2013. július 8., hétfő

Jegyzet - Brian Tracy - Töréspont

Brian Tracy – Töréspont


Hatékony válságkezelés 21 lépésben

            Brian Tracy több mint harminc évig tanulmányozta a hatékonyságnövelés és az időgazdálkodás fortélyait. Tapasztalatai és ismeretei tették lehetővé, hogy ezekben a témakörökben mára a világ egyik első számú trénerévé lépett elő. Eredményessége vitathatatlan. Könyve nagyszerűen ötvözi az egyszerűséget, az érthetőséget és a hatékonyságot. Igyekszem egy olyan áttekinthető jegyzetet készíteni, amely a későbbiekben a könyv elolvasása nélkül kielégíti a memóriám vakfoltjait. Megpróbálom a lényegre éhes jellemem legjavával a fontos információt kiemelni. A könyv azonban abba a tipikus hibába esik, hogy azon egyértelmű és nemes célján felül, hogy segíteni próbál és szeretne az átlagembernek igencsak körbemetélt. A vállalkozói szféra, a kapitalista piac és a marketinges alakok ihlette ostoba szabályok miatt a lényegre törés nem volt elég. Valamiért úgy gondolták, hogy hét szabály nem elég. Vagy kilenc, vagy tizenhárom. Esetleg hat. Muszáj kijönnie a huszonegynek még akkor is, ha négyet-ötöt megismétlünk, csak más szavakkal. Valamit akár háromszor is felhozunk, mert az ember az egyszerű és nagyszerű dolgokat eredendően túlbonyolítja…
            A könyv bolti ára 1450 Ft. Értéke ennél jóval több. Gyorsan lehet vele haladni, kellemes hangvételű célravezető olvasmány.
A könyv hátulján: „Mindegy, hogy az ember alkalmazottként, vállalkozóként, családtagként milyen jól teszi a dolgát. Előbb-utóbb mindig történik valami. Ha nem megfelelően kezeljük a helyzetet, váratlan akadályból akár komoly válsághelyzet is létrejöhet.

Nem az számít, hogy milyen mélyre zuhansz, hanem hogy utána milyen magasra tudsz felszállni! – Lee Iacocca (Az egyik legelismertebb és legsikeresebb menedzser a világon.  Aki nem ismeri, Nézzen utána!)

            „Könyvemet azoknak a bátor embereknek ajánlom, akik harcos vállalkozóként, családok és barátságok létrehozóiként és védelmezőiként készek az élet legnagyobb viharaival is bátran szembenézni. Bátrak, ti építitek fel a birodalmakat és valójában ti mozgatjátok az egész társadalmat, ezért mindannyian tőletek függünk. Kívánom, hogy minél tovább tartsatok ki!”

BEVEZETÉS
„Az általunk tapasztalt nehézségek valójában csak a tudatunkban létező gátak, amelyeket pozitívabb hozzáállással át lehet törni.” – Clarence Blasier

            A válsághelyzetek kibillentenek az egyensúlyból és azonnali intézkedéseket követelnek. Becslések szerint a vállalkozások két-háromhavonta kerülnek ilyen krízishelyzetbe. Nehéz helyzetben csak a nehézfiúk képesek folytatni a meccset. (Nógrádi Bence is ezt mondja a Rinocérosz Üzletkötésben, csak ő valahogy úgy fogalmazza meg, hogy a versenyt csak a Rinók élik túl!)
            Való igaz, nem a körülmények tesznek azzá, aki vagy; azok csak megmutatják, milyen vagy valójában.
            Fennmaradásodat, sikerességedet, egészségedet, boldogságodat és vagyonodat meghatározza, hogy milyen mértékben vagy válaszképes válsághelyzetben. (Ami nem öl meg, erősebbé tesz – Nietzsche)
            A jó vezető képes hatékonyan dolgozni a válság közepette is. A siker probléma-megoldási képesség.
Problémából nálunk csak kétféle kapható.
Van a megoldhatatlan és van a megoldható.
Ha van rá megoldás, legjobb, ha mész és megkeresed.
De ha nincs, azon a problémán többé ne törd a fejed!
            A siker szempontjából a kitartás mindent legyőz, még a természetet is. – John D. Rockefeller
MARADJ NYUGODT!
Ha külső behatások által befolyásolhatatlanná akar válni az ember, először a saját szenvedélyein kell megtanulnia uralkodni. – Benjamin Disraeli
Még csak a könyv legelején járok, de már feltűnt, hogy csupa olyan név és személy van megemlítve, akiknek a szavára érdemes adni. Mind, Rockefeller, mind Disraeli, mind Iacocca a szakterületük és egyébiránt a vezetés, a menedzsment és a sikeresség olyan mérvadó képviselői, akik önmagukban is ikonjai az elérendő céloknak.
            Ha az ember képes a káosz közepette is megőrizni a hidegvérét és uralkodni magán, akkor nagyon nagy bátorságról tesz tanúbizonyságot. A nyugodtság természetesen nem összemérhető a „lefagyással”.
            TÖRÉSPONT esetén először a gondolataidon és az érzéseiden kell uralkodnod, csak így teljesíthetsz a lehető legjobban.
Azonnal uralkodj magadon! Ha azonnal nem kezded el ezt tudatosan csinálni az érzelmi agyad lesz a kisfőnök, aki leginkább két dolgot tud, harcolni vagy menekülni: Ám a körülményektől függően sem a „kötekedem és másokat hibáztatok, dühös és ellenséges vagyok”, sem a „leszarom a dolgokat és homokba dugom a fejem” taktika nem lenne igazán célravezető.
Válsághelyzetben természetes, hogy félünk a kudarctól. Ez a lehetőség, különösen, ha számunkra fontos dologról van szó igen erős érzelmeket képes kiváltani az emberből. Ám, ahelyett, hogy túlreagálod a dolgot, vegyél egy nagy levegőt, nyugodj meg és maradj hatékony.
Érzelmeid jelentős része attól függ, miként értelmezed mindazt, ami körülötted történik.
Tanulmányozd a problémát, mielőtt reagálnál rá. Mindegy miről van szó, keresd a tapasztalatot, tanulságot.
Közhely: Minden balszerencsében rejtőzik egy legalább akkora előny magja. (A közhelyek gyakran igazak. Néha nem, de sokkal többször igen.)

BÍZZ A KÉPESSÉGEIDBEN!

            A csalódások képesek rá, hogy megtépázzák az ember önbecsülését és saját képességeibe vetett hitét. Mindegy mi történt, ennek az érzésnek Nem szabad engedni. Ha magaddal folytatsz párbeszédet ilyen ügyben, az legyen pozitív.
Képes vagy rá!
Gondold végig mi a legrosszabb, ami történhet. Őszintén. Határozd el, hogy az esetleges bekövetkezésekor ezt a történést elfogadod. Döntsd el, mit tennél ilyenkor. Azonnal kezdj hozzá, hogy elkerüld a legrosszabbat.
Az aggódás valódi ellenszere a kitűzött cél irányába mutató céltudatos cselekvés.
Önbizalmat nyerhetsz belőle.
MERJ TOVÁBBMENNI!
Ha nagy a válság, a túlélés legyen a célod. Nehéz helyzetek, nehéz döntések, nehéz lépések. Képesnek kell lenned alkalmazni őket.
Ha azt teszed, amitől félsz, a félelmed halálában biztos lehetsz!
ISMERD MEG A TÉNYEKET
Ez eléggé egyértelmű. A tény nem hazudik. Persze aközött, ami valóban tény és aközött, amit mi annak gondolunk, lehet különbség. Fontos, hogy a megfelelő kérdéseket tegyük fel:
Mi a helyzet pontosan? Mi történt? Hogyan történt? Mikor? Hol? Honnan tudom, hogy ez az igazság? Ki érintett? Ki a felelős?
Ezek önmagában is nyugtató hatásúak. Ha nem tudod megváltoztatni, tanuld meg elviselni. A tény ne aggasszon, vonj le következtetést.
IRÁNYÍTS!
„A bátorság létra, minden más erény rajta mászik fel.” – Clare Boothe Luce
Vállalj 100%-os felelősséget önmagadért. Bármit is kell tenni, neked kell megtenned. Amint felelősséget vállalsz a jövődért, elméd megnyugszik, tisztább lesz és sokkal könnyebben hozol majd jó döntéseket. Mindnyájan szoktunk hibázni: ismerjük be a sajátjainkat. A legjobb, amit tehetsz, hogy továbblépsz és a kár minimalizálásán töröd a fejed.
            „Kudarc nem létezik, csak az, hogy tovább már nem próbálkozik az ember.” – Elbert Hubbard.
MINIMALIZÁLD A VESZTESÉGET
Nem feltétlenül a legerősebb élőlény marad fent, hanem az, aki a leggyorsabban alkalmazkodik. Kezd el a zéró-alapú gondolkodást:
Ha nem csinálnám azt, amit csinálok, és ha tudnám, amit most tudok, vajon ugyanúgy ezt csinálnám? Ugyanúgy belevágtam volna?
Ha a válasz Nem: kezdj valami másba.
Van olyan dolog vagy folyamat az életedben, amit ha korábban tudtad volna, amit most tudsz, el sem kezdtél volna?
Van olyan kapcsolat vagy helyzet amibe, ha tudtad volna, amit ma tudsz: bele sem kezdesz?
(Bár ennek inkább a veszteség vagy veszteséges dolgok huszárvágásos befejezéséhez van köze, nem az effektív minimalizáláshoz: azért nagyon hasznos tanács.)
KEZELD A VÁLSÁGHELYZETET!
Állítsd el a vérzést. Gyűjts információt, old meg a problémát. Cselekedj. Gondolkodj előre, legyen tartalékterved. Előzd meg a válsághelyzet visszatérését.
ÁLLANDÓAN KOMMUNIKÁLJ
A bátorság legmegbízhatóbb mércéje a legyőzött félelem nagysága. / - Norman F. Dixon
Vezess: Nagyon fontos, hogy tudd: Vannak feladatok, amelyeket delegálhatsz, de vannak, amelyeket csak Te személyesen tudsz megtenni.
KORLÁTOZÓ TÉNYEZŐK
            Jó, ha ezt idejekorán kideríted. Mi akadályozza, hogy megvalósítsd a célodat? Miért nem vagy még mindig ott?  
Először belső elemzésre van szükség. Sokszor a saját félelmed az, ami visszatart. A problémáidat átvilágíthatod úgy, hogy: Van olyan ember, aki ugyanazzal a gonddal, problémával dacolva, amellyel én most szemben állok előrébb tudott jutni? Ha a válasz igen, akkor a problémád, nem más, mint üres kifogás.
Fókuszálj a legfőbb akadályra és próbáld meg megoldani.
Határozd el, mely célok a legfontosabbak jelenleg az életedben? Határozd meg az akadályt is és küszöböld ki.

ENGEDD SZABADJÁRA A KREATIVITÁSODAT!
ÖSSZPONTOSÍTS A KULCSFONTOSSÁGÚ TERÜLETEKRE!
FÓKUSZÁLJ A LEGFONTOSABB DOLGOKRA
(Be kell vallanom, néha azért tépem a hajam! Amikor több fejezetcím is ugyanazt jelenti. Több fejezettartalom is megegyezik tartalmában. Nem vagyok értelmi fogyatékos és nagyon örülnék, ha Brian Tracy is észrevenné ezt. Nem kell akkor 21 sikerkulcs. Elég 4. Vagy 6. Vagy jobb lenne, ha nem is számoznák, hanem elmondaná őket és kész. Mert ha a könyv címe 8000000 szabály a cipőfűző kötésre és én igazából csak 4-et tudok, akkor magammal szúrok ki, mert a többi 7999996-ban ismételnem kell önmagam.)
A könyv többi része szintén az önismétlés mocsarába gázol.
„A nagyszerű dolgokat nem erővel, hanem állhatatossággal hozzák létre.” – Samuel Johnson
Jó pap holtig tanul. Ne gondold azt, hogy már mindent tudsz. Az egyszerű dolgokat ne bonyolítsd túl.
Négy módszer, hogy megváltoztasd az életed.
·         Tehetsz valamit többször, mint korábban. Mi az amitől, ha többször tennéd, megváltozna az életed jó irányba? Vagy, amitől jobb lenne a vállalkozásod?
·         Tehetsz valamit kevesebbszer, mint korábban. Mi az, amivel kevesebbet kellene foglalkoznod? Mi az, aminek a hiánya egyszerűbbé tenné az életed?
·         Elkezdhetsz valami újat, ami a hasznodra válik, és amitől boldogabb leszel?
·         Abbahagyhatsz felesleges dolgokat.

KOMBINÁLD!

Meditálj, eddzél, pihenj. Maradj friss spirituálisan és szellemileg egyaránt. Hallgass az ösztöneidre, alkalmazd a Vonzás Törvényét.
Dolgozz a jellemeden. Sokat. A jellem király! És ritka.



A jegyzetet készítette: Kardmen


2013. április 13., szombat

A Sportnak köszönhetem!


        Sokáig kerestem a megfelelő alkalmat arra, hogy írjak erről, míg végül rá nem jöttem, hogy a téma éppen olyan aktuális volt tegnap, mint amennyire ma az, vagy az lenne holnap. Ugyanannyira: abban az értelemben, hogy minden idősíkban él olyasvalaki, akinek a sport megváltoztatta, megváltoztatja, esetleg készül megváltoztatni az életét. Három kifejezés jut eszembe kapásból, ha a sportra gondolok: a MA, a MINÉL ELŐBB, és a FOLYAMATOSAN.

            MA: Fontos, hogy az ember minden nap tegyen valamit másokért és tegyen ugyanúgy saját magáért. A legjobb, ha a sportolni vágyó, mozgásra éhes delikvens MA is gyakorol egy kicsit. Ma is fut pár métert, ma is rúgja a bőrt kicsit, ma is csinál néhány fekvőtámaszt, vagy csak ma is sétál egyet a jó levegőn. Csak csináljon Valamit. Még MA.  Én tudom… Tudom, hogy nehéz a napi 10 óra munka és bevásárlás és kutyasétáltatás és társadalmi élet, valamint a házimunka mellett nekiállni, mozogni, de mikor, ha nem MA? Hát MINÉL ELŐBB!
            Az elhízás a világban rettentő méreteket ölt. Számtalan cikk, írás, statisztika és tanulmány található a témáról. Pl.: http://www.egeszsegkalauz.hu/anyagcsere/elhizas-tulsuly-hol-allunk-a-vilagban-108651.html

          




      Ez tényleg valami rettenet. Alapjában véve nekem nem fáj, ha valakin egy kicsit több van a zsírból, mint kellene, de azért összességében az emberiségnek lehetne esze. Számtalan és még annál is több betegség kialakulásáért felelős az átlagosnál jóval nagyobb testtömeg, melyek jószerével elkerülhetőek lennének, de legalábbis radikálisan csökkenthetők. Az embereknek MINÉL ELŐBB rá kell jönniük, hogy mi a fontos számukra. Márpedig az ember számára nemigen van fontosabb, mint önmaga. Ennek ellenére sokan a hosszú vagy hosszabb távú negatív és egyértelműen romboló, pusztító hatást figyelmen kívül hagyják néhány percnyi, vagy akár másodpercnyi élvezetért (cigaretta, alkohol, drog stb.), na és persze az ágy, a televízió és a számítógép kényelméért. Bár azt tapasztalom, hogy az egészséges egyensúlyra való törekvés egyre nagyobb teret hódít, még mindig akad több százmillió ember aki, ha érleli is magában a döntést, hogy változtasson; azt még nem tette meg.
            Elhiszem, hogy akadnak emberek, akik jól érzik magukat a bőrükben egy kicsikét ducin is. Elhiszem, hogy sajnálatos módon akad olyan betegség, amelynek az elhízás a velejárója, de a többségnél nem ez a helyzet. Nem értem. Sok egészséges, külsőre és egyébként egzisztenciálisan és mentálisan is teljesen ép, korrekt és rendben lévő ember is elégedetlen magával. Miért felel meg a kövéreknek, hogy kövérek? Hogy lehetnének szebbek? Nem a külső a lényeg, tényleg nem! De összességében hiszem, hogy ha az ember elgondolkodik saját magán, az életén. A társadalmi kapcsolatain, a szépségről, egészségről alkotott képén. Azon, hogy a belső gondolatai által egész életében építgetett kép és a valóság milyen távol áll egymástól rájön, hogy a sport, a teljesebb élet velejárója. Annyiféle van, hogy mindenki megtalálhatja a neki valót. És, ha egyszer elkezdte valaki úgy igazán… Ha rákap az ízére onnan nincs megállás…
            Az ember nagyon találékony tud lenni annak érdekében, hogy ne kelljen a kényelmes, kellemes, esetenként káros szokásaiból lefaragni, esetleg teljesen feladni azokat. Kétségtelen nem a sport az egyetlen út… viszont kifejezetten járható.
            A magam részéről hálával tartozom… A foci csapatjátékra, együttműködésre nevelt, a hosszútávfutás a határok kiszélesítésére, a kitartás növelésére ösztönzött. Az edzőterem a változás lehetőségét kínálta, a Fegyencedzés és a hasonló programok következetességre, pontosságra tanítottak. Arra, hogy a minőség fontosabb a mennyiségnél. Nem igazán tudom ignorált, szétválasztott egységként kezelni a sportot, mert különálló rész helyett, teljesen az életem része. Számtalan barátot, élményt, ismerőst, tapasztalatot és kalandot köszönhetek neki.
             Mindegyik fajtája és annak űzője tiszteletet érdemel. Egyszerűen annyira hatékony fejlesztő-, erősítő- és gyógyító rendszer nincs még egy a világon. Talán a felszabadult nevetést kivéve, de az más kategória. A sport, fajtájától függően bármire képes lehet Veled és Te is bármire képes lehetsz általa. Fejlesztheti a reflexet, az erőt, a gyorsaságot, az immunrendszert, a gondolkodást, a reakcióidőt, a stressz tűrő képességet, elűzheti az álmatlanságot, felszabadíthat stb. Ettől olyan szép. Ettől olyan erős. Ettől olyan gyönyörű.
            Szeretem, hogy FOLYAMATOSAN új kihívás elé állít. Megmérettet. Jobb emberré tesz.

           
            A jegyzetet készítette: Kardmen

2013. március 27., szerda

Jegyzet - Pavel Tsatsouline - A Meztelen Harcos



Pavel Tsatsouline – A meztelen Harcos
Avagy
Hogyan lehetsz
Félelmetesen Erős – Kizárólag a saját
Testsúlyoddal dolgozva

            A szerző eddigi művei:
A Meztelen Harcos
Power to the people! – Erőt a Népnek!
Kezdd el a Kettlebellt! – Az orosz erőemberek titka
A Kettlebell visszatér – Robbanékony edzés a kirobbanó erőnövekedésért


            A könyv hátulján:
Észrevetted már, hogy minél gyakorlottabb az ember, annál kevesebb energiával, képes sokkal többet elérni? Ez alól az erő sem kivétel. Az ókori görög birkózástól kezdve a kínai kung-fu mesterek féltve őrzött titkain át egészen a mai különleges egységekben szolgáló kemény fickókig a harcosok és az erősemberek az idők során számtalan gyakorlatot fejlesztettek ki az emberi erő fejlesztésére. Mindezeket a bámulatos gyakorlatokat és technikákat most Pavel Tsatsouline sportszakember, a szovjet speciális erők egykori testedző oktatója egy olyan könnyen elsajátítható edzésprogramba illesztette, amellyel hihetetlenül gyorsan kifejlesztheted magadban az erő képességét - és mindezt vasak nélkül, kizárólag a saját testsúlyoddal dolgozva! A Meztelen harcos a maximális erőre összpontosít. Semmi másra. Fejleszd ki magadban a félelmetes erő képességét. Napok alatt többet érhetsz el, mint hosszú évek testépítő gyakorlataival. Fedezd fel az izomfeszítést maximalizáló technikákat az azonnali erőért. Gyakorold a brutálisan nehéz egykezes fekvőtámaszt/egylábas guggolást, amelyek az erőemelés testsúlybeli megfelelői, és az egész testet megdolgoztatják.

A könyv bolti ára 3990 Ft. A neten megrendelve ennek töredékéért hozzá lehet jutni.

            Az előszóban (Steve Maxwell): Hányszor láttunk már valakit olyan képességekkel megáldva, amely szinte csodásnak tűnt? Hány olyan ember ismerünk vagy hány olyanról hallottunk, akik a legnagyobb természetességgel csinálnak meg olyan dolgokat, amiket mi nem tudunk? Nagy a kísértés, hogy vállat vonjunk és elfogadjuk: nekik természetes képességeik, tehetségük vagy más, veleszületett érzékük van mindehhez. Ez így is van, amíg valaki el nem mondja nekünk. Amíg valaki meg nem figyeli, meg nem fejti és nem írja le úgy, hogy mi is meg tudjuk ismételni a „csodát”. Ez a Valaki Pavel.
            (Ez a bevezető eléggé serkentő, eléggé motiváló. Előrevetít egy mércét, aminek a könyv aztán megpróbálhat megfelelni. Felkelti az érdeklődést és magasra helyezi az elvárásokat. Merész húzás és nem veszélytelen.)
            Az egyik alapvető szemlélet szerint a testnevelés és a sportok, valamint az életben nyújtott teljesítmény között lényeges kapcsolat van. Az erő és az erőnlét nélkülözhetetlen a túléléshez. Ettől nem távolodtunk el annyira, mint hisszük.
            A jelentős erőhöz és erőnléthez nem kell bonyolult felszerelés vagy divatos ruha csak némi alapismeret és munkára való hajlandóság.
            (Továbbá önfegyelem és következetesség.)

1.      Fejezet
A Meztelen harcos:
A bevetés szabályai
            Miért fejleszthető az erő a testsúllyal?
            Mert mindig kéznél van. Akkor is meg kell tudni védeni magad, ha meztelen vagy. A lényeg, hogy ne add meg magad a körülményeknek! Minőségi edzést bárhol és bármikor végezhetsz.
„Tedd, amit tudsz, azzal amid van, ott, ahol vagy!” – Theodore Roosevelt
Az erő az a képesség, amely adott körülmények között energiát generál.
            Fekvőtámaszok: egykezes fekvőtámasz (maximális erő); fekvőtámasz tapsolással (gyors erő) és fekvőtámasz-ismétlések (erő-állóképesség).
            Guggolások: egylábas guggolás (maximális erő); alacsony ismétlésszámú súlypontemelkedés és távolugrás (50 ismétlésig) (gyors erő), valamint guggolás ismétlések (erő-állóképesség)

            A meztelen harcos a maximális erőre összpontosít! Pont!
            A maximális erővel hosszú távon a gyors erő is automatikusan együtt növekedik.
(Kifejezetten szimpatikus, hogy a könyv előre lefekteti a szabályokat és célokat. Impozáns.)
           
A bevetés szabályai
            Egy kemény ember, aki nem jut súlyokhoz, nem érheti be a magas ismétlésszám kompromisszumával. A tekintélyes erő a nagy ellenállású, alacsony ismétlésszámú gyakorlatokkal érhető el, amelyek következtében az izmok nagyon erősen megfeszülnek.
            A meztelen harcos-programnak két olyan gyakorlata van, amely bárhol és bármikor elvégezhető. Az egylábas guggolás és az egykezes fekvőtámasz.
            Az erő akkor növekedik, ha az izmokat erősebben feszítjük, nem pedig akkor, ha ismétlésekkel kifárasztjuk. Az erős izomfeszítés egyik feltétele a nagy ellenállás, a másik pedig az izmok erősebb összehúzódására való szellemi összpontosítás.
            Az erő is egy képesség. Minden nap gyakorolnod kell, a nap folyamán, akár többször is. Közben koncentrálnod kell. Amennyiben így teszel, az izomláz és a feladás elmarad.
            Ha folyamatosan, változatlan intenzitással vagy súllyal edzel, akkor nem fogsz fejlődni az erőd. Ne eddz feladásig és bőségesen hagyj pihenőt a sorozatok között. Amíg dolgozol, koncentrálj teljes mértékben a technikára és az izom megfeszítésére. A mennyiséget és az intenzitást pedig változtasd.

Ahogyan a súlyemelők edzenek:
- Korlátozott számú „nagy” gyakorlat
- Több sorozat, legfeljebb 5 ismétléssel, soha nem a feladásig, sok pihenéssel a sorozatok között
- Teljes koncentráció a technikára és az izomfeszítésre
- A mennyiség és az intenzitás folyamatos változtatása

            A testsúly végtagok közötti eloszlásának változtatásával, a mozgástartomány változtatásával, nem stabil helyzetben való edzéssel, az ellenállás változtatásával, valamint a rugózás és a lendület minimálisra csökkentésével érhető el az erőgyakorlatok nehezebbé tétele.
            (Például: Fekvőtámasznál a férfi és a női változat (térden vagy lábpárnákon), a test helyzete, (vízszintes, előredőlt, fejjel lefelé) széles vagy szűk tartás, lassú vagy gyors mozgás, kevés vagy sok ismétlés, stabil vagy instabil helyzet (labda)).
            Ha a felsőtested van magasabban, nem a lábad, a testsúlyodnak csak a töredékét kell megemelned. Ha a lábad van magasabban, akkor nagyobb arányban terelődik a súly a karokra.
            Talán az egylábas guggolás még távoli cél, de biztosan le tudsz ülni egy magasabb padra és felállni onnan egy lábon. (Kipróbálva: tényleg sikerült 3-3 ismétlés. Bár még ez sem volt olyan könnyű, mint azt vártam.)
           
2.      Fejezet
A Meztelen Harcos Edzésmódszer

Olajozd a mozgást! – Grease to Groove – GTG, avagy, hogyan lehetsz félelmetesen erős, külön edzésprogram nélkül.

            A program lényege: Ha jobb akarsz lenni a húzódzkodásban, akkor HÚZÓDZKODJ TÖBBET!
            Specifikus feladat + Gyakori ismétlés = Siker
Hogyan működik a GTG módszer? Szó szerint úgy, hogy olajozod a gyakorlat mozgását. Ha nagyon sok sorozatot csinálsz valamiből, annyira jó lesz a technikád, hogy ha egyszer teljes erőbedobással csinálod, több „idegi erő” jut el az izmaidhoz, mivel az idegeid „szupravezetőkké” válnak.
            Az oroszországi szövetségi kutatóintézet sportszakértői által kidolgozott fizikai edzettségi tesztek elvei alapján lábanként tíz egylábas guggolás elégséges, húsz pedig kiváló.
           
3.      Fejezet
Az izomfeszítést maximalizáló technikák az azonnali erőért.
            Feszítés, amiből az erő keletkezik.
            Egy gyakorlat közben, minél erősebb az izom összehúzódás és a test minél nagyobb területén következik be, annál hatékonyabb a munka.
Izomfeszülés = Erő
            Az izomfeszülés a Meztelen Harcos titkos fegyvere.
           
Nyers erő kontra technika
„Á, ez csak technika.” Ez egy tipikus önigazoló megjegyzés a felpumpált karjukat dörzsölgető testépítőktől – akiket éppen rommá vert Szkanderben egy feleakkora karú srác. Létezik egyfajta szemléletmód, ami szerint: „Ez a srác nem is erős, csak jó a technikája.” Ennek semmi értelme. Hallottál valaha olyat, hogy valaki nem jó lövész, csak jó a technikája? Vagy olyat, hogy ez a futó nem is gyors, csak jó a technikája?
            Az egész erőedzés csak technika? Még jó, hogy az! És ettől kevesebbet ér a teljesítmény? Nem.
            Alacsony fordulatszámmal a brutális erőért:
            A gyorsaság előtérbe helyezése az izomfeszítés fenntartása helyett rontja az erő épülését. A trükk az, hogy a lehető leggyorsabban kell mozogni úgy, hogy a terhelés megtartásához szükséges feszítettségi szint megmaradjon. Akarattal sem lelassulni, sem felgyorsulni nem szükséges. Ha az ismétlés felgyorsul, ne ijedj meg. Ez a valódi erő magabiztossága.
Pár tipp: Amikor fekvőtámasznál a felfelé résznél vagy akkor ne támaszkodj a kezeden, hanem minden erőddel nyomd a padlóba. Amikor egy izom összehúzódik, az „idegi erő” kisugárzik és növeli a szomszédos izmok összehúzódásának intenzitását.
            Szorítsd össze a kezed. Figyeld meg, hogyha erősebben szorítasz, az alkarodban jelentkező izomfeszülés továbbgyűrűzik a felkarodba, a válladba, sőt még a hónaljadba is.
            Az öklöd ökölbeszorítása képes a lábad erejét is megnövelni.
            Erős hasizom = Erős test
            A lapos hasizom, az erős hasizom. Ha a hátad alsó részét a földhöz szorítód, nem fogsz tudni felülni. Tanuld meg laposan tartani a hasadat és keményen megfeszítve. A farizmok feszítése is kiterjeszt minden további erőkifejtést.

Statikus dobbantás: A talaj nyomásának alkalmazása az erőmaximalizálásért
            Koncentrálj arra, hogy egylábas guggolás közben a lábaddal, egykezes fekvőtámasznál a kezeddel maximális nyomást gyakorolj a padlóra.
            A testedben minden, mindennel kapcsolatban áll: Az izoláció csak mítosz.
            Az egykezes fekvőtámasznál a váll tartása „lent és hátrahúzva” van. (Ha álló helyzetben lennél.)
Megtámasztás: akár 20%-kal is felturbózhatod az erődet a Szkander-módszer segítségével
            Egy valamirevaló szkanderező még azelőtt feltölti minden izmát egy nagyon erős „feszítéssel”, mielőtt a bíró elindítaná a mérkőzést. A legjobbak ezt már azelőtt megteszik, hogy megfognák az ellenfél kezét. Ha az izmokat a használatuk előtt feltöltöd, nagyobb lesz az erejük. Ezt meg kell tanulni.
            Az izmaid kontrollált ütése révén megtanulhatod, hogyan feszítsd be őket erősebben.
            A megtámasztás után az „összezárás” jön.
            A négyfejű combizom megfeszítésével húzd fel a térdkalácsodat. Azt is képzeld el, hogy a combod felhúzod a csípőízületedig. Feszítsd meg a farizmaidat a „csípj fel egy érmét” technikával. Rövidítsd a derekad körüli izmokat – a hasizmot, a ferde hasizmokat, a bordák körüli izmokat – és ne felejtsd el őket laposan tartani. Felületesen lélegezz, de ne tartsd vissza a lélegzeted.
            A mellizmokat és a széles hátizmot feszítsd meg úgy, hogy a válladat lehúzzák a füledtől.  A feszesen tartott karjaidat húzd be a vállgödörbe. Gyűjtsd össze az alkarod izmait a könyököd körül és az alkarod csontjait a könyöködhöz.

4.      Fejezet
Erőlégzés: A harcművészet mestereinek titka a szupererőért.
            A Légzéserő
Aki erőről beszél, annak ismernie kell a levegőt.
                        Az erőlégzés az a légzésfajta, amely az erő kiterjesztése érdekében maximalizálja a hasüregi nyomást.
Erőbelégzés:
            A nyomást a hasadba küldd, ne a mellkasodba vagy a fejedbe.
            Vedd le a cipődet és feküdj a hátadra a padlón. Tedd az egyik cipődet a hasadra, a másikat a mellkasodra. Addig gyakorold a hasi légzést az orrodon keresztül, amíg csak a hasadon lévő cipő mozog fel és le. Jegyezd meg ezt az érzést. A hasi légzés valójában rekeszizom légzés.
            A hasi légzés egészséges, csökkenti a stresszt, gyakorolni lehet vele a csít vagy KI-t.
„Ha ütés közben kilélegzel, nincs ütésed, elveszíted az energiádat. Nincs olyan profi harcos, aki ütés közben kilélegezne. A préselés és a hang kiadása nem kilégzés. Préseléssel elzárod a légszelepet, ami nagyon szűkké válik.”
            Amíg a hasad össze van préselve, addig erőlégzést végzel.
            Gyorstalpaló: (Zárd el a végbeled. Erőltess bélmozgást, legalábbis tegyél úgy, miközben fenntartod a zárat.)
            Figyelj arra, hogy ne lélegezz be teli tüdővel és ne is fújd ki teljesen. Ha nem sikerül elsajátítanod a légzéskontrollt, semmire sem leszel képes.

5.      Fejezet
A GTG bevésése

A GTG öt kulcsszava
1.      Összpontosítás
2.      Hibátlan kivitelezés
3.      Gyakori edzés
4.      Kipihentség
5.      Hullámzás

            Összpontosítás:
            Kevés egymástól független gyakorlatra alkalmazd a GTG-t
            Hibátlan kivitelezés:
            A gyakorlásnak tökéletesnek kell lennie. Nem kell maximális terhelésű ismétlés kényszere alatt nyögnöd, de az ellenállás legalább legyen „kicsit nehéz”. Az izomfeszítés maximalizálása miatt az ismétlések számát alacsonyan kell tartani.
            Gyakori edzés: Minél gyakrabban csinálsz valamit, annál jobb leszel. Legalábbis, amíg elkerülöd a kifáradást és a túledzést.
            Kipihentség:
            Csak annyit dolgozz, amennyit úgy tudsz teljesíteni, hogy közben kipihent maradsz.  Mindig kipihenten kezd el és hagyd abba, mielőtt a teljesítményed romlani kezd. Edzés után erősebbnek kell érezned magad, mint előtte.
            Több erőt igényel egy darab egykezes húzódzkodás, mint húsz darab kétkezes, de kevésbé fáraszt ki. Az alacsonyabb ismétlésszám könnyebb a regenerálódás.
            Hullámzás:
            Ha jó akarsz lenni valamiben, specifikusan kell gyakorolnod. Edz változatosan. Gyakorold ugyanannak a gyakorlatnak a variációit. Fogd vissza az edzést, ha fáradsz vagy új egyéni csúcsra készülsz. Az erőtesztet két könnyű nap és egy szünnap előzze meg. A folyó, amelyen gát van, erősebb sodrású.

6.  Fejezet
Az egylábas guggolás ízekre szedve
            Az egylábas guggolás zsámolyra:
            Egylábas guggolás zsámolyra
            Ez az első változat. Ebben a gyakorlatban egy zsámolyra vagy egy padra ülsz, hátrabillensz, aztán előre, végül felállsz. Ha jól csinálod, a sípcsontod majdnem függőleges, a feneked jól hátra van tolva. A jutalom: jelentős erőnövekedés guggolásnál, ugrásnál, rúgásnál és sprintnél, fejlődés az egész lábon és csak kis terhelés a térden. Minél erősebb leszel, annál mélyebbre mehetsz.
            Állj nagyjából egy méterre a zsámolytól, ami legyen elég magas ahhoz, hogy kb. a guggolás negyedénél megállítson. Az egyik lábad emeld egyenesen magad elé és guggolj le. A súlyod a sarkadon legyen. A karjaid legyenek a tested előtt az egyensúly miatt. Kis (2-5kg-s) súlyzókkal könnyebb megtartani az egyensúlyt. Ülj hátra kontrollal és dőlj hátra, amíg függőleges nem leszel. Billenj előre nagyon, és határozottan állj fel, de a feszítésről ne feledkezz meg.
            Ahogy fejlődsz, és egyre közelebb kerülsz a földhöz, annál több egyensúly-problémával fogsz szembesülni. Ha elég hajlékony vagy, segíthet, ha az előrenyúlásnál a kinyújtott kezeddel megfogod a lábujjad.
            Az oldalsó egyensúly már keményebb dió. Nagy segítség, ha megfeszíted a farizmot és a guggoló láb combjának belsejét. Az erő, nem az összetett, hanem az olyan egyszerű gyakorlatok révén fejlődik, amelyek ügyelnek a részletekre is. Lefelé ereszkedés közben lélegezz be.
Kitörés hátrahajlított lábbal
            Az egylábas guggolás másik, szintén egyszerűbb változata. Emeld a szabad lábad a hátad mögé a levegőbe, félig behajlítva. Guggolj le, amíg a térded meg nem érinti a padlót, majd állj fel. Ez a gyakorlat nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik.
            (Megpróbáltam 1-1 ismétlést mindkét lábbal és azt kell, hogy mondjam, bár sikerült, az alsó pozícióban ez a gyakorlat rohadt nehéz.)
           
Klasszikus egylábas guggolás
            Ez már a valódi kihívás. Menj le a padlóig és állj fel, rugózás nélkül. Mondani könnyebb, mint megcsinálni ugye?  Jó egyensúlyérzékkel és hajlékonysággal kell rendelkezned ahhoz, hogy kényelmesen meg tudj maradni az alsó pozícióban. Eleinte segíthet, ha magad elé nyújtasz egy könnyű súlyzót.  Kerüld el a rugózást. Ettől a gyakorlat, bár nehezebb lesz, de biztonságosabb is.

Egylábas felállás
            Koncentrikus edzés. A negatív szakaszra nem fektet hangsúlyt. Két lábbal guggolj a földig, majd az egyik lábad lassan hozd előre és nyújtsd ki. Préseld a hasad és az egész tested és állj fel egy lábon. Akár az egylábas guggolás edzéseit is kezdheted ezzel a gyakorlattal. Egyszerű segítség. Valahányszor felállsz egy székből, állj fel egy lábbal.
A könyv további példákat ad az egylábas guggolás variációira.

7.  Fejezet
Az egykezes fekvőtámasz ízekre szedve

Egykezes fekvőtámasz talajon és megemelt helyzetben
            Száz hagyományos fekvőtámasz kivágása után sem leszel képes egykezes fekvőtámaszt csinálni. Ha a kezed feljebb teszed, a feladat máris könnyebb lesz.

            Nyisd szét a lábad a vállszélességnél nagyobb terpeszbe és nézz egyenesen lefelé. A támaszkodó kezed ujjait terpeszd szét a jobb egyensúly érdekében. Az izmok megfeszítése erőssé és stabillá tesz. Préselj. Most próbálj meg egy fekvőtámaszt
            A könyv további variációi: izometrikus egykezes fekvőtámasz, az egykezes zuhanóbombázó fekvőtámasz, egylábas- egykezes fekvőtámasz.

8. fejezet
Kérdések és válaszok
Általánosságok a testsúllyal, valamint a súlyzókkal végzett edzésekről. Arról, hogy ne gyártsunk kifogást.

            A szerzőről pár szó: Pavel Tsatsouline sportszakember, a Kettlebell modern kori koronázatlan királya a nyugaton való terjesztés miatt. A szovjet speciális erők egykori testedző oktatója.


           

Konklúzióm a könyvvel kapcsolatban. Elégedett is vagyok, meg nem is. A feszítések, légző gyakorlatok kiválóak és azonnali eredményt lehet velük produkálni és a könyvben levő rengeteg kép is segíti a könnyebb megértést. De rengeteg az öntömjénezés benne, sok az én ilyen király vagyok jellegű mondat és szintén sok a felesleges marketing. Amit a szerzőnek nincs kedve elmagyarázni vagy, amit szándékosan elhallgat, hogy nagyobb nézettsége legyen a dragondoornak, arra ráhúzza, hogy nézd meg a fórumon, szerezz be Kettlebellt innen és innen. Sokszor a szájbarágásig vannak ismételve benne a dolgok, mert különben igen csak vékony könyv lenne. Én megvettem volna akkor is, ha azt mondják: tessék 20 oldal, de csak a lényeg. Azt mondtam volna rendben. De így, kénytelenek úgy ismételni önmagukat, ami már sok, ráadásul szóról szóra megegyező ismétlésekről van szó, nem pedig arról, hogy máshogyan vagy más nézőpontból megpróbálja megértetni ugyanazt. Annak, aki a felesleges duma mögé tud ásni (Pedig Pavel nem arról híres, mégis kicsit elszédült Amerikától), ez a könyv kegyetlenül sok tanulságot szolgáltathat.

Rámegyek én is a könyvben leírtakra…

2013-03-27
A jegyzetet készítette: Kardmen


2013. március 26., kedd

John C. Maxwell – A Vezető 21 nélkülözhetetlen tulajdonsága



            Ez a jegyzet/összefoglaló igyekszik megragadni a könyv azon lényegét, amely segíthet bárkinek, hogy egyszerűen és hatékonyan alkalmazza a benne foglalt javaslatokat. A jegyzet, a könyv elolvasásának élményét semmiképpen nem helyettesíti, ám mivel a történetek nélkül a lényegre igyekszik fókuszálni, ezért a későbbiekben remek memóriafogasként szolgálhat. Az összefoglaló helyenként nem szó szerint egyezik a könyvvel, azonban törekedtem arra, hogy a mondanivalón és a lényegen a legkevésbé se változtassak.
            (Személy szerint ezt a kis gyűjteményt egy nagyon-nagyon hasznos útmutatónak tekintem. Hasznosnak bárki számára. Különlegessége az egyszerűségében és az egyértelműségében rejlik. Tapasztalatból tudom, hogy elolvasni egyszerű, megfogadni, már annál nehezebb a tanácsokat. )
            A könyv hátulján: Válj olyan emberré, akit mások szívesen követnek!
            Miről álmodozol? Mi áll közted és az álmod között? A válasz a vezetés. A vezetés megértése és a tényleges vezetés két különböző dolog. A vezetővé válás kulcsa a jellem.
            (Ez mindenre igaz. Az elmélet megértése és a gyakorlat alkalmazása rettentően eltérhet egymástól. Mindkettőt szükséges jól csinálnunk, hogy eredményeket produkáljunk.)
            A világon semmi nincs, amit el ne érhetnél.


               
1.      Jellem
Légy sziklaszilárd!
„A békesség és a nyugalom kedvéért soha ne tagadd meg saját tapasztalataidat, sem meggyőződésedet!” – Dag Hammarskjöld

            Sok mindent elárul egy vezető jelleméről az, ahogyan az élet körülményeivel megbirkózik. A válság nem szükségképpen erősíti a jellemet, de okvetlenül napvilágra hozza.
            A jellem több puszta szónál: A jellem valódi mércéje a tett. Egy vezető jellemét nem lehet elválasztani a tetteitől. (Ez világos, dumálni bármiről lehet. Ígérni bármit lehet. A tettei alapján kell megítélni valakit. Az a jó az ilyesfajta könyvekben, hogy bár vezetőkről vagy sikeres emberekről szólnak, de mindenki számára és mindenkire alkalmazható szabályszerűségeket tartalmaznak.)
            A jellem választás kérdése: Nem mi választjuk meg a születésünk körülményeit, vagy külső adottságainkat, a jellemünkről azonban mi magunk döntünk. Mi választunk, hogy feladjuk-e, megalkuszunk, vagy a végsőkig küzdünk. Miközben a napi döntéseidet hozod meg sorra, folyamatosan alakítod a jellemed is.
            Jellemed fejlesztése érdekében a következőket kell tenned:
·         Keresd meg és vizsgáld át életed fő területeit. (Munka, házasság, család, hit) és azonosítsd azokat a pontokat, ahol esetleg a könnyebbik utat választottad vagy cserbenhagytál másokat. (Nálam első körben az esetenkénti lustaságot találtam annak idején,, a hanyagságot, illetve néha lemondtam olyan dolgokat is, amelyeket előtte megígértem. Ma már igyekszem mindig pontos és megbízható lenni. Törekszem rá, hogy erőt vegyek magamon, ha lustaságon kapom magam, illetve, hogy ha nincs is kedvem valamihez, az igazat mondjam és valljam be, hogy fáradt vagyok vagy bármi, de nem keresek kibúvót, kifogást. Mindez sokat segített nekem és könnyített a lelkemen.)
·         Nézz szembe a következményekkel. A jellem helyreigazítása során, őszintén lásd be a hibáidat és kérj bocsánatot attól, akitől szükséges.
·         Építs új jövőt. Próbáld meg kiküszöbölni a hibáidat, hogy egyre kevésbé és kisebb számban forduljanak elő.

2.      Személyes varázs
Az első benyomás megpecsételi az üzletet! (Megpecsételheti, de nem lehetetlen fordítani. Csak nehéz.)
„Azzal törődj, hogy saját magukkal elégedetté tett az embereket, semmint azzal, hogy veled elégedettek legyenek.” – Dan Reiand

            A legtöbb ember valami misztikus, meghatározhatatlan dologként gondolnak a személyes varázsra. Pedig ez a tulajdonság is megszerezhető ugyanúgy, mint bármely másik. És, mint minden jellemvonás, ez is fejleszthető.
            Szeresd az életet! Az emberek kedvelik az olyan vezetőket, akik élvezik az életet. Ha vonzani akarod az embereket, neked is olyanná kell válnod, akinek szívesen lennél a társaságában. „Ha lángra gyúlsz, az emberek szívesen eljönnek és nézik, ahogyan égsz.”
            Mindenkit tíz pontra értékelj! Az emberektől várd el a legjobbat. Ezzel elősegíted, hogy mások, jobb véleménnyel legyenek magukról. A legnagyobb jót akkor teszed meg az emberekkel, ha feltárod előtte a saját gazdagságukat. (Ez nekem különösen nehéz volt. Annak dacára, hogy barátságos kedves ember vagyok, igencsak könnyen és gyorsan mondok ítéletet mások felett. Nagyon előítéletes vagyok. Képes és hajlandó vagyok arra, hogy az esetleges negatív véleményemen változtassak, de valamiért mégis elsőre ezt nehéz elengednem magamtól. Hosszú tanulási folyamat részemről az, hogy az először nem szimpatikus embereknél félretegyem az előítéletemet akkor, amikor még ki sem érdemelték. Dolgozom rajta.)
            Adj reményt az embereknek! Ha képes vagy olyasvalakivé válni, akik a remény ajándékát adják másoknak, mások elkezdenek vonzódni hozzád. (Ezt én is tapasztalom, azonban az is tény, hogy sok élősködő ember van, aki az általad generált reményt vagy bármi egyebet csupán kihasznál. Meg kell tanulni felismerni az ilyen embereket, akik csak a másik értékét akarják megcsapolni abban a hiszemben, hogy ők ezt megérdemlik alanyi jogon.)
            A személyes varázs gátjai:
            Büszkeség: Senki nem követ szívesen olyan vezetőt, aki mindenki másnál különbnek gondolja magát.
            Bizonytalanság: Ha nem bízol magadban, mások is nehezen fognak bízni benned.
            Ingatag kedély: Ha az emberek nem tudják, mit várjanak tőled, inkább nem fognak várni semmit sem.
            Cinizmus: Nem szabad, hogy a kritikáid, az ironikus megjegyzéseid túlzott pesszimizmust árasszanak.
            Tartsd magad távol ezektől a tulajdonságoktól.

            A személyes varázsod fokozása érdekében a következőket kell tenned:
·         Változtasd meg a fókuszodat! Miközben másokkal beszélgetsz, figyeld meg, hogy a társalgás mekkora része összpontosul rád. Billentsd a másik javára a mérleget.
·         Oszd meg önmagad. A tudásodat, az erőforrásaidat, a tapasztalatod.

3.      Elkötelezettség
Megkülönbözteti a cselekvőket az álmodozóktól

            Kellj fel, egyel többször, mint ahányszor padlóra küldenek.
            Az elkötelezettség a szívből indul ki: A teljesítménnyel kezdődik, az összes kiváló sportoló elismeri a fontosságát. A szív az, ami a jót, a kiválótól elválasztja.
            Próbája a tett: Ez az egyetlen valódi mérce.
Elkötelezettséged elmélyítésére a következő dolgokat kell tenned:
            Mérd le: Tölts időt annak a felmérésével, hogy mire költesz pénzt, akár egy hónapban. Vizsgáld meg, mennyi időt töltesz munkával, vásárlással, játékkal, mennyi pénzt költesz jótékonyságra, személyes fejlődésre. Mindezek elkötelezettséged valódi mércéjét szolgálják.
(Régen ez a lista közel sem így nézett ki és manapság is vannak ingadozások napi vagy akár havi szinten, de azért fellelhető némi rendszeresség bizonyos dolgokban.
·         Napi: 1-2 óra olvasás; 1-2 óra hanganyagok hallgatása (mindkettő többnyire holtidőkben vagy lefekvés előtt. 0,5-1 óra nyelvtanulás (filmnézés, angol könyvolvasás, nyelvkönyv leckemegoldás; napi 1-1,5 óra testedzés. (Fegyenc, Kettlebell, futás, néha kondi, elvétve úszás). Legalább 1 oldal írása (könyv, cikk stb.), 8-9 óra alvás (ezt majd szeretném átlag 7 órára csökkenteni), 1,5-2 óra filmezés/játék (soknak tűnik, és valóban lehetne belőle faragni, de ez napi átlag. Van, hogy nem is nézek filmet és van, hogy megnézek egy általam kedvelt sorozatból akár több részt is. Mindezt, amíg készül a fürdővíz, amíg készülődik, amíg edzek. Néha a háttérben megy a film, mialatt valamin munkálkodom. 0,5-1 óra agykontroll. Ezek mellé jön az iskola, a munka és a kedvesem, akivel szintén nagyon sok időt vagyok együtt. Még így is rengeteg olyan idő van egy napomban, amiről tudom, hogy kidobom a szemétbe. Igyekszem egyre jobban kihasználni és következetesen javítani a hatékonyságon. Nem könnyű.
·         Havi: A lakáson az energiatakarékos izzók és a kevés befektetést igénylő spórolási módszerek rendkívüli összegeket képesek megtakarítani. A ruhákra érezhetően kevesebbet költök, mint régebben, ennek jelenleg részben oka, hogy eljutottam odáig, hogy viszonylagosan fel vagyok töltve ruhával, másrészről pedig jobban megválogatom, hogy mit és hol szerzek be. Még, amikor van is rá, akkor sem vagyok hajlandó 4000Ft-ot adni egy pólóért, akármilyen jampi is. A kedvesemre is meglepő összeget költök egy hónapban, illetve a párkapcsolatunkra, de ezen nem spórolok. Amit úgy ítélek meg, hogy szeretnék és megtehetem: azt megveszem. Ha tudom. Ami megdöbbentett, hogy mennyi pénz elment régebben kajára. Amikor a városban járkáltam és megéheztem, beugrottam egy helyre, amit megkívántam és megvettem, amire szükségem volt mondván, nem egy kebapon fogok spórolni, meg nem egy gyümölcsleven. Egy hónap alatt, azonban megdöbbentő összeg jöhet ki. Azóta sem sajnálom magamtól, de jobban tudok mérlegelni. Most már néha kibírom azt a plusz egy órát, amíg hazaérek és érdekes módon néha jobban kívánom az ásványvizet, mint a drága üdítőket. Egyeseknek a cigarettára is vagyonok mennek el. A lényeg, hogy százezer végén meg lehet fogni a pénz, ha az ember odafigyel rá. Érdemes.)
            Tudd, hogy mi az, amiért érdemes meghalni. Tetteid legyenek összhangban veled. Köss szerződést önmagaddal, írd le a dolgokat, amiket szeretnél megvalósítani.
            Ha nem javulsz, rosszabb leszel!

4.      Kommunikáció
A pedagógusok vesznek egy egyszerű dolgot és megbonyolítják. A kommunikációs szakemberek vesznek egy bonyolult dolgok és leegyszerűsítik. – John C. Maxwell

            Egyszerűsíts az üzeneteden. A kommunikáció nem csupán azon múlik, hogy mit, hanem, hogy hogyan mondasz. Hagyd az összetett mondatokat akkor, amikor valamit el akarsz érni. A sikeres szónoklat titka: Írj egy érdekfeszítő bevezetést, ami mindenkit megragad. Fogalmazz meg egy drámai összegzést és befejezést, ami cselekvésre késztet. Ezt a kettőt hozd olyan közel egymáshoz, amennyire csak tudod.
            (Könnyű túlzásba esni. Könnyű. Figyelni kell.)

Légy tisztában a másikkal. Tudjad, hogy kivel beszélsz, hogy, hogyan gondolkodik, milyen lelkiállapotban van. Légy hallgatóságközpontú.
Mutasd meg az igazságot. Legyél hiteles. Ehhez hinned kell abban, amit mondasz, másodszor élj a szavaidnak megfelelően. Ültesd gyakorlatba a meggyőződésed.
Válts ki reakciót. Adj az embereknek gondolkodni-, emlékezni-, tennivalót.

            Kommunikációd fejlesztése érdekében a következőt kell tenned:
            Légy világos, mint a nap: Amikor levelet írsz, hosszabb dolgot mesélsz, ne kalandozz el annyira, hogy az olvasó/hallgató már ne értse a mondanivalód lényegét. Összpontosíts a másikra és legyél hiteles. Kérd ki más véleményét magadról és fogadd megfelelően a kritikát.

5.      Szakértelem
Szerezd meg és követni fognak
Annak a társadalomnak, amely lenézi a kiválóságot a vízvezeték-szerelésben, mert a vízvezeték-szerelés alantas tevékenység, de eltűri a hitványságot a filozófiában, mert a filozófia emelkedett tevékenység, sem jó vízvezeték-szerelői, sem jó filozófusai nem lesznek. Sem a vízcsövei, sem az elméletei nem lehetnek tartósak/ - John Gardner

            Nap, mint nap mutasd meg, hogy mit tudsz! A felelősségteljes emberek ott vannak, amikor számítasz rájuk, a kivételesen rátermett emberek még egy lépéssel tovább mennek.
            Folyamatosan tökéletesítsd magad! Folyamatosan keresd a tanulás, a fejlődés, a tökéletesedés módját.
            Vidd végig a dolgokat! Fejezd be, amit elkezdtél. A minőség, eltökélt szándék, szívből jövő erőfeszítés, intelligens irányítás és szakszerű megvalósítás eredménye. Mindez választás kérdése: Akaratlagos cselekvés.
            Teljesítsd túl az elvárásokat!
            Ösztönözz másokat! Nem elég a jó vezetőnek magas szinten teljesíteni, fontos a beosztottakat motiválni, ösztönözni.

            Szakértelmed növelése érdekében a következőket kell tenned:
            A fejedet is vond be a játékba. Érzelmileg és szellemileg is legyél jelen a munkádban. Fordíts rá kellő mennyiségű osztatlan figyelmet. Ha a teljesítményed, nem egyenletesen magas szintű, vizsgáld felül a magad által felállított mércét.
            Csak annyira vagy kiváló, amennyire a személyes mércéd az.

6.      Bátorság
Egyetlen bátor ember elég a többséghez.

            A bátorság belső küzdelemből fakad! Minden próbatétel a bensődben veszi kezdetét. Minden jelentős csatát önmagadban vívsz meg. Nem a félelem hiánya, hanem annak ellenére való cselekedet a bátorság.
            A bátorság a dolgok kijavítása, nem csupán elsimítása! A bátorság nem felfogás kérdése, hanem az elveké. Ha nincs meg benned a képesség, hogy meglásd, mikor kell felállnod és a meggyőződés, hogy meg is tedd, akkor sosem leszel eredményes vezető. A bátorság fertőző.
            Az élet a bátorságod arányában tárul ki előtted. A félelem behatárol. „Ne attól félj, hogy az életed holnap véget ér, hanem attól, hogy sosem fog elkezdődni!”

            A bátorságod fejlesztése érdekében a következőket kell tenned:
            Nézz szembe a következményekkel. Mozdulj ki otthonról és állítsd magad folyamatosan valamilyen próbatétel elé. Nézz szembe egy valódi félelmeddel. Lépj nagyot.
            Egy nem várt cselekedet, gyakran pozitív következményekkel járhat.

7.      Ítélőképesség
Az okos vezetők csak a felét hiszik el annak, amit hallanak. A jó ítélőképességű vezetők pedig azt is tudják, hogy melyik felét kell elhinniük.

Ha gödörbe kerültél, Ne áss tovább!

            A jó ítélőképesség nélkülözhetetlen tulajdonság minden vezetőnek, aki maximális teljesítményre törekszik.
            Hatolj le a dolgok gyökeréig! Az információ sohasem lesz elegendő. Az ítélőképesség lehetővé teszi, hogy a vezető meglásson egy részleges képet és a megérzései alapján helyükre illessze a hiányzó elemeket, hogy eljusson az adott dolog valódi lényegéig.
            Fejleszd a problémamegoldó képességedet! A gyökér, az alapvető ok. Ha ez megvan, akkor megtalálhatod a megoldást.
            Értékeld ki a választási lehetőségeidet! Használd fel a tapasztalataidat és kövesd az ösztöneidet.
            Ítélőképességed fejlesztése érdekében a következőket kell tenned:
            Elemezd ki a múltbéli sikereidet. Alkalmazd jövőbeli problémákra is a már bevált módszert. Ismerd meg mások gondolkodásmódját. Azzal, hogy megismered más sikeres vezetők gondolkodásmódját, a tied is fejlődik. Hallgass az intuíciódra. A képességeid csak akkor fejlődnek, ha használod őket.


8.      Fókusz
Ha két nyulat kergetsz, mindkettőt elszalasztod.
            Nagy százalékban az erősségeidre fókuszálj! A hozzá nem értés általános, a kiválóság: specifikus. A siker érdekében fókuszáld az energiáidat, idődet és erőforrásaidat az erősségeid fejlesztésére. (Kb. 70%)
            Huszonöt százalékban fókuszálj, új dolgokra! Változz és tökéletesedj folyamatosan. Fedezz fel új dolgokat, új területeket. Az erősséged területéhez tartozó új területek ismerete növeli a hatékonyságodat.
            Öt százalékban fókuszálj a gyenge területeidre!
            Fókuszod kiélesítéséhez a következőket kell tenned: Válts az erősségeidre. Oszd ki azokat a feladatokat, amelyekben gyengébb vagy, olyanokra, akik jobban értenek hozzá.

9.      Nagylelkűség
A gyertya fénye nem halványul el attól, hogy másokat is meggyújt.
            Légy hálás mindenért, amid csak van! Becsüld a kevesebbet, hogy a sokkal, elégedettebb lehessél.
            Ne hagyd, hogy a birtoklási vágy eluralkodjon rajtad! A pénz csak erőforrás. A pénz csodálatos szolga, de szörnyű úr. Ha eluralkodik rajtad, a rabszolgájává tesz. Kezeld könnyedén, de okosan.
            Tedd szokásoddá az adakozást! Az adakozás pusztítja a kapzsiság démonát.
           
            Nagylelkűséged fejlesztése érdekében a következőket kell tenned: Ajándékozz el valamit. Fogj valamit, amit nagyra értékelsz és add oda valakinek, akivel törődsz, és hasznát venné. Keress valakit, akinek a tanácsadója lehetsz. Miután elértél egy bizonyos szintet, a legértékesebb dolog, amit másoknak adhatsz, te magad vagy.

10.  Kezdeményezőkészség
Hogy kilépj a házadból…

            Tudd, hogy mit akarsz elérni! Serkentsd magad cselekvésre! Vállalj kockázatot! Egy cselekvési program kockázatokkal és költségekkel jár, ám ezek jóval kisebbek, mint a kényelmes tétlenséggel járó hosszú távú kockázatok és költségek.
            A sikerhez duplázd meg a hibáidat!
           
            Kezdeményezőkészséged fejlesztése érdekében a következőket kell tenned: Változtasd meg a gondolkodásmódodat! Ne várd, hogy a lehetőség kopogtasson. Neked kell megtalálnod, és fülön csípned.

11.  Odafigyelés
Ha utat akarsz találni mások szívéhez, hegyezd a füled!

            Figyelj oda és tudd megkülönböztetni, hogy kik a követőid; vevőid; versenytársaid; tanácsadóid.
            Tedd a következőket: Változtass az időbeosztásodon. Szánj időt az emberek meghallgatására. Olyan területen kérd ki az emberek véleményét, ahol otthon vannak. Olvass a sorok között.
12.   Szenvedély
Szeresd az életet!

            A szenvedély az első lépés a teljesítmény felé. Minél erősebb a szenvedélyed, annál hevesebbek a vágyaid, annál nagyobbra nőnek a benned rejlő lehetőségek.
            A szenvedély erősíti az akaraterőt. Mondhatni az akaraterő fűtőanyaga. Ha a szenvedélyed szavát követet, óhatatlanul is pozitívabb és elkötelezettebb ember lesz belőled.

13.  Pozitív hozzáállás
Ha elhiszed, hogy képes vagy rá; menni fog!

            A hozzáállásodat Te magad választod meg. Ez legvégső emberi szabadságjogod. Minden körülmények között megválaszthatod. A hozzáállásod meghatározza a tetteidet. A győztesek előnye a hozzáállásukban rejlik és nem az adottságaikban. Egyszerűbb a jó hozzáállást megőrizni, mint visszanyerni.

            Hozzáállásod fejlesztésére a következőket kell tenned: Vedd magadhoz a megfelelő táplálékot: Ha kiéheztél a pozitív dolgokra, akkor motivációs anyagokból álló rendszeres étrendre kell fognod magad. Minden nap érj el egy célt. Írd le az elért céljaidat, hogy eltölthessen a jogos büszkeség, illetve, hogy gyengébb napokon legyen miből erőt merítened.

14.  Problémamegoldás
A siker mértéke nem az, hogy milyen nehéz problémákkal kell szembe nézned hanem, hogy változott-e a problémád tavaly óta.

            A problémamentes világ mese. Számíts a problémákra. A gondok elkerülhetetlenek. A jó vezető számol ezzel.
            Fogadd el az igazságot! Ne tagadd le és ne törődj bele. Fogadd el a problémát valós mivoltában és próbálj meg valahogyan javítani rajta.
            Tartsd szem előtt a hosszú távú célt. Ne az akadályokat lásd, hanem a célt. Egyszerre egy dologgal foglalkozz és törj ki a hullámvölgy alsó részéből.

            A problémamegoldó képességed fejlesztése érdekében a következőket kell tenned: Keresd a problémákat. Tegyél szert gyakorlatra a kezelésükben.
            Alkalmazd a TANUL folyamatot.
·         TÉNYFELTÁRÁS – valódi helyzet
·         ANALÍZIS – Esetleges korábbi működő módszerek felkutatása
·         NÉZŐPONTOK – Más nézőpontokból való megvilágosítás.
·         ÚTKERESÉS – Lehetséges alternatívák felkutatása.
·         LÉPÉS – Cselekedj és valósítsd mega legjobbat ezek közül.

15.  Kapcsolatok
Ha jól kijössz másokkal, követni fognak!

            Az emberekkel való együttműködés és kapcsolatteremtés képessége okvetlenül szükséges az eredményes vezetéshez.
            Gondolkozz egy vezető fejével! Próbáld meg megérteni az embereket. Az emberek szeretik magukat különlegesnek érezni, tehát: Dicsérd meg őket őszintén! Továbbá az emberek alapvetően önzőek, így akkor érhetsz el sikert, ha először a szükségleteikhez szólsz.
Az emberek sikeréhesek. Segítsd őket győzelemhez. Különbözőképpen kell kezelni őket, nem pedig egy kaptafára. A különbözőfajta személyiségtípusok, különböző bánásmódot igényelnek.  Ennek a megértése fogékonyságot igényel.
            Érezz egy vezető szívével! A vezetőknek kifinomult képessége van rá, hogy a legjobbat fedezzék fel az emberben.

Kapcsolataid javítása érdekében a következőket kell tenned:
            Csiszold és pallérozd az elméd. Aztán fordíts időt az emberekkel folytatott beszélgetésekre és a tanultak gyakorlására. Ne engedd, hogy az értékes kapcsolataid megfakuljanak.

16.  Felelősség
Egy vezető bármit átengedhet, kivéve a felelősséget!

            A felelősségtudattal rendelkező emberek mindig Elvégzik a feladatukat!
„A mi társadalmunkban napi nyolc órát dolgozol az életben maradásért, és ha csak nyolc órát dolgozol egy nap, akkor pusztán életben maradsz. A nyolc órán túli munka befektetés a jövődbe!’
            Legyél hajlandó többletmunkát vállalni! Amikor szükséges.
            Hajtson a kiválóság vágya! A kiválóság nagy hajtóerő. A stressz abból ered, hogy kevesebbet teszel, mint amire képes vagy.
Felelősségtudatod megerősítése érdekében a következőt kell tenned:
            Tarts ki nehéz körülmények között is. Keress megoldást! A kreativitás segíthet. Ismerd be, ha valami nem elég jó. Keress jobb eszközöket a feladathoz, ha szükséges.

17.  Biztonságérzet
Nem vezetheted az embereket, ha rájuk vagy szorulva!

                        A biztos vezetők biztonságot nyújtanak másoknak. Másoknak nem adhatod azt, aminek híján vagy. Érd el, hogy a beosztottjaid elégedettebbek legyenek önmagukkal.
            Adj többet, mint amennyit elveszel!  Ne keress önigazolást, elismerést, szeretetet. Összpontosíts arra, hogy biztonságérzetet önts másokba. Igyekezz felszabadulni.

Hogy biztonságérzeted erősödjön, tedd a következőket:
            Ismerd meg önmagad! Szánj rá időt. Hidd el, hogy lehetsz sikeres akkor is, ha az elismerést másnak adod át.

18.  Önfegyelem
Az első és legnagyobb győzelem önmagunk legyőzése. – Platón

Alakítsd ki a saját fontossági sorrendedet! A fontos feladat elvégzéséhez nem kell más, mint egy jó terv és a kelleténél kevesebb idő. Ha meg tudod határozni, mi igazán elsőrendű és képes vagy minden mástól mentesíteni magad, akkor sokkal könnyebb véghezvinni a fontos dolgokat. Ez az önfegyelem lényege. Alakíts ki rendszereket, általános munkameneteket.
            Kérdőjelezd meg a mentségeidet! A hibáink bocsánatosabbak, mint a takargatásuk.  Az elvégzett munka után jutalmazz és végül, mindig az eredményt tartsd szem előtt!
            Válaszd ki a prioritásaidat. Írd össze őket. Írd össze az okokat, hogy „miért” ezek lettek a legfontosabbak. Dobd a mentségeidet a kukába!
            A legalkalmasabb időpont egy fa elültetésére 25 évvel ezelőtt volt. A második legalkalmasabb időpont MA van!

19.  Szolgálatkészség
Ha előrébb akarsz jutni, helyezz másokat előtérbe!

Pár dolog a szolgálatkészségről:
            A szolgálatkész ember: A saját teendői elé helyez másokat! Önszántából teszi mindezt és eléggé magabiztos is ahhoz, hogy szolgáljon. Tettét mindemellett szeretetből teszi.
            Ez nem manipuláció vagy az előtérbe kerülés vágya, hanem szeretet. Befolyásod mértéke a másokkal való törődésed mértékétől függ.
            Tegyél apró szívességeket. Egy eseményen beszélgess mindenkivel. Teremts kapcsolatot minél több emberrel. „Vágj át lassan a tömegen!” Mindenkire összpontosíts figyelmet.
            Ha a legmagasabb szintű vezetésre vágysz, légy kész a legközönségesebb szolgálatra is!

20.  Tanulékonyság
Az odafigyelésre és az olvasásra szánt idődet nagyjából tízszeresére becsüld annak, amit beszéddel töltesz! Ez biztosítani fogja, hogy a folytonos tanulás útján haladj!
           
            Ne hidd, hogy van olyan, hogy VÉGCÉL! Azon a napon, amikor megáll a fejlődésed, elúszik a benned rejlő lehetőség. Amíg éretlen vagy, fejlődsz. Amint megértél, elkezdesz rohadni.
            Ne használj kiskaput a fejlődésed érdekében. Mindennek fizesd meg az árát. Tanulj a hibáidból és kétszer ne fizess ugyanazért a hibáért!
            Ha hibázol, akkor ismerd be, kérj bocsánatot. Próbálj ki új dolgokat. Olyasvalamiket, amik kiterjesztenek érzelmileg és szellemileg. A holnapi ellenfeled nem fogja érdekelni, hogy tegnap nyertél valaki más ellen.
21.  Jövőkép
Csak azt ragadhatod meg, amit magad előtt látsz!

            A jövőkép a bensődből fakad!  A múltadból merít! Segít erőforrásokat gyűjteni!
Nézz magadba:
            Hallgasd meg a belső hangod és találd meg, mi a te saját jövőképed. Találd meg, mi az, amin változtatnál. Írd le őket és hallgass az ösztöneidre.

            (A végső konklúzióm: Nem kellett volna a 21 szabályt erőltetni. Ahogyan az szokás a végére már ismétli önmagát a könyv. Egyetértek avval, hogy minél többször olvasok el egy új és jó, vagy régi és jó dolgot, annál inkább megragad. Mégis: jobb szeretem inkább a régit újraolvasni és újra átgondolni, mint valami Új-ba csomagolt, máshogyan körített valamiben fellelni a régit csak azért, mert azt hiszik Amerikában, hogy nekem a Vezető 9 nélkülözhetetlen tulajdonsága kevés lenne. Hát igen, még a top menedzserek sem tévedhetetlenek.)

2013-03-24
A jegyzetet készítette: Kardmen