a stimulációhoz. Ha a száját csókolod, lehetőséged nyílik a comboddal izgatni ezt a részt. Amíg ezt teszed, a kezeddel nyomd a csípőjét a combodra. Ez intenzívebbé teszi az egészet. Ahhoz, hogy az egész indirektnek hasson, ne használd a kézfejed és az ujjaid. Mivel ez „véletlen” – nincs alapja a visszautasításnak. Az eszkaláció titka, hogy el kell érnünk, hogy a lány vonzalma nőjön, olyannyira, hogy elfogadja a további fokozást.
14.  Lépés – Közvetlen hüvelyi ingerlés
Ha már nagyon felizguld, csúsztasd be a kezed a bugyijába, hogy a meztelen fenekét érezhesd. Ezután csússz lejjebb, amíg eléred a hüvelyét. Először a környező területet érintsd, ezután kezd el ujjazni hátulról. A nők ritkán várják, hogy így történjen. Általában a pasik elölről kezdik az ilyesmit. Hátulról váratlanabb, ezért hatásosabb is. Ha a lány szoknyát visel, értelemszerűen könnyebb a lábán felfele haladnia a kezednek.
15.  Lépés – Közvetlen hüvelyi ingerlés 2
Izgasd addig, ameddig már nem bír magával. A másik kezeddel gombold ki a nadrágját. Akár te is megkérheted erre. Észre fogod venni, milyen nedves, hogy szaporábban lélegzik és, hogy nem bírja a kezeit levenni rólad. Elölről folytatva mélyebben tudsz majd a lányba hatolni és könnyebben juttatod el arra a pontra, ahonnan már nincs visszaút. Ahonnan már könyörögni fog a szexért. Izgasd a hüvely elülső falát.
16.  Lépés – Szex
Ne hagyd abba az ujjazást, míg a nadrág le nem kerül. Ne hagyd el a szexuális izgalom forrását, mert az hiányt ébreszt a lányban, ami drasztikus esést vált ki az izgalmi szintben. Innen már tudod a dolgod!

Néhány további pont
·         A magasabb szintek megnyitják az alsóbb szinteket
·         Nem hatékony elkezdeni a rámpát úgy, hogy majd egy másik időben akarod befejezni.
·         Az időd nagyobb részében a „véletlen” fázisban legyél, építs komfortot. Aztán jöhet a direkt.
·         A csoport létra elmélet szerint: Bármilyen lépésben vagy az egyik lánnyal egy szorosan összetartó lánycsoportban, az könnyen átvihető egy másik lányra a csoportban! Ez nem vonatkozik a rámpára.
·         A nő is eszkalál szexuálisan. Nem érint meg véletlenül. Vedd a jeleket, ha szükséges.

A jegyzetet készítette: Kardmen