2013. március 18., hétfő

Novella - Milyen munkahelyen dolgoznék?



Milyen munkahelyen dolgoznék szívesen? Saját magamban sokszor feltettem már ezt a kérdést. A válasz mindig egy kicsit más. Mindig egy kicsivel összetettebb. Szeretnék egy olyan munkahelyet, ahová szeretek bejárni, dolgozni. Olyat, ahol érzem, hogy a munkámnak egyénileg és a munkatársaimmal közösen is van értelme. Olyan helyet szeretnék, ahol érzem a haladást. Szeretnék olyan helyen dolgozni, ahol szerethetem a munkám és az embertársaim. Ahol kölcsönös tiszteleten és megbecsülésen, a szakértelmen, valamint a folyamatos egyéni és közösségi fejlődésen van a hangsúly. Ahol, ha valaki eredményt ér el, akkor azt a többiek irigység nélkül elismerik és értékelik. Ahol, ha valaki hibázik, akár önhibájából, akár bármi másból kifolyólag, akkor kap lehetőséget rá, hogy azt helyrehozza. Nyilvánvalóan képes rá, hiszen a képességei és kompetenciái tették lehetővé számára, hogy azon a helyen dolgozzon. Olyan munkahelyet szeretnék, ami esélyt és lehetőséget ad a bizonyításra. Olyat, amelyik a fenntartható fejlődést a kizsákmányolás és a profithajhászás elé helyezi.
            Szeretném, ha azonosulni tudnék a céggel, vállalkozással, amelyben dolgozom. Szeretném érezni, hogy a partnereink, a vásárlóink, a fogyasztóink fontosak nekünk.
            Számos olyan kritérium van még, amelyet felállítanék az általam megpályázni kívánt munkahellyel kapcsolatban.
            Képzelt eset, egy állással kapcsolatban: A hirdetést egy barátom ajánlotta a figyelmembe.      
-          Ez pont neked való! – mondta.
            Miután áttanulmányoztam a hirdetést, megállapítottam, hogy megfelelek az elvárásoknak. Papíron mindenképpen. Úgy döntöttem mielőtt ténylegesen jelentkezem az állásra teszek egy próbát. Az egyik nevesebb hetilap munkatársaként betelefonáltam a céghez és interjút kértem attól az embertől, aki az esetleges munkavállalásomat követően a főnököm lenne. Elmondtam neki, hogy a cégük elért eredményei igazán imponálóak és szeretnék pár kérdést feltenni arról, hogyan képesek minderre. Minden simán ment. A találkozónkat egy kávézóba beszéltem meg. Azért oda, mert a munkáltatók a legtöbbször az állásinterjúkat „otthon” végzik a cégnél. Olyan környezetben, ahol ők vannak nyeregben. Olyan emberekkel körülvéve, akik „alattuk” vannak. Az egész szféra többnyire kellemetlen és azt a benyomást kelti az emberben, hogy már akkor a másik ember „alatt” áll, mikor még nem is dolgozik neki/vele. (Előfordulhat, hogy az interjúztató vagy az interjúztatott személy jelleme és személyisége olyan erős és kellemes, hogy ezt a körülményt képes áthidalni.)
            Mindenesetre így egyszerűbb volt. Leendő főnökjelöltem elegánsan volt felöltözve. Olyan ember benyomását keltette elsőre, mint akinek fontos az ápoltság az elegancia, az igényesség, ugyanakkor az is, hogy ezt mások is észrevegyék rajta. A kávémat nem engedte kifizetni, ami roppant kedves gesztus volt részéről. Nem tudhattam, hogy a lehengerlő stílusa a belsőjéből fakad-e vagy csak az újságírónak szól, aki róla és az általa képviselt dolgokról szeretne írni. Elmondtam neki, hogy szeretném megtudni, mi a sikerük titka, mégpedig úgy, hogy egy ideig én is a részese lehessek. Lakva ismerszik meg az ember: mondják egyesek és milyen igazuk van. Úgy tudhatom meg a legjobban, milyen lenne az új munkahelyem, ha már dolgoztam ott. Felajánlottam, hogy egy hónapig kisegítek, itt-ott a cégben ahol tudok, ahol hasznomat veszik. Teljesen ingyen. Aztán visszatérünk a cikkre. Némi habozás után, elfogadta az ajánlatomat. Nagyjából egy órányi beszélgetés után váltunk el egymástól.
            Az emberek szeretik a legjobb arcukat mutatni eleinte. A legtöbben ilyenek vagyunk. Ez nem hiba. Nincs ebben semmi rossz. Saját magunkat is el kell adnunk: a munkaerőpiacon, a párkapcsolatunkban, a kapcsolatainkban, bárhol. Természetes hát az, hogy az erősségeinkre és az erényeinkre tesszük a hangsúlyt, remélve, hogy amikorra kiderül egy-egy negatív dolog részünkről, már termeltünk annyi pluszt, amelyik képes ellensúlyozni azt.
            Hogy mit szeretnék tudni? Mindent. Nem kell sok kutatás ahhoz, hogy a cég háttértörténetét felleljük a világhálón (új és kisvállalkozásoknál körülményesebb). Egy pár kattintás itt, egy kis kérdezgetés ott és máris lehet egy árnyalt képünk arról, hogy mivel is állunk szemben. Milyen minőségű terméket vagy szolgáltatást gyárt, milyen gyorsan, mik a hiányosságai: főleg, ha az a saját szakterületünkbe vág.
            Tudni akarom továbbá, hogy a főnök a különböző típusú beosztottjaival hogyan bánik. Egy hónap elég hosszú idő hozzá, hogy lássam, hogyan reagál jó, semleges illetve nehezebb helyzetben. Hogyan bánik a dicsérettel. Milyen nyelvezetet használ, amikor a munkatársaival beszél?! Az emberek hogyan viszonyulnak egymáshoz. Képesek-e arra, hogy együtt dolgozva valami többet, jobbat és maradandóbbat alkossanak, mint amire külön-külön képesek lennének?! Vannak-e a cégnek ilyen irányú törekvései? Tudni szeretném, hogy a cég fektet-e pénzt továbbképzésbe. Lehetséges-e előrébb jutni? Milyen juttatások vannak a fizetés mellé? Mekkora a fizetés? Milyen gyakran van sürgős megbízás, ami esetleges túlórával jár? Mennyire használják ki a munkatársak kreativitását, illetve mennyire terhelik le őket? Amikor azt mondom egyik nap, hogy sajnos közbe jött valami és holnap nem tudok bejönni, akkor a vezetőség vajon, hogyan reagál? Bíznak-e bennem annyira, hogy azt mondják, hogy, semmi gond megoldjuk és keresünk egy közös kompromisszumot (mert én is túlóráztam az ő kedvükért), vagy hümmög, hápog, és az állásommal fenyeget?
            Mennyire engednek önállónak lenni? Mekkora területen tevékenykedhetem (x,y,z térben) anélkül, hogy engedélyt kellene kérnem? Hogyan és milyen formában kell beszámolnom a teljesítményemről? Ki, hogyan és milyen formában értékeli a teljesítményemet? Mi alapján? A munkám során a főnökömre fel tudok-e majd nézni? Amikor az ő felettese letolja vajon áthárítja a felelősséget? Amikor megdicséri, akkor learatja a babérokat olyan dolgokért is, amelyeket más végzett el helyette, amíg ő valójában nyaralni volt?
            Mennyire káros ez a munkahely az egészségemre? Ha korán kell bejönni még az első busz előtt, vagy későn hazamenni, akkor a munkatársak közül az autóval rendelkezők elviszik-e azokat, akiknek nincsen kocsijuk? Esetleg a főnök, felajánlja-e a hazafuvart. Számtalan és még annál is több felmerülő kérdés van. Mert mehet a parasztvakítás az állásinterjún, hogy: Persze itt a kerítés is kolbászból van, nagyon jó lesz Neked, ha ide jössz dolgozni, de ezek a dolgok csak élesben derülnek ki.
            Szeretném, ha a főnököm felismerné bennem és a munkatársaimban a bennünk rejlő értéket. Segítsen kihozni belőlünk a legtöbbet. Tudni szeretném, vajon képes-e erre?  Bátorít-e? Milyen eszközök állnak a rendelkezésemre, hogy elvégezzem a feladatot? Fogadja-e a vezetőség az építő jellegű kritikát az „alsóbb” alkalmazottaktól?...
            Végül, de persze nem utolsó sorban azt szeretném érezni egy munkahelyen, hogy nekik is szükségük van rám. Tudom jól, hogy nem vagyok nélkülözhetetlen. Ha nyaralni megyek, a munka folyik tovább talán éppen olyan jól, mint velem, de érezni szeretném, hogy éppen annyira igényt tart rám a munkahelyem, mint amennyire én igényt tartok rá.
            Holnap lesz az első napom… Kívánom, hogy kölcsönösen megfeleljünk egymásnak.

Novella a Kedvesemnek


A Szerelmemnek

       Délelőtt tíz óra múlt. Valamivel reggel hét után keltem, hogy a reggeli evés és fürdés közben és után át tudjam gondolni a dolgokat. Rendszerezni szerettem volna a gondolataimat. Amíg elterültem a kádban, addig is csak Rá tudtam gondolni. Miután kényelmesen elfeküdtem és az egész testemet belepte a víz hátradőltem és behunytam a szemem. A telefonomról Evanescence – My Immortal című száma szólt. Ahogyan általában, úgy most is azonnal a kedvesemhez kapcsoltam a dalszöveget. Az érzéseimet a dal mondanivalójához igazítottam gondolatban.
           „When you’d cry, I’d wipe away all of your tears;
           When you’d scream, I’d fight away all of your fears;
           I held your hand through all of this years, but you still have
           all of me…”
          
           Szabadgondolkodói fordításban a lényeg nagyjából annyi; és pontosan az, amit én is érzek:
           Ha sírsz, én mindent megteszek. Mindent, hogy a könnyeid eltüntessem. Ha bármi megrémiszt és sikítasz, én ott leszek, hogy megküzdjek akár a félelmeddel is. Akármi is történjék, melletted leszek. Fogom a kezed, bárhogy is lesz én, a Tiéd vagyok. Teljesen. Őszintén. Örökre. – Nagyon szabadgondolkodói igaz, de ez a lényeg.
          
           Gyorsan elkészültem és tíz óra tizenöt perckor, ahogyan az már előre meg volt beszélve kopogtattam az ajtaján.
-      kérem, jöjjön be! – fogadott kedvesen.
-      Doktornő! – viszonoztam a köszöntését.
           Eljött az ideje. Párkapcsolati pszichológushoz mentem azért, hogy megmentsem a kapcsolatomat. Nehéz döntés volt és nem is éppen a legolcsóbb döntés, de úgy gondoltam, akárhogyan is lesz: legalább megpróbáltam. Azt akartam, hogy tudjam, bárhogyan is alakulnak az események; én minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy a párom boldoggá tegyem.
           Az elején úgy gondolkodtam, mint a legtöbb ember. Bodorságnak tartottam kívülálló segítségét kérni a saját kapcsolatomban, mert úgy gondoltam, hogy én, mint bennfentes: mindent jobban tudok. Legalábbis a saját életemben és a saját kapcsolatomban biztosan. Nehéz volt meggyőznöm magam. Sokat agyaltam rajta, végül beláttam, hogy ha az autónk elromlik, elvisszük a szervizbe. Ha elszakad a nyakláncunk, elvisszük az ékszerészhez. A karórát az óráshoz, a ruhákat a varrónőhöz stb. Annak ellenére, hogy mi használjuk, nem gondoljuk, hogy jobban értenénk a javításához, mint a szakemberek. Nyilvánvalóan a párkapcsolatunk sokkal fontosabb, mint bármely tárgyunk vagy felszerelésünk, mint bármely tulajdonunk, amellyel rendelkezünk, mégsem adjuk meg neki sokszor azt a tiszteletet, szeretetet és lehetőséget, amelyet létjogosultságán megérdemel.
           Néhány kötelező és formális lefutott kör után kényelmesen elhelyezkedtem.
-      Miért jött el hozzám?
-      Mert félek, hogy elveszítem.
-      Milyennek írná le a kapcsolatukat?
-      Az 2007-ben kezdődött. Mindig is volt érzékem a szép lányok iránt és a kedvesem pontosan az-az igazi széplány volt. Érti? Tündéri mosoly, gyönyörű szemek, aranyos, illemtudó modor stb. Végül is jó hosszú ostrom után összejöttünk egymással, aztán egy időre megszakadt a kapcsolatunk sajnos.
-      Miért szakadt meg?
-      Megcsalt engem egy buliban.
-      A barátnője úgy kezdte a kapcsolatukat, hogy megcsalta magát?
-      Igazából nem jártunk együtt véresen komolyan. És most nem is ez a fontos.
-      Jól érzem, hogy kifogásokat keres?
-      Nem. Mind teszünk rossz dolgokat néha, de ettől még nem leszünk rossz emberek. Még nagyon kicsikék voltunk, ő akkor kezdte a gimnáziumot és még én sem fejeztem be.
-      Értem. Ezek szerint Ön ezen a dolgon már túllépett és sikerült megbocsátania a párjának.
-      Igen, ezt a dolgot már régen elengedtem magamtól.
-      Mit gondol, így utólag a párja megérdemelte a második esélyt?
-      Természetesen igen. Néhány hónappal később újra beszélgetni kezdtünk és a beszélgetésekből találkozások lettek, közös bulizás, végül újra összejöttünk. A kapcsolatunk elején még mindketten tanultuk ezt a dolgot. Próbálgattuk a szárnyainkat. Ízlelgettük, hogy, hogyan is működik ez az egész. Az első hónap gyorsan elment. Sokat voltunk együtt. Mindig és mindenhol, amikor és ahol csak lehetett. Eljött a ballagásomra, amire édesapám nem volt képes. Jóval fiatalabb kora ellenére kitűnően fel tudta mérni azt, hogy mire van szükségem. Támogatott és mellettem állt. Sajnos én akkor még nem voltam eléggé felnőtt ahhoz, hogy mindezt értéke szerint értékeljem. Bántottam őt, fájdalmat okoztam neki szinte folyamatosan és tudja mit mondott akkor nekem? Őt nem érdekli, ha mással vagyok, ha megfogom a kezét vagy megcsókolom, ő már akkor is boldog. Szeretett már valaha valakit annyira doktornő, hogy elviselje a létező legnagyobb fájdalmat a világon és tűrje, hogy akit szeret, mással van, mert jobban szereti a másikat önmagánál és a saját érzéseinél sokkal fontosabb: a másik boldogsága.
Előtte én sem. És nem is láttam még előtte ilyet soha. 16 évesen többet tudott a szeretetről, az önzetlenségről, a boldogságról, mint én valaha is fogok. Nem érdemeltem meg, hogy szeressen. Akkor nem.
-      Elnézést, hogy közbe szólok, de kíváncsi vagyok rá; úgy gondolja, most megérdemli?
-      Nem tudom. Ezt én nem mérhetem fel. Amit tudok, hogy törekszek rá: törekszek jobbnak lenni, mint tegnap voltam, törekszem, hogy megfeleljek magamnak, törekszem olyannak lenni, akire büszke lehet. Törekszem annyira szeretni, amennyire csak tudom, olyan férfinak lenni, akit példaként tekinthet maga előtt, olyan embernek lenni, aki megérdemli a szerelmét. Ez minden, amit tehetek.
-      Szép válasz! Folytassa, kérem.
-      Én egy rohadt szemét voltam vele akkoriban. Nem szándékosan, de mégis. Csakis a saját önzésemmel voltam elfoglalva. Talán ezért szenvedtem autóbalesetet. Büntetésül. Hogy változtassak. Hogy ráébredjek, hogy mim van. Hogy átértékeljem a dolgokat. A baleset után, amíg nem tudtam járni igazán volt egy kis időm gondolkodni. Tudja hány ismerősöm van doktornő? Rengeteg. Tudja, hányan állítják vagy állították magukról, hogy a haverjaim, a barátaim, a támaszaim, akikre számíthatok, ha baj van? Rengetegen. Végül tudja hányan látogattak meg rajta kívül? Egyetlen egyen. Ő is egyszer. De ő: Minden nap. A baleset napján kijött hozzám, kiszedegette a szilánkokat a hátamból. Megmosdatott. Velem volt. Ápolt. Gondoskodott rólam. Szeretett. Önzetlenül. Őszintén. Tisztán. Szerencsére a vég nélküli ostobaságom és hülyeségem után végre megjött az eszem és egyik nap azt mondtam neki: „Én téged szeretlek, veled vagyok boldog. Veled akarok lenni!”
           „Számára ez jelentette a mindent. Jobban érezte, hogy a párja szereti és, hogy fontos neki. Nagyon jó volt, nagyon boldogok voltak. Rengeteg időt együtt töltenek és rengeteg olyan dolog van, ami mindkettőjük számára felejthetetlen. A mai napig szeretik egymást és remélem, hogy ez így is marad, de még jobb, ha így fogalmazok: Egy ideje nekik igazán tökéletes kapcsolatuk van! Mindent megadnak egymásnak, amire a másiknak szüksége van!”  - (Újabb fajta Love sztori (részlet))
-      Maga sír?
-      Mindig meghatódom, ha olvasom, hogyan írt rólunk! Egyszer azt is írta, hogy rosszat álmodott egy száguldó buszról és félt, hogy meg fog halni, de előtte fel akart hívni, hogy szép emlékem legyen róla és, hogy engem halljon, mielőtt meghal. Tudja nagyszerű érzés valakinek még álmában is az első gondolatának lenni. Természetesen vannak hullámvölgyeink. Jobb és rossz napjaink, mint bármelyik kapcsolatban, de akármi is történik, érzem, hogy ő az igazi.
           Később is jól megvoltunk többnyire. Érdekes, hogy az ember mennyire nem képes tanulni néha a saját hibáiból, a múltból és, hogy mennyire képes hibát hibára halmozni. Hosszú ideig titkoltam előle dolgokat. Nem is mennék a részletekbe, de a lényeg az, hogy nagyon sok hibát elkövettem a kapcsolatunk és a párom ellen. Egy párat többször is. Szerencsére ezeket a hibákat már be- és átlátom és szinte mindegyiken változtattam. A gondjaink mára leginkább a kisebb dolgok halmozódásából adódnak, illetve abból, hogy a teljes őszinteségre túl sokáig várattam.
-      Mondana tulajdonságokat a kapcsolatukról?
-      Hát tudja, ez egy különleges kapcsolat. Gyakorta meglepjük egymást ajándékokkal. Kaptam már karórát, nyakláncot, plüssmacit, levelet, könyvet, edzést segítő dolgokat, szépségápolási szereket, ruhát, fényképet. Mindenfélét. Amikor születésnapom van vagy valami ünnep, mindig kapok valami aranyosat.
-      Így próbálják megvásárolni a másik szeretetét?
-      Ne gondolja. Ő csodás nő. Nehéz gyerekkora volt. Nagyon nehéz, mégis megmaradt olyan ártatlannak és tisztának, mint amit, már említettem. Én nagyon szeretem őt. Minden nap, amikor náluk vagyok, akár naponta többször is kiszolgál étellel, figyel rám, figyelmeztet, ha valami nagyon gáz dolgot művelnék. Elfogadta a múltam és igyekszik inspirálni és húzni magával előre. Sok beszélgetést és törődést igényel és amikor filmet vagy csak simán tévét nézünk, többnyire mindig hozzám akar bújni.
           A következő másfél órában az barátnőmmel való kapcsolatom jó oldalát elmeséltem évekre, helyekre és szituációkra lebontva.
-      A szex működik?
-      Igen, amikor a körülmények adottak, akkor nagyon csodás vele.
-      Mondhatjuk, hogy a párja tökéletes?
-      Igen.
-      Nincsenek hibái?
-      Mindenkinek vannak.
-      Akkor, hogyan lehetne tökéletes?
-      A tökéletesség nem a hibátlanságból áll. Hanem az értékből. Abból, ahogyan ad magára, hogy igényes, dögös, csinos, szép, vonzó, elegáns, aranyos, kedves, bájos, szeretnivaló. Abból, hogy képes mindent feláldozni a kiskutyájáért, annyira fontos neki, abból amennyire szereti az édesanyját, abból, hogy ha az apja megpróbálna megváltozni. Abban, hogy felkel korábban, hogy reggelit hozzon nekem az érettségim előtt. Abban, hogy olyankor szeretett a legjobban, amikor a legkevésbé érdemeltem meg. Abban, hogy érdemesnek tartott rá, hogy odaadja magát nekem. Abban, hogy velem tervezi a jövőjét.
-      Nem érzi magát elfogultnak, elvakultnak?
-      Ha nem így szeretünk valakit és gondolkodunk róla, akkor mi értelme párkapcsolatban élnünk? Nézze, én tudom a hibáit. Elfogadom őket. Van, amelyiket szeretem is úgy, ahogyan van. Van, amelyikről tudom, hogy változni fog és van, amelyik képes kikergetni a világból, de azt is tudom: hogy erényből sokkal több van neki.
-      Hogyan tekint a kapcsolatuk jövőjére? Mit szeretne?
-      Szeretném, ha a vitákat gyorsabban és probléma mentesebben oldanánk meg. Szeretnék vele összeköltözni. Szeretném majd feleségül venni és azt szeretném, hogy ő legyen a gyermekeim anyja. Szeretném vele bejárni a világot. Naplementét nézni és, hogy azok a napok, amikor együtt vagyunk, legyenek csodálatosak. Tudja, azok a napok, amikor nem találkozom vele, vagy nem hív fel, azok egyszerűen: rosszak. Akármi is történik velem aznap. Ha éppen rossz dolog, akkor hiányolom magam mellől, ha jó dolog, akkor pedig bánt, hogy nem oszthatom meg vele. Közben természetesen féltem őt és féltékeny is vagyok. Sokat gondolkodom rajta, hogy vajon merre jár, kivel beszél, mit csinál.
-      Ha ennyire szereti, akkor mi a baj, amiért idejött?
-      Pont ezért félek, hogy elveszítem.
-      Ez természetes.
-      Igen, de én félek, hogy talál egy másik fiút, akit még jobban tud szeretni, akivel boldogabb, akivel jobban érezné magát, aki többet tud adni neki, mint én. A dolgok miatt, amiket meséltem néha már nem hisz nekem. Kételkedik bennem és minden joga megvan rá. Az utóbbi időben igyekeztem változni. Elkezdtem. Már tanulok. Bejárok. Minden nap edzek. Írok is. Olvasok és igyekszem jobban adni magamra. Igyekezni fogok munkát is találni, hogy összeköltözhessünk.
-      Milyennek látja a világot?
-      Olyan helynek, ahol az álmok valóra válhatnak.
-      Mit gondol, ahhoz mi kell?
-      Cselekedet.
-      Írna egy listát arról, hogy mit szeret még benne? Mindent írjon le, ami az eszébe jut. És ha hazamegy innen: Mondja el neki.
-      Rendben. Én: Szeretem, amikor mosolyog, amikor nevet, amikor verekedünk, amikor játszunk, amikor nyavalyog, amikor féltékeny, amikor megölel, amikor megcsókol, amikor megpuszil, amikor szeretkezünk. Szeretem, hogy puha a bőre, szeretem a haja és a szeme színét, szeretem az illatát, szeretem, hogy néha gyenge és védtelen, néha erős és határozott. Szeretem, ahogy az anyukáját szereti, szeretem, ahogyan a kiskutyájával bánik. Szeretem, ahogyan motivál az, a tanulásra. Szeretem, amikor érezteti, hogy szüksége van rám. Szeretem, amikor beszélgetünk, szeretem, amikor vicces dolgokat mond. Amikor elmegyünk valahova, amikor beszélgetünk, amikor összebújunk, amikor a jövőnkről beszélünk. Szeretem, ahogyan a dolgokhoz ragaszkodik. A ruháit, a fenekét, a melleit. Szeretem, ahogyan érzek, amikor a közelemben van, vagy rá gondolok. Szeretem, hogy biztonságban érzem magam mellette és azt, ahogyan biztonságban tudom őt, magam mellett. Szeretem Őt.
           Tudja, még mindig szeretnék megtudni róla mindent. Olyan jó látni őt.
-      Ebből tudja, hogy ő az igazi?
-      Hát hogyne. Ha megvan, azt érzi az ember. Állandóan ő jár a fejében. Ő a legjobb barátja, a lelki társa. Vele akarja leélni az életét. Senki és semmi nem érhet fel hozzá.
          

           Mindez segített, hogy még tisztábban lássam, amit eddig is tudtam. Végül is megérte a pénzét. Hazafelé leültem egy padon. Behunytam a szemem és a következőt láttam. Vele voltam: Mindketten egy pompás színekben tündöklő kismadarat figyeltünk, amely hamarosan eltűnt, a kert dúsan virágzó fái között. Mikor már messze járt, még mindig hallottuk az énekét. Nagyon megnyugtató volt.

       Szeretlek téged! Csak remélni tudom, hogy ez kölcsönös. Bármit is gondolsz ez így van. Úgy érzek irántad: Mindent szeretek benned és ezt nem könnyű elismernem 100%-ig, mert nehéz valakinek ennyire kiadnod magad, de te megérdemled. Előtted fogalmam sem volt erről az érzésről. Összehasonlítva veled, vagy avval, amit irántad érzek, úgy tűnik, hogy amit valaha mások felé éreztem, az semmi volt. Sokáig azt hittem, hogy sosem tapasztalhatok meg ilyen érzéseket, de Te rabul ejtetted a szívemet örökre. Ha akarnék, sem tudnék ez elől elmenekülni, pedig voltak idők régen, amikor megpróbáltam. Ez az egész annyira elsöprő és néha fájdalmas is, de akkora szükségem van Rád, mint a levegőre. Nem tudlak többé nem szeretni, mint, ahogyan nem tudok megállni, lélegezni sem. Ha megtenném, abba belehalnék. Reménytelenül és visszafordíthatatlanul beléd szerettem.

Jobban, mint hinnéd.   




Szeretettel: A párod!

2013. március 14., csütörtök

Panasz


Ez nem mostani eset, de szépen példázza egyesek munkamorálját.

Tavaly a barátnőm édesanyja vásárolt a kedvesemnek egy laptopot (Samsung). Új volt, működött is. Egy ideje azonban kisebb nagyobb hibákat vétett ( ilyen a hiper-gyors lemerülés és az egyre gyakoribb lefagyás, valamint az, hogy ha lecsuktuk a tetejét, akkor az úgy is maradt: hiába nyitottad ki újra, valamiért úgy döntött, hogy nem kapcsol be újra).
Mivel még garanciális volt, a párom elvitte hát a kijelölt szak szervizbe*, ahol biztosítottak róla,  hogy 8-10 napon belül újra örülhetünk a tökéletesen működő hordozható gépnek. Természetesen az eljárás részét képezte minden létező adat megadása, ami teljesen rendben is lenne, ha a „szolgáltató” egyetlen munkatársa nem húzná a száját, mint aki leginkább a túlvilágra kíván minket, amiért megáldottuk egy 10perces adatbeviteli munkával. Emberből lévén ezt még nem vettük rossz néven. Mindenkinek lehet rossz, vagy rosszabb napja. Feltételeztük, hogy egy egyébként általában kedves és udvarias hölgyről van szó.
                A 9. napon, tehát amikor az emberben már a remény lángja lobog, kaptunk egy e-mailt. Ábrándunk és belső világunk arra engedett következtetni, hogy esetleg megérkezett a gép és mehetünk érte a boltba, csak így egyszerűbb, mint telefonálni. Tévedtünk. Az e-mailben ugyanis közlik, hogy a gép jelszóval van védve és legyünk szívesek megadni, különben továbbra sem tudnak vele mit csinálni.
                Vagyis: 9napig nem csináltak vele semmit. Átszaladt a fejünkön a gondolat, hogy egy márkaszerviz, ami nem kereskedik, nem árul, nem vesz, nem utazik, nem csinál semmit, csak ezt az egyetlen-egy dolgot, hogy nem jutott még el odáig, hogy az első ezer kérdésében ( név, lakcím, email cím, milyen típusú a laptop, milyen színű, milyen állapotú) miért nincs benne az, hogy: VAN JELSZÓ A GÉPEN? LENNE SZIVES MEGADNI?
Mindegy. Emberek vagyunk ugyebár, na meg erre akár mi is gondolhattunk volna előre. Ennek a felelősségét tehát, részben képesek vagyunk magunkra vállalni.  Azonnali válaszban megírtuk tehát az említett jelszót. Újabb napok teltek el sőt, már egy újabb hét is, de semmi hír.
Telefonos megkeresésünkre a nem túl szívélyes úri hölgy közölte velünk, hogy azóta is vár az e-mailünkre. Tegyük fel, hogy a rendszer a hibás. Mert ugye, jóhiszeműek vagyunk. Bár egyetemista diákok lévén mindketten naponta írogatjuk e-mailek tucatjait és nem igen szokott lenni olyan, hogy a küldött e-mail csak úgy „nem érkezik meg” és még hiba- vagy rendszerüzenetet sem kapunk róla. Mindegy, minden előfordulhat. Martin Lawrence az egyik filmjében nagyon elmésen mutatja be, hogy ő mit tenne, „Ha betörő lenne”. Nos, ha MI vállalkozók lennénk és a szolgáltatásunk csak és kizárólag abból állna, hogy bizonyos cégek márkaszervizeivel állunk kapcsolatban, és az egyik ügyfelünk ügye megreked egy ponton, amiről értesítjük, de HETEKIG nem válaszol, akkor élnénk a gyanúperrel, hogy esetleg nem jó e-mail címet adott meg, vagy már másik fiókot használ. Ebben az esetben, nem kellene hozzá túl magas intelligencia-hányados, hogy FELHÍVJUK TELEFONON. És csodák csodája lenne, hogy a probléma meg lenne oldva. Nem ő nekik ez túl sok volt, inkább vártak és vártak, hogy aztán közölhessék velünk 2 hét után, hogy eddig nem tettek egyebet, mint a jelszót várták.
Rendben. Sok hülye van. Már- már a saját fülünket bántotta, hogy még mindig a végletekig udvariasan lediktáljuk a jelszót, és még a mi pofánkon ég a bőr, hogy a szegény munkatársat zaklatjuk avval, hogy le kell jegyeznie 10 betűt.
Nos, újabb HETEK teltek el. Egészen pontosan ma van 4 hete annak, hogy egy 8 napos szakszervizre adtuk a laptopunkat. De hír semmi. Talán kitört az atomháború és az Interpol teljes körű hírzárlatot rendelt el.  Vagy nem tudjuk. Különben már csak hívtak volna.
                Ezen felbuzdulva a mai napon belátogattunk a „boltba”, hogy érdeklődjünk a saját holmink, hol és miben léte felől.  Valahogy mindig kikapjuk a segítőkész mosolygós (sosem mosolyog) nőt. Nem nézett meg semmit a gépben, nem telefonált sehova, nem járt utána semminek, hanem pislogás nélkül közölte, hogy: „Hát ez mind, a jelszó miatt van”.
Bátorkodtam megkérdezni, hogy ha vajon Isten 2 hete már tudják azt a jelszót, ugyan miért nem érkezett már meg… Még egyszer: 8-10 napot mondtak rá, szállítással, mindennel együtt, a jelszót több mint 2 hete, vagyis 14 napja tudják, mégsem tudnak róla semmit. A nő nem kért se elnézést, sem nem nézett bűnbánóan, leginkább azt éreztem, hogy sértve érzi magát, hogy egyáltalán zaklatom, Mert ki vagyok én, hogy számon kérjek rajta bármit is. Láttuk, hogy nem jutunk egyről a kettőre így elkértem a budapesti illetékesek telefonszámát. Tudják, ha MI lennénk a szolgáltatók, valahogy eszünkbe jutott volna valami ilyesmit mondani: „Elnézést a kellemetlenségért, azonnal telefonálok egyet és máris többet fogunk tudni”. És a lelkünk már meg is nyugodott volna. Ez valahogy nekik nem jutott eszükbe. Telefonszámmal a zsebünkben eljöttünk és az én angyal lelkű barátnőm még bocsánatot is kért tőlük, tudván, hogy ők csak közvetítők és bármi is a hiba, biztos nem ők tehetnek róla.
                Hazaérve felhívtuk Budapestet** és az adat egyeztetés után az előző nőnél sokkal udvariasabb fiatalember közölte velünk, hogy HÁT NEM TUDJÁK A JELSZÓT, ÍGY HOZZÁ SEM NYÚLTAK. Ha rajzfilmfigura lennék biztos, hogy felrobbant volna a fejem. Levezettem neki is ezt a jelszó dolgot elejétől a végéig, amikor is úgy tűnt, hogy megértette és megemésztette a hallottakat, akkor közölte a megoldást. Adjuk meg neki a jelszót, amit átad a kollegáinak és 28 nap után elkezdődhet végre a javítás. Ez már döfi. Én nem tudom, hogy náluk a parancsnoki láncban hol a hiba, DE:
·         ha nem válaszoltunk az e-mailre (de válaszoltunk), miért nem hívtak fel?
·         ha felhívtuk őket és megadtuk a jelszót, miért nem küldték el a szerviznek?
·         ha mégis elküldték de nem kaptak visszajelzést, miért nem jártak utána?
·         ÉS VÉGÜL HA OTT VAN TÖBB MINT 20 NAPJA EGY „KURVA”*** -*** cenzúrázva (használható helyette a „szegény”)- LAPTOP, AMIVEL DOLGOZNI KÉNE, DE VALAHOGY NEM TUDNAK, AZ MIÉRT NEM TŰNIK FEL SENKINEK ÉS NEGYEDSZER IS: MIÉRT NEM HÍVTAK FEL MINKET?
Ezek olyasmi kérdések lehetnek, mint az, hogy Mi az élet értelme és hasonlók. Választ legalábbis nem kaptunk.
        A hipotézisünk az volt, hogy az egyetemi szorgalmi időszak utolsó 2 hetében adjuk be a laptopot a szervizbe, hogy ha 10 nap helyett 14 lesz is, akkor is megérkezzen a vizsgaidőszakra.
Nem érkezett meg. A vizsgáink jönnek-mennek és a kedvesem még mindig itt áll laptoptalanul. Ha valami bosszantó ebben igazából az a józan ész teljes hiánya, valamint az, hogy egyetlen „Sajnálom” sem hagyta el a szájukat. Nyilvánvalóan nem vállalják a felelősséget. És most várunk, talán 10 nap múlva gazdagabbak leszünk. A tapasztalattal mindenképpen.

*Wilk Béla egyéni vállalkozó – Fonográf szerviz; Samsung márkaszerviz. 7629 Pécs, Komló út 34
**URG Kft. –ennyi információnk van róla. 


Jegyzet - Rory Miller – Konfliktus és erőszak A harcművészetek haszna és hatásossága valódi konfliktusokban



            A könyv hátulján: „A tapasztalt harcművész és veterán nevelőtiszt, Rory Miller őrmester, megosztja ismereteit a börtönbeli verekedések, a taktikai műveletek és rajtaütések során megismert különbségekről, a harcművészet és az utcai erőszak között. Rory Miller 1981 óta tanulmányozza a harcművészeteket. Veterán nevelőtiszt. A kényszerítő intézkedések alkalmazásának szabályairól valamint a döntéshozatalról, a rendőrségi védelmi taktikáról tanít, küzdelmi szituációkat vezet, és ő oktatja ügynökségének taktikai korrekciós csapatát.”

            Ez a jegyzet/összefoglaló igyekszik megragadni a könyv azon lényegét, amely segíthet bárkinek, hogy egyszerűen és hatékonyan alkalmazza a benne foglalt javaslatokat. A jegyzet, a könyv elolvasásának élményét semmiképpen nem helyettesíti, ám mivel a történetek nélkül a lényegre igyekszik fókuszálni, ezért a későbbiekben remek memóriafogasként szolgálhat. Az összefoglaló helyenként nem szó szerint egyezik a könyvvel, azonban törekedtem arra, hogy a mondanivalón és a lényegen a legkevésbé se változtassak.

Steven Barnes előszavából

            Valóság és képzelet között húzódik egy „űr”. Mivel csak nagyon kevesen teszik tényleg kockára az életüket, néznek szembe egy küzdelem valóságával. Ezek mögött ott bujkál a kérdés: mit tennék én abban a helyzetben? Tudnám kezelni? Mi lenne belőlem, ha igen? Mi lenne, ha nem?
            Az iskolai edzőbunyók sehol sincsenek attól, ami az utcán történik.
            Mivé kell válnom, hogy megvédjem az életem, az értékeimet, a családomat? Kevés ennél fontosabb kérdés létezik.
           

Bevezetés: Metaforák
            Az emberek tanulási és kommunikációs képessége szinte végtelen. Vegyük például az orrszarvút és az egyszarvút. Az orrszarvú igazi, mégis a vele foglalkozó embereken kívül az átlagember vajmi keveset tud róla. A rinocérosz vajon füvet eszik vagy levelet? Falkában él vagy egyedül? Stb.
            Az egyszarvú tulajdonságait nagyon sokan ismerik. Szinte mindenki tudja, hogy hatalmas ereje, szépsége, mágikus képessége van. Ezek a „tények”, amelyeket mind tudunk az egyszarvúról, de igazán csak egyetlen dolgot érdemes tudni róla: Kitalált lény.
            Az egyszarvú és az erőszak között párhuzamot vonhatunk.
            Egy filmes küzdelem nem úgy végződik, ahogy természetes, ahol a hős vagy a gazfickó véres hányásban fetreng és öklendezik. Még ha meg is próbálják valószerűre venni, az egész akkor is a látványosságról szól. Már az is irreális önmagában, hogy a kamera végig láthatja, mi történik. A közelharc közepén az ember füstben és porban, az esőben, egymásnak feszülő testek és a villogó torkolattüzek közepette még azt sem képes megbízhatóan megmondani, hogy mi folyik az orra előtt.
            A koreográfia ráadásul a sportszerűséget sugallja a nézőnek. Már most elmondom, hogy mint taktikai csapatot vezető közalkalmazott, ha valaha kockáztatnám az embereim vagy a túszok életét csak azért, hogy valami félhülye fair playt mutassak: Lőjetek le. A sportszerűség nem létezik a való életben. Senki nem él vele, ha teheti.
            (Ez a gondolkodásmód hihetetlenül megfogott. Nagyon kongruens a saját véleményemmel. Több emberrel beszélgettem már ilyesmiről és a teljesen képzetlen átlagember általában elítéli az ilyesmit. Mert, hogy az milyen. Nem szép dolog sportszerűtlennek lenni. Ez nekem teljesen érthetetlen, és összeférhetetlen velem. Szerencsére.)
            Ez a könyv az erőszakról, különösen a „vadon élő” erőszak és a harcművészeti iskolákban tanított erőszak különbségéről szól.
            Az erőszak nagyobb téma, mint amit egyetlen ember mélyen megérthetne.
Fogadd meg a tanácsaimat, amit érdemesnek tartasz. Dobj ki bármit, ami szerinted nem használható. Nem ismersz engem. Nézd át a könyvben található információkat és kételkedj benne, de nagyon. Soha ne add át a felelősséget a saját biztonságodért. Soha ne írd felül a saját tapasztalataidat és a józan észt valami önjelölt „szakértő” beszólása miatt. Soha ne hagyd figyelmen kívül, amit látsz, csak mert nem esik egybe azzal, amit képzeltél.
            (Végre valaki, akinek van annyi esze és tisztelete irántam, az olvasó és befogadó iránt, hogy a véleményét közölve nem meggyőzni próbál. Rám hagyja, hogy azt és úgy higgyek el, amit és ahogyan nekem tetszik. És nem sértődik meg rajta. Nagy respect ezért Rorynak.)
           
1.      Fejezet: A mátrix
            Az erőszak egy nagy állat, és sok ember, aki a téma szakértőjének mondja magát, csupán egyetlen szeletét látta mindössze. A kocsmai verekedésben szerzett tapasztalat valódi és pontosan az, ami, de vajmi keveset segít katonai műveletek vagy nemi erőszak túléléséhez.
            A tetejében bonyolult is. Ha csak egy kis szeletét akarnánk szemügyre venni, például a személyek közötti erőszakot, akkor is ismernünk kellene hozzá a fizikát, az anatómiát, az élettant, az atlétikát, a büntetőjogot, a csoportdinamikát, a biológiát, a stratégiát és morális filozófiát stb. Ebben a hatalmas kavalkádban egyszerű és gyors válaszokra van szükségünk.
            Tekintsünk egy egyszerű példát. Négyféleképpen alakulhat ki küzdelem:
·         Váratlanul megütnek, mielőtt tudatosulna bennünk, hogy konfliktus alakult ki
·         Érezhetjük, hogy készül valami, de nem biztos
·         Tudjuk, hogy támadás várható és készen állunk (normál)
·         Mi magunk lepjük meg a másikat, akkor indítva az akciót, amikor még teljesen felkészületlen.
            Emellett három különböző erőt alkalmazhatunk:
1.      Nem sebesítjük meg a másikat
2.      Az ellenfél megsebesítése elfogadható, a megölése nem
3.      Az ellenfél megölése jogilag indokolt és elfogadott.
            Ezek a kombinációk tizenkét változatot adnak egy 3x4-es taktikai mátrixban.

Meglepett
Éber
Kölcsönös
Támadó
Nincs sérülés




Sérülés




Halálos






(Alap taktikai mátrix)

                Az én személyes kedvenc kombinációm, az ökölhát-oldalrúgás, e tizenkét lehetséges forgatókönyv közül csak egyben hatékony igazán. Talán még kettőben elfogadható, de az esetek 75%-ában értéktelen.
            (Gondolkodtam rajta, nekem van-e kifejezett kedvenc mozdulatom, de rá kellett jönnöm, hogy nincsen. Azt hiszem az edzőbunyókat, a harc szépségéért, és önmagamért is szeretem, míg éles helyzetben azt szeretem, ha gyorsan vége van.)
            Gondoljunk csak bele hova illeszkedne a mátrixban a karate, a boksz, a pisztoly? El tudunk-e sütni egy pisztolyt, ha teljesen meglepnek?
            (Próbálgattam a saját lőfegyveremmel. Az biztos, hogy ha meglepnek, könnyen meg lehet zavarodni. Vajon fel húztam-e ki van e biztosítva? Stb.)





Meglepett
Éber
Kölcsönös
Támadó
Nincs sérülés
Nem megfelelő: Halálos sérülés + Nincs idő elővenni
Nem megfelelő: Halálos sérülés kockázata
Nem megfelelő: Halálos sérülés kockázata
Nem megfelelő: Halálos sérülés kockázata
Sérülés
Halálos sérülés kockázata + Nincs idő elővenni
Halálos sérülés kockázata
Halálos sérülés kockázata
Halálos sérülés kockázata
Halálos
Nincs idő elővenni
Hatásos
Hatásos
Hatásos


(A tűzfegyver példája)

            Ez a gondolatmenet azonban alapvetően hibás. Íme, egy életre szóló szabály: Nem mi választjuk meg, miféle rossz dolgok történnek velünk. Az élet nem kérdez meg előtte, hogy válasszunk.
A taktikai mátrix célja rámutatni az erőszak összetett voltára. Bővíthető a végtelenségig: egyedül vagy többen vannak, vagy mi vagyunk többen? Fegyverek: Nekem van, neki van, egyikünknek sincs, mindkettőnknek van. Már ezektől a mátrix 144 cellát számlál.
Világos? Remek.
            Teljesen más készségekre és technikára van szükség egy részeg megbilincseléséhez, mint egy váratlan helyzetben. Egy készenléti mesterlövésznek higgadtnak kell lennie akár több órányi kellemetlenség után is. A behatoló egység felderítőjének nem kell hűvös nyugalom, a bilincselés sem érdekes számára. Egyik sem hasonlít párbajozásra vagy gyakorló küzdelemre. A harcművészetek megpróbálnak még többet tenni. Néhány stúdió önvédelmi készségekkel kecsegtet, trófeákkal, fegyelemmel és önmegismeréssel, fitnesszel, önbizalommal, sőt még spirituális fejlődéssel is. Mennyire foghatók meg ezek a célok ugyanazzal a hálóval?
            Egy jó reggelinek néha nagyobb hatása van a küzdelem harminc másodpercére, mint az, hogy lefutottuk az idei marathont. Egyszer megkérdeztem a mesteremet, hogy van-e spirituális tanítás a Sosuishitsu-ryu stílusban? Azt mondta: - Hát persze, a halott ember nem megy templomba. Ne akarj túl sokat belemagyarázni ebbe. Ez készségek gyűjteménye, amire szükséged lehet, ha este haza szeretnél menni.
            A harcművészetek és a harcművészek gyakran mindent akarnak. Nem lehet mindent az erőszak általános fejléce alá pakolni: két bokszolót, akik az erő, az ügyesség és az akarat összemérésére készülnek. A feleséget csépelő részeg férjet. A parkolóban pofozkodó suhancokat. Az ápolót a pszichiátrián, aki megpróbál lefogni egy beteget. Egy rabláshoz kiérkező és ott tűzharcba keveredő rendőrt.
            Pusztán mert összeütköző emberekről van szó, akik megsérülhetnek, egy kalap alá vesszük őket, pedig még csak nem is hasonlóak. Az egyik helyzetben nyertes készségek nem vihetőek át a másikba automatikusan.
            Az önvédelem a talpra állásról szól.
            A sportban két ember versenyzik, másképp, mint a párbajban. Ezt az összecsapást a versenyzők keresik, és nem kényszerből, hanem a társadalmi pozíciójuk megtartása miatt vívják. A cél önmagunk megmérettetése, nem a dominancia.
            A jogos harag, ami megmentett sok embert a nemi erőszak kísérlete során, vajon hatékony érzelmi reakció egy birkózó meccsen?
            A rajtaütést, nem csak bűnözők használják. A katonai elitcsapatok, a túszszabadítók, különleges egységek (SWAT), behatoló egységek legalább annyira élnek ezzel a gondolkodási rendszerrel, mint a bűnözők. Nem akarják tesztelni a képességeiket, sem a korlátaikat, céljuk, hogy végrehajtsák a feladatukat és hazatérjenek. Kihasználják a meglepetés, a túlerő, az erősebb fegyverek erejét, minden lehetséges félrevezetést, amit begyakoroltak.
            Tárgyilagos szemszögből a fitnesz a harcművészeti kiképzés legfontosabb hatása.  Sok harcművészet, amennyiben megfelelően oktatják, harmonikusan fejleszti az izmokat, az erőt és az aerob képességeket, fokozza a rugalmasságot és a gyorsaságot a sérülés minimális kockázata mellett. Amikor a fitneszt az önvédelemmel hasonlítjuk össze, a problémák más irányból adódnak. Az önvédelem nagyrészt a meglepetés, a félelem és a fájdalom kezelésével kapcsolatos, a fitneszben azonban ezek egyike sem hasznos.
            Rajtaütéskor a könyörtelen ragadozó beállítódása igen erős. Embertelen, a rajtaütés célpontját vagy prédává, vagy fenyegetéssé értékeli le. Ez a rajtaütéses hozzáállás teljesen elfogadhatatlan egy sportversenyen. A rajtaütésre hangolt elme, ha csütörtökön mérkőznie kéne a világbajnoki címért, akkor hétfőn lelőné az ellenfelét.
            Az önvédelem sosem választás kérdése. A támadó van ragadozó állapotban, nem az áldozat. Az áldozatnak meg kell küzdenie a sokkal, a meglepetéssel, a ragadozónak nem. Az önvédelem lényege, hogy kitörjünk a dermedtségből, amibe a támadó belesokkolt.
            ( Szinte az egész könyvvel egyetértek, csupán néhány gondolathoz lenne pár hozzáfűzni valóm. Az önvédelem, mint olyan mégiscsak választás kérdése szerintem, hiszen azt Te döntöd el, hogy ön védekezel, vagy megadod magad a helyzetnek.)
            A harcművészek gyakran meg vannak győződve arról, hogy az összes küzdelemtípusra felkészítenek egyszerre.
            (Ezt sosem értettem, pedig tényleg így van. És ha érdeklődőn megkérdezed róla, akkor felháborodik az ember fia.)
            Egy katonai művelet rendőrségi megoldása kudarcra van ítélve, míg egy rendőrségi probléma katonai megoldása megengedhetetlen egy szabad társadalomban. Az oktatásokon nem állítják be nehéznek a késes támadás hárítását, de a rendőr jól tudja, hogy ha a késes 7 méteren belül van, akkor legalább egyszer megszúrhatják, mielőtt fegyverért nyúlna.

2.      Fejezet: Hogyan gondolkodjunk?
            Mielőtt bárminek a magyarázatába fognánk, először a feltételezésekkel foglalkozzunk. Feltételezéseknek nevezzük azokat a dolgokat, amelyeket igaznak hiszünk anélkül, hogy valójában átgondolnánk őket. Mindez biztosítja a hátteret ahhoz, ahogyan a világnak azt a részét szemléljük, amely részét még nem tapasztaltuk. A feltételezéseinkről tudni kell, hogy nagyban befolyásolnak minket. Az autót ugyanúgy indítjuk be holnap, ahogyan tegnap tettük. Ha egy új autót vásárolunk, feltételezzük, hogy az is ugyanígy fog indulni, mint az elődje. Mindezek a feltételezések a mindennapi életünk tekintélyes részében szükségesek és rendszerint ártalmatlanok.
            Ha azonban mindezt helytelen összehasonlításokra és rossz forrásokra alapozzuk, bajba kerülhetünk.
            Nehéz a saját feltevéseinket ellenőriznünk, mert a dolgok a fejünkben csak úgy szerepelnek, hogy: „amit igaznak tekintek” vagy, „amit kétségbe vonok”, esetleg, „aminek az ellenkezőjét gondolom”.
            Gondoljuk végig, mely forrásokat tekintünk vitathatatlannak? Attól, hogy a reggeli hírekben szerepel, már igaz?  Ha a Spektrumon látjuk, akkor elhihetjük? Megbízunk a saját tapasztalatainkban? A személyes tapasztalatról azt hihetnénk, hogy képes felülírni minden mást, mégis csak kevesen bíznak annyira benne, hogy szembeszálljanak a többség vagy akár egyetlen „szakértő” véleményével.
            Nézzünk nagyon a mélyére azoknak a forrásoknak, amelyeket szűrés nélkül elfogadunk. Ha egy formális harcművészetet tanulmányozunk, akkor szembe kell néznünk egy újabb adag feltételezéssel: Hogyan is néz ki egy küzdelem? Mi számít győzelemnek?
            A legtöbb oktató és stílus rendkívül jól felkészült a győzelem megszerzéséhez a megfelelő típusú küzdelemben, ám nehézkes, ha a küzdelem nem felel meg az elképzeléseinek, esetleg ha a győzelem feltételei megváltoztak attól, mint amihez hozzá volt szokva. Például ilyen megszokás lehet az ütéstávolság. Éles helyzetben, nem szimulált környezetben az nem akkora, mint amit a teremben láthatunk. Hogyan erősödhetnek meg az illúziók annyira, hogy jobban befolyásolhatják a hiedelmeket, amelyeket az ember ténylegesen átélt?
            Csak mert valami logikusan hangzik, nem jelenti, hogy igaz is.

            Szórakozás és kikapcsolódás: Túl sok ember, harcművész, „szakértő”, polgár tanulta a filmekből, sporteseményekből a többségét annak, amiről azt hiszi, hogy tudja. Ezeknek a fórumoknak acélja nem az oktatás, hanem a szórakoztatás. A koreográfiákat megváltoztatták a giccs kedvéért.
            Egy élet-halál küzdelemben az egyik fél, többnyire előnyben van, vagy minél hamarabb igyekszik azt megszerezni, hogy aztán kihasználhassa. Gyorsan és kegyetlenül véget vetve a küzdelemnek. Nem drámázik.
            Először is ott a meglepetés. Az ember tudja előre, hogy holnap edzése van vagy a hétvégén mérkőzése. Felkészülhet lélekben és bemelegíthet előtte. De azt senki nem tudhatja előre, hogy mikor támadják meg vagy megtámadják-e egyáltalán.
            Másodszor a küzdősportban nagyjából tudható, hogy mi fog történni. Mikor lesz vége a küzdelemnek, hány ellenfél jön. Ismerjük a talaj és fényviszonyokat.
            Harmadszor ismerjük a szabályokat.

            Egy szamuráj arccal lefelé szorít le, hogy aztán a kését a nyakszirtedbe vághassa. Egy birkózó pedig arccal felfelé, hogy a tenyereteket használva látványosabb küzdelmeket produkálhassatok. Ez így alakult ki.
A célok határozzák meg a stratégiát.
A stratégia határozza meg a taktikát.
A taktika határozza meg a technikát.
            A célok helyzetenként eltérőek. Néha az, hogy megbénítsuk a másikat, néha, hogy kitörhessünk és elmenekülhessünk. Néha, hogy segítséget hívhassunk. Ha a cél megváltozik, akkor megváltozik minden más is. Lehet cél, hogy a másik életben maradjon vagy, hogy ne pereljenek be. A dojobeli edzések közös ismertetője, hogy egyetlen célra próbál felkészíteni, ami túl szűk a való élethez.
            (Az én alapvető célom véget vetni a kérdéses helyzetnek, nyilvánvalóan ez kisebb alcélokra bomlik)

Gyorstalpaló, hogy ne pereljenek be
Az önvédelem jogi lényege, hogy kénytelen voltál az általad „ésszerűnek tűnő minimális erő” alkalmazására ahhoz, hogy biztonságosan megoldd a helyzetet.
Ha megoldhatod egy lökéssel, ne használj téglát. Ha meg tudod oldani ütéssel, ne használj botot, ha meg tudod oldani bottal, ne használj kést! A legtöbb jogrendszerben, a kés, ha nem is áll szándékodban halálos fegyverként használni (például, csak a markolatával ütsz), jogilag akkor is kést használtál, ami halálos erőnek minősülhet, amit indokolnod kell.
Az ésszerű megítélés azt jelenti, hogy egy hozzád hasonló tapasztalatokkal bíró embertársad is megtette-e volna, amit te.
Biztonságos megoldás: Ez nem vetélkedő vagy játék. Semmilyen módon nem kell sportszerűen eljárnod vagy bármilyen más módon felesleges kockázatot vállalnod. Ha veszélyesnek ítéled meg a helyzeted hiába gondolod, hogy ki tudnád ütni tiszta küzdelemben az elkövetőt, nyugodtan csapd pofán az esernyőddel. A rendőrök sem azon a szinten kezelik az eseményeket, ahol fölénybe kerülhetnek, hanem ott, ahol nem sérülnek meg.
Ahhoz, hogy erőt alkalmazhass, a célszemélynek veszélyt kell jelentenie. Ehhez három dolgot kell megtennie:
·         Szándék: Meg kell tudnod magyarázni, honnan tudtad, hogy ártani akar neked, kárt akar tenni a tulajdonodban vagy el akarja venni azt. Mondta? Jelezte? (ökölbeszorított kéz, indulat)
·         Eszköz: Bármilyen helyzetről is van szó, indokolnod kell, hogy a tettes képes lett volna arra, aminek a védelmében cselekedtél. Ha teszem azt, egy tolókocsis ember fenyegetőzik, hogy szétrúgja a segged és te önvédelemből bántod, az nyilván jogilag nem elfogadható, mert nincs rá eszköze.
·         Lehetőség: Ha a támadó nem tudott elérni téged nem állíthatod, hogy közvetlen fenyegetést jelentett.
            (Nagy szerencsére mostanában változott az önvédelemről szóló törvény Magyarországon, aminek kifejezetten örülök. Hepciáskodnak az ügyvédek avval, hogy vissza lehet élni vele, de én amondó vagyok, hogy, aki képes lenne Pl. áthívni valakit magához, hogy megölje, hogy aztán azt hazudja, hogy az illető betört hozzá, az megtenné amúgy is. Aki gyilkolni akar magától, az megteszi, ha megengedi a törvény neki, ha nem. Aki viszont normális ember, az nyilván sosem él vissza ilyesmivel, mint ahogyan, egy normális ember nem él vissza az erejével és löki fel a nénit az utcán, hogy aztán elszaladjon a táskájával.)

            John Boyd szerint létezik az MTDCs hurok. Minden embernek a következőket kell végrehajtania: megfigyeli, hogy mi történik a környezetében; tájolja magát, dönt a teendőkről, végül cselekszik.
            Példa:
            M: Látok egy közeledő öklöt.
            T: Mindjárt megütnek, tenni kéne valamit.
            D: Védjek vagy kerüljek, vagy maradjak mozdulatlan? Kikerülöm.
            Cs: Kikerülés!

            A való életben a reaktív mozdulatok, például egy blokk ritkán működnek, hiszen az ellenfelem negyedik lépése váltotta ki nálam az elsőt. Az ő cselekvése az, amit megfigyelek. Az akció legyőzi a reakciót.
            Két vagy több konfliktusba került embernél aktiválódnak a MTDCs-s hurkok, és táplálják egymást. Az egyik akciója a másik megfigyelése. Amikor a figyelem tárgya változik, változtatni kell a tájoláson. Ha gyorsabban érek a saját hurkom végére, akkor nem csak gyorsabban cselekszem, hanem nagyobb sérüléseket is okozhatok és kimozdíthatom a másikat a hurkából.  Ki lehet törni váratlan cselekvéssel is. Az MTDCs ugyanúgy támadható, mint a test.
1.      Az emberek, újdonságok észlelésekor fennakadnak. Ha megfigyelünk valamit, amihez nem tudunk igazodni, akkor valószínűleg dönteni és cselekedni sem tudnunk.
2.      Képesnek kell lennünk töredékinformációk alapján is cselekedni.
3.      Az, akinek belső terve van az események bekövetkezésének sorrendjére és valószínűségére az nehéz dolgokat élhet meg, ha a terve felborul
4.      Minden cselekedetünk egy új megfigyelés. Az ütéssorozatok és a váratlan behatolások ereje éppen abban áll, hogy az állandó akció állandóan újraindítja a másik MTDCs hurkát. Az állandó támadás hatására az ellenfél az első két lépés között pattog ide-oda és nincs ideje tovább lépni a döntésre és a cselekvésre.
5.      Ez a ledermedés elkerülhető. Ha észreveszed, hogy egy MT csapdába kerültél; Támadj! Mindegy, hogyan. Mindegy, hogy mit.

3.      Fejezet: Erőszak
            A legtöbb ember státuszért vagy területért harcol. Nem a feltétlen szükséglet miatt, hanem valakinek az arca vagy az önérzete miatt. A legtöbb ember fél a nyilvános szerepléstől. Ez a félelem nyilvánvalóan nem a sérüléstől való tartáson alapszik. Az ember mégis védi a státuszát, az énképét, az identitását. Ennek a képzeletbeli dolognak az elvesztése pedig elképesztő mennyiségű erőszakos cselekedetet eredményezett már eddig is.
            A sztorit, amit az ember mesél magának, már születése óta építgeti. Bizonyos értelemben az élete munkája. A mese sérülése tartósabb hatású lehet, mint a test fizikai sérülése. Többnyire az ego kockáztatása nagyobb félelmet generál, mint a valós fájdalommal járó kockázatok.
            Az erőszak mintái:
Majomkeringő
            A majomkeringő féle konfliktusok genetikailag kódolt viszonylag biztonságos rituálék a társadalmi dominancia vagy a terület védelmére. Általános lépéseiről könnyedén felismerhető.
1.      Szemkontaktus
2.      Szóbeli kihívás. (Mit bámulsz?)
3.      Közelítés. (Melldöngetés.)
4.      Mellkas bökdösése, lökdösődés, mutogatás, fenyegetőzés
5.      Többnyire parasztlengős a domináns kézzel. Meglepő módon ilyen helyzetben még a balkezesek többsége is jobb kézzel üt.

            A legtöbb harcművészet és fantázia ezen a logikán alapul. Ezek a tánc egyes lépései, a másik oldalról a majom természetesen minden egyes lépésre válaszol. Biztosan te is átélted már vagy láttad számtalanszor előfordulni ezt a mintát. Amint az ember belelépett ebbe a viadalba, már el is veszítette az irányítást. Ezt a dominancia játékot nem az ember játssza, hanem az játszik az emberrel.
            Mivel az egész a hatalomról szól, behódoló testbeszéddel rendszerint leállítható a harc. Ennek azonban súlyos ára van az egyénre nézve, mint társadalmilag, mind pedig pszichésen.
            A csillapítás egy másik módja önbizalmat igényel. Figyeltél-e már nagykutyát, aki nem törődik a kiskölykök dominancia játékaival? A kutya tudja, hogy olyan játékokban nincs értelme részt vennie, ahol a kihívó nincsen egy szinten vele. Már avval csökkentené a tekintélyét, hogy belemegy egy méltóságán aluli küzdelembe. A „Nagykutya” taktika során fenntartjuk a laza testbeszédet, a verbális kihívást pedig értelmezzük átgondolt kérdésként, amire adhatunk egészen nyugodtan átgondolt, nyugodt határozott választ. Az unott viselkedés szintén segíthet. Avval, hogy nem kérdőjelezem meg a saját státuszomat, megnehezítem másoknak, hogy kihívjanak.
            Az emberek is megérzik a veszélyt, a fennhatóságot vagy a gyengeséget egy másik emberi lényben. Még fontosabb, hogy bizonyos emberek képesek az önbizalom vagy a szakértelem aurájának kivetítésére, amiről mások egyértelműen kiolvashatják, hogy Ne hívják ki őt majomkeringőre.
            A majomkeringő a pozíciószerzésen alapul és sok játékos gyors győzelmet akar minimális kockázattal. Senki nem majomkeringőzik egy őrülttel – kevés az esély a státusznövelésre, semmi garancia a gyors visszavonulásra és az őrültek nem követik az előre elvárt forgatókönyvet.
            Alkalmas helyzetben a lépések átugrásával is megkerülhetjük a keringőt. Ha a kötekedő még néhány lépéssel a testi kontaktus előtt jár, és mi megelőzően támadunk, akkor ledermesztjük. A másiknak némi időbe telik majd, alkalmazkodnia, ha csalunk egy kicsit.
A majomkeringő elsősorban a hímekre jellemző tevékenység. A nők társadalmilag túl értékesek ahhoz, hogy egy ilyen nevetséges dologban kockáztassák a saját testük épségét. De ahogyan a nőknek nincsen rituáléjuk a dominancia alapú erőszakra, úgy hiányoznak belőlük a beépített biztonsági fékek is. Más szóval, amikor egy női támadóval akad dolgunk, legyünk óvatosabbak, mert ő ártani akar majd, nem pedig megmutatni, hogy ki a főnök.
            Ha egy nőre támadnak és a nő a küzdelmet választja, akkor teljes erőbedobással küzdjön, mert sok esetben nem létezik nőtől akkora fizikai erő, amely eltántorítana a tervétől egy egészséges férfit. Ilyenkor nincs más, mint, hogy a férfit cselekvésképtelenné kell tenni.

Több rendőr csökkenti a sérülés veszélyét!
            Ha egy rendőr egyedül van szemben egy rosszfiúval, akkor akkora erőt kell alkalmaznia, amit a megmenekülése érdekében ésszerűnek ítél. Az ártalmatlan kényszerítő módszerek az agresszív célszemély ellen a mese világába valók. Az egyiknek kórházba kell jutnia, hogy a küzdelemnek vége legyen. A rendőr feladata arról gondoskodni, hogy ez a valaki ne ő legyen. Minél több rendőr van a támadó ellen, annál valószínűbb, hogy az erőfölénnyel képesek sérülés nélkül elkapni. A támadó érdeke, hogy egyszerre több rendőr lépjen fel ellene, különben szinte garantált valamelyik fél sérülése.

Ragadozószerű erőszak
            Rengeteg mese kering a világban. Ősi történetek, a különböző Kung-fu stílusok kialakulásáról. Hogy, hogyan hasonlítanak a stílusok valóban az állathoz, amelyikről a nevüket kapták. Megsúgom: a darvak nem verekszenek. Csak megölik a kígyót. Megkeresik a leglassabb, legkövérebb kígyót és elkapják a csőrükkel. Kész. Nem állnak le a kígyóval szemben hacacárézni.
            Az emberi ragadozók általában két eltérő stratégiával igyekeznek megbénítani az áldozataikat. Az első a rajtaütésszerű, lesből végrehajtott váratlan, durva támadás. A támadó igyekszik észrevétlenül a lehető legközelebb lopózni, hogy azután egy gyors, erős támadással fizikailag és pszichésen is megpróbáljon felülkerekedni az áldozatán.
            A másik támadási stratégia kedvességgel és meggyőzés erejével próbál az áldozat közelébe kerülni és megkerülni a védelmét. Aztán gyorsan, végzetesen támad.
            Az emberek nem bájosak. A báj egy eszköz, amivel valamilyen akaratukat szeretnék rajtunk érvényesíteni. A ragadozónak célja van: a pénzünk, nemi erőszak vagy valami egyéb. Kiválasztják az áldozatukat, aki gyengének, zavarodottnak, tehetetlennek tűnik; majd kiválasztja a számára előnyös helyet és időt, hogy aztán váratlanul lecsapjon. A ragadozó erőforrásként tekint az áldozatra. Pénz, aktus, kábítószer, státusz.

Az erőszakos támadások négy nemes igazsága!
            Tiszteljük a támadás megdöbbentő erejét és sebességét, valamint a fájdalmat, ami gyorsabban ér, mint ahogyan azt az agyunk képes lenne feldolgozni? Elhisszük, hogy létezik olyan fájdalomszint önmagában, ami visszatart és megállít egy eltökélt támadót? Hogy a törött orr vagy kéz véget vet a küzdelemnek? Képesek a bírák és politikusok felismerni, hogy mennyire kiszámított és előre eldöntött lehet egy ilyen váratlan támadás? Mert az csak a védekező számára váratlan. Képesek e átlátni a törvényeket alkotó emberek, hogy léteznek olyan embertársaik, akik képesek kegyetlenül megverni valakit előre kigondoltan, minden komolyabb ok nélkül és közben hidegvérrel a várható ítéletükre gondolnak?
            A négy igazság a következő: A támadások közelebbről, gyorsabban, váratlanabbul és nagyobb erővel érkeznek, mint azt a legtöbben gondolják. Vagy, mint ahogyan azt tanítják a képzéseken.
            Közelebbről: A modern harcművész képzés egyik leggyakoribb vonása, hogy a gyakorlatok mesterségesek. Többnyire optimális távolságról gyakorolnak, ahonnan a támadónak még legalább egy lépést kell tennie, hogy elérje az áldozatot. A valódi bűnözők közül csak az ostobák adják meg ezt az időbeli luxust. Akkor ütnek, amikor biztosak a találatban. Az egy lépés távolság sok dolgot lehetővé tesz, amit a való életben nagyon nehéz kivitelezni. Bármilyen ügyes vagy a hárítás időbe telik. A távolság helyetti közelség pedig felemészti az időt. A támadó választ és olyan helyet fog választani, amit ideálisnak ítél. Az ilyen módon kiválasztott környezet pedig, gyakran korlátozza az áldozat mozgási lehetőségeit. Két autó közötti szűkület, a toalett bódé vagy egy fal. Működik a kedvenc mozdulatod akkor is, ha nincs helyed fordulni, lépni, lendületet venni?
            Gyorsabban: Mivel a támadó választja az időt, a helyet és az áldozatot, mindent beleadhat a támadásba, nem kell törődnie a védekezéssel. Egy gyakorló küzdelem során az ütések száma másodpercenként, még a profi bokszolók esetében sem különösebben lenyűgöző. Létezik benne, adok-kapok. Időzítésbeli finomságok. Ha azonban egy bokszzsákot kell ütni olyan gyorsan és erősen, ahogyan csak lehet, az eredmény többsöröse az előzőnek. Egy rajtaütésszerű támadás egy ilyen roham mintájára zajlik, nem hasonlít a gyakorlásra. Még azok az emberek sem képesek másodpercenként tízszer védeni, akik ennyit ütnek ezalatt.
            Váratlanabbul: A támadó mérlegel. Ha nem sikerülhet meglepetést keltenie, többnyire inkább nem is támad. A szakértők szerint, mindig van valamilyen figyelmeztetés. Ha ezeket az áldozat észrevenné, akkor könnyen elkerülhető lenne a támadás, ha nem is mind, de sok közülük. A támadás mindig meglepetésszerű. Erre nagyon nehéz felkészülni.
            Nagyobb erővel: Minden képzés beépített problémája, hogy szeretné legközelebb is hasznosítani a partnerét, ezért olyan erőszinthez szoktatja hozzá a tanulóját, amely valójában kisebb sérülést okozhat, vagy egyáltalán nem okoz sérülést. Egy átlagos bűnöző közel sem tud akkorát ütni, mint amire egy sportoló képes, viszont az ütésük keményebb, mint amit a sportoló az edzés vagy a kesztyűk miatt valaha is érzett. Rajtaütéskor az első ütés sokkal többször betalál, mint amennyiszer nem.
A New Yorki rendőrség 1994 és 2000 évekbeli statisztikái szerint a nulla és két méter közötti távolságból leadott lövések találati aránya 38%. Ez azt jelenti, hogy egy képzett rendőrtiszt, egészen közelről az esetek 62%-ában mellé lő. Lőgyakorlaton ez szinte elképzelhetetlen. Három és hét méter között 83%-ban lőttek mellé.
            Ahogyan az éles harc sem hasonlít a gyakorló küzdelemre, úgy nehezebb lőni egy koszos sikátorban, esőben, miközben szakad az eső és ránk támadnak.
            Az elsajátított technikák minősége romlik stressz hatás alatt. Egy cselekvéssor kényszeres ismételgetése nem működik. Kezdőknél gyakori, hogy azt a technikát próbálják használni, amit begyakoroltak, és amikor nem működik, akkor még elszántabban próbálják, ahelyett, hogy levonnák a következtetést.
            Az akadémián vezették elő a bűnüldözés legnagyobb rejtélyét. Amikor egy bűnözőt több lövés ér, rendszerint több száz méterrel arrébb tudják csak elkapni, amint még mindig menekülni próbál. Ha egy rendőrt ér találat, az esetek nagy részében összeesik és meghal.
            Évekkel később egy tanfolyamon rájöttem ennek a megoldására. Amikor egy gyakorlat során találat érte a rendőrt, az égnek dobta a kezét: - Vesztettem, elkaptál.
Kész. Ráordítottam, hogy takarodjon vissza, még nem halt meg. A rabló-pandúr játékban a rabló csalhatott, a rendőr nem. Ez nagyon mélyen belénk ivódott.

            A tapasztalat nem helyettesíti a képzést. A képzés nem helyettesíti a tapasztalatot. Azt gondoljuk, minél több tapasztalatot szerzünk, annál magabiztosabbak lehetünk. A legtöbb esetben ez igaz is. Az erőszak azonban megértette velem a tapasztalat révén a tét nagyságát és megtanított a szerencse szerepének tiszteletére. Sokkal kevésbé vagyok magabiztos, mint régebben, de a hozzáértésem lényegesen nagyobb.
            A képzés ugyancsak fontos. Mi értelme lenne kitörni a bénultságból és visszanyerni a pillanat feletti uralmunkat, ha fogalmunk sincs róla, hogy mit tegyünk.

            A környezet
            Erőszakos cselekmények, mindig adott helyen, adott időben, adott emberekkel történnek. Az edzőteremben megfeledkeznek arról, hogy a tettek mindig kiindulnak valahonnan. A ragadozók nem szeretik magukra vonni a figyelmet. Nem akarják, hogy később felismerjék és azonosítsák őket. A rossz fiú olyan világot keres, ahol az emberek udvariasak, sőt birkák.
            Bizonyos helyek, az oda gyülekező emberek miatt válik erőszakossá. Például olyan helyeken, ahol az emberek elmeállapota megváltozik. (Kábítószer, alkohol) Ne próbáld megérteni egy kémiailag megváltozott elme működését a saját zavartalan elmeállapotodból kiindulva.
            Erőszak továbbá ott jellemző, ahol fiatal férfiak gyülekeznek. Rengeteg féle alapszik majomkeringőn vagy csoportos majomkeringőn.
            Gyakori az erőszak a vitatott hovatartozású területeken. Olyan helyek, ahol két vagy több csoport egyidejűleg akar működtetni valamit. (katonaság, bandák).
            A ragadozószerű erőszak elhagyatott helyen történik. Olyan helyen, ahol már kevesen járnak és ahol várhatóan nem zavarják meg.
            Ha valaki fegyvert tart a gyereked fejéhez és arra utasít, hogy menj a garázsba és hozz ragasztószalagot, meg kalapácsot két lehetőséged van.
·         Elrohansz és hívod a rendőrséget, akkor a behatoló választhat, hogy marad vagy elmenekül. Megölheti a gyereket, de dönthet úgy is, hogy nem kockáztatja a gyilkosság vádját.
·         Ha együttműködsz és visszatérsz a szalaggal, meg a kalapáccsal, vajon mihez kezd velük? Akármire készül, megteszi a gyerekeddel, amíg te nézed, aztán megteszi veled is.
            Az olyan helyeken, ahol sok az alkohol és a kábítószer használat sok embernél előfordulhat, hogy könnyebben lesznek erőszakosak. Mások a megváltozott tudatállapot miatt könnyebben esnek áldozatul.
            Meglehet, hogy főleg a lányok ezek után a sorok után úgy gondolják: „Jogom van oda menni, ahova akarok. Azért, mert veszélyes, még nem foszthat meg a jogaimtól.”
Önmagunk védelmének nincs köze a jogokhoz. Soha nem is volt. A jogok azok a dolgok, amelyeket a társadalom civilizált tagjai elfogadtak, mint mindenkit megilletőt, de amikor megtámadnak, és a földre löknek akkor a békés egymás mellett élés civilizált egyezményei érvényüket vesztik.
            Jobb elkerülni, mint elfutni, jobb elfutni, mint lecsendesíteni, jobb lecsendesíteni, mint harcolni és jobb harcolni, mint meghalni.

Van különbség az erőszak és az erőszakkal való fenyegetőzés között, ez pedig az idő. A fenyegetés ajándék. Valaki közli velünk, hogy ártani akar, de még nem tett semmit.
            „Értelmes ember még nem veszített küzdelmet valakivel szemben, aki azt mondta neki, hogy szétverem a pofád!” A fenyegetés, jelzést ad neked és engedélyt, hogy felkészülj. Menj odébb, nézz fegyver vagy barátok után, keress esetleges menedéket. Tedd, amit szükséges, hogy épségben maradj.

Túszejtés
            A túszejtés potenciálisan a leginkább elhúzódó és a legbonyolultabb szituáció, amely az „erőszakkal való fenyegetés” kategóriájába tartozik. Ennek során egy vagy több elkövető erőszakkal fenyegetőzve fogva tart egy vagy több embert, hogy kikényszerítse, amit akar.

A túszejtők típusai

            Az ostobák: Gyakori, hogy ha egy elkövetőt tetten érnek, úgy érzi, javulnak a menekülési esélyei avval, hogy túszokat szed, mintegy tárgyalási alapként. A hülyéje éppen ezzel súlyosbította a vádját bármiről emberrablásra meg minden másra, amit az ügyész még a fejére tud húzni.
            Az elmebetegek: Ők általában valamelyik családtagjukat ejtik túszul. Hagyni kell őket kiszellőzni, de fel kell készülni a legrosszabbra.
            Fanatikusok és szélsőségesek: A filmekkel ellentétben ezek nem hidegvérű, jól képzett, intelligens szociopaták, hanem dühös emberek, akik nyilatkozni akarnak valamiről.
            Emberek, akik meg akarnak halni: Sokszor, az emberek, akiknek nincs merszük megölni magukat, tesznek valami olyat, amiért a rendőrök szitává lövik őket. Nem egy elegáns módszer, de általában az elkövetőnek már elég sok van a rovásán addigra, mire eljut idáig.
            Egyszer használatos terroristák: Általában nagy létszámú, állig felfegyverzett csoport, akik sok embert ejtenek csapdába egy jól védhető helyen. Brutálisan bánnak a túszaikkal és látványosan megölnek bárkit, akiben a legkisebb ellenállási szándék rejtőzhet. Elnyújtják a tárgyalásokat, és minél több embert gyilkolnak meg, annál hathatósabb propagandát kap a terrorszervezetük.
            Folyamatragadozók: Sorozatgyilkosok. Különleges esetek. Általában egyedül vadásznak. Meg akarnak ölni, erőszakolni, kínozni embereket és kész forgatókönyv van a fejükben arról, hogy mindezt, hogy viszik végbe. Másodlagos tetthelyre viszik az áldozatot, hogy minél tovább tartson a rítus.

Amit a profik tesznek
·         Kiürítik a környéket
·         Belső és külső határzónát hoznak létre
·         Taktikai tervet készítenek
·         Híreket gyűjtenek a helyszínről, az elkövetőkről, a túszokról
·         Kapcsolatba lépnek a túszejtőkkel

Amit neked kell csinálnod ilyen helyzetben
·         Feküdj arccal a földre és a kezed kulcsold össze a tarkódon
·         Kövesd az utasításokat
·         Tartsd a kezeidet láthatóan
·         Eleinte várhatóan gyanúsítottként fognak veled viselkedni, amíg ki nem derítik, hogy ki vagy.

           
4.      Fejezet: Ragadozók
Az elkövetők mások, mint mi

            Ha éppen drogozik az elkövető az gyakorlatilag immunissá teheti őt a fájdalomra. A drogok képesek lerántani minden civilizált kondicionálást, már ha volt egyáltalán. Képesek emiatt nagyobb erőt kifejteni, mint amit jó esetben bírnának az ízületeik. Vannak emberek, akik képesek csecsemőket bántalmazni és erőszakoskodni velük. Ha valaki erre képes, szerinted fog gondolkodni azon, hogy kinyomja e a szemed?
            Amit tanulsz az nagyon fontos, de nem az a kérdés, hogy működik e az edzésen, hanem, hogy működik-e olyankor, amikor az, aki alkalmazza halálra rémült és akin alkalmazzák, az vadállat módjára őrjöng és immunis a fájdalomra?!

Sajnálatos
A jóhiszemű emberek számára ez egy borzasztó tény. A paraziták, csaknem mindent kiforgatnak, hogy a céljaiknak megfelelő legyen, nem számít, mennyire nemes volt az eredeti szándék. A családlátogatás lehetőségét eltávra használják, a börtönökből a csavargók egészségmegőrző központjai lettek. Az egyhangúság csökkentésére biztosított testedző eszközöket arra fordítják, hogy még keményebb, még erőszakosabb bűnözőt faragjanak magukból. A Kábítószer elvonót a kapcsolataik építésére használják ki, valamint arra, hogy kibújjanak a foglalkoztatás alól. A bűnöző lét alapja, hogy az ember gyakorlott parazitává válik. A társadalom nagyszerűnek tartott programjai, nem, hogy nem segítik a változást, hanem támogatják az élősködést.

           
A bűnözők típusai
Bár ez nem közvetlenül az erőszakhoz vezet, de azért egy nagyon fontos kitérő onnan. Az emberek általában nem találkoznak az összes bűnözőtípussal és egyféléből igyekeznek általánosítani. Mindez tévedés az önvédelemben és valószínűleg még nagyobb tévedés a törvények írásában és a bűnözést kezelő programokban.
            Megtévedt emberek: Ritka típus. Alkalmanként előfordul, hogy valaki, aki egyébként teljesen rendben van a jó és a rossz megfelelő értelmezésében, valami törvénytelenséget művel. Csak és kizárólag ez a csoport, képes a valódi szégyenkezésre, és csak erre a csoportra hat az igazságszolgáltatási rendszer. Közülük az erőszakos cselekmények általában majomkeringő vagy drog befolyása alatti önuralomvesztésből fakad. A legtöbb segélyprogram és a rehabilitáció is azon a hiedelmen alapul, hogy az összes bűnöző ilyen. Illetve, hogy ez az „átlagos” bűnöző. Olyasvalaki, aki rosszul döntött, de képes változni és tanulni belőle.
            Csavargók: Messze a legnépesebb csapat a zárkákban. Kis stílű utcai bűnözők, dílerek, kábszeresek, stricik, rablók. A legtöbb rá van kattanva valamire és beszed mindent, amit talál, vásárol vagy ellop. Sokan úgy gondolják, hogy marhaság dolgozni, mert mások adakoznak. Mindegy, hogyan. Jótékonyság, lejmolás vagy kormányzati segítség. Az okos pénzt kap, a hülye, meg adakozik. Azok az emberek, akiknek még sosem volt dolguk vele, alábecsülik a függőség erejét. Sok szenvedélybeteg hajlandó lenne gyilkolni is, prostituálják magukat, elárulnak bárkit egy napi adagért. Az erőszak ezekben a csoportokban érthető okokból igen gyakori.
            A börtön a hajléktalanoknak olyan, mint a szervízbox az autóversenyeknél. Szó szerint része az életciklusuknak. Amikor betegek, éheznek vagy fáznak, elintézik, hogy tetten érjék őket. A börtönben megmosdatják, megetetik őket, orvosi ellátást is kapnak, azaz helyrehozzák őket annyira, hogy folytathassák a megszokott életmódjukat. A börtön ezért nyilvánvalóan se nem rettenti meg, se meg nem javítja ezeket a bűnözőket.
            Ragadozók: Róluk már volt szó. Forrásként tekintenek az áldozatra. Amikor eldöntötték, mit akarnak, saját maguk sokkal fontosabb nekik, mint, hogy te ki vagy, vagy mid van. Az igazi ragadozók számára a börtön az áldozatok újabb körét nyitja meg előttük. Néha azonban a ragadozó a börtönbéli kockázat miatt visszatér a csavargó státuszhoz.

Racionalizáció

            Az bűnözők gyakran meggyőzik magukat arról, hogy ők a jó fiúk. Egyesek: „Én nem vagyok igazi bűnöző, csak ellopok ezt, azt. Nem bántok senkit.” Egy másik: „Igen, megvertem a csókát, mert megérdemelte, de nem vagyok bűnöző. Sohasem loptam.”
            A kábítószerek nem követnek el bűntényeket. Csak oldják a gátlásokat. Az önvédelem szempontjából a racionalizáció ritkán releváns. A támadást gyakran megelőzi egy kérdezgetős szakasz, amikor az áldozat reakciója függvényében megmagyarázza magának, hogy miért is lett erőszakos. Megpróbálnak rávenni, hogy mondj, vagy tegyél valamit, ami igazolja a tetteit. A majomkeringő nem személyes. A lépcsőfokokról szól, nem azokról, akik rajta ülnek.
            A múltbéli erőszak a jövőbeli erőszak legerősebb jele. Ez az áldozatokra is igaz.

5.      Fejezet – Kiképzés
            Már volt szó az edzéseken létrejövő szándékos hibáról. Hiszen a harcművész arra edz, hogy megsebesítsen, vagy megöljön valakit. Nem tudunk pontosan lemásolni valamit, például egy ember megsebesítését anélkül, hogy meg ne sebesítenénk. A gyakorlat tehát, túl messzi, túl lassú, túlságosan szemből jön. Sokszor a gyakorlat megenged olyan technikákat, amelyek a való életben ártalmasak lehetnek a használójukra, mert nem melegített be, nem nyújtott stb.
            Egy technika hatékonysága a célzáson, az időzítésen és az erőfejlesztésen alapul. A legtöbb hiba az edzéseken, ezek megváltoztatása.
            A statikus gyakorlatok hibája, hogy nem igényelnek ellenfelet, így nem tudjuk gyakorolni az erő ellenhatását. A másik test mozgását, esését és az, ahhoz szükséges erő fejlesztését és irányát. Nehéz fejleszteni a célzást, ha a levegőt bokszoljuk. Hiányzik az adott és a kapott ütések érzete is, ami bénulást okozhat egy valódi küzdelemben. Mindennek ellenére, a megfelelően gyakorolt statikus gyakorlatok sokat segíthetnek, mert segíthetnek a megfelelő készségek és gyorsaság elsajátításában.
            A több résztvevős gyakorlatok hibái: Egy társas gyakorlatban valódi célpontunk van, tehát tudatosan be kell illesztenünk a hibát biztonsági okokból. Leggyakrabban feláldozzák a célzást és/vagy a sebességet, hogy a gyakorlat biztonságos legyen. Ez nagyon veszélyes. Nem szabad, hogy mellé ütni tanuljunk meg. A célzást nem szabad, az időzítést, azonban fel lehet áldozni. Éles küzdelemben lehetetlen lassan mozogni, ezért nem áll fent a veszélye annak, hogy ez a rossz szokás berögzül.
            A társas edzésen gyakran előfordul, az én jövök/te jössz, ami egy éles helyzetben gátat szabhat az önvédelemnek.
            A dinamikus gyakorlatok hibái: Tompítják az ütéseket. A fej nagy része sokkal ártalmasabb az ütő kézre, mint a megütött emberre. Sok a sportszerű célterület, amit kijelöltek a biztonság érdekében, ami a versenyek szempontjából érthető. De: Később ezekhez a területekhez igazodtak a technikák. És ezek a technikák hatástalanok valakivel szemben, akit ártalmatlanná kellene tenni.
            Még a tapasztalt bokszolók is eltörhetik a kezüket egy-egy utcai bunyó során. A felszerelés rossz szokásokat generálhat. A legtöbb stílusban messziről indul a küzdelem és a „párbajos-feltevésből” indulnak ki.

6.      Fejezet – A fizikai védelem működőképessé tétele
            Öt szakaszon védekezhetünk egy támadás ellen. A legtöbb harcművész az első szinten kezdi. A mozgást akarja blokkolni. A reakcióidő miatt igen kicsi az esélye, hogy egy elindított támadást időben hárítsanak. A blokkolás ráadásul nem akadályozza meg a második vagy harmadik támadás indítását. Egy összecsapást csak támadással lehet megnyerni.
            A hozzáértőbbek, már az alkalmat igyekeznek leblokkolni. Ha tisztában vagyunk a saját célterületeinkkel, illetve a támadó tulajdonságaival, akkor meghatározhatjuk meglepő pontossággal, hogy honnan várható támadás, így megakadályozhatjuk a mozdulatot, mielőtt az elkezdődik.
            A szándék blokkolása a megelőző csapás. Amikor tudod vagy hiszed, hogy a támadó bántalmazni akarsz, támadsz. Ez nagyon hatásos fizikai védelem.
            A negyedik szint a kapcsolat megváltoztatása. Ha időben átlátjuk a dinamikát, akkor dönthetünk másként is. Például, hogy nem megyünk bele a majomkeringőbe. Változtathatunk a szokásainkon, a külsőnkön, hogy ne tűnjünk zsákmánynak.
            Az ötödik szint a terep használata. Képezzük magunkat, hogy felismerjük a veszélyes zónákat, a kerülési utakat, a gyanús alakok gyülekezőhelyeit. Az ideális, ha ott sem vagyunk, ahol valószínűek erőszakos cselekmények. Ez a védekezés legmagasabb szintje. Ha ott sem vagy, nem ér sérelem.
            Elég banális tanács, hogy: Sötétedés után ne sétálj egyedül, de az ördögbe is; Jó tanács.
            Ha valaha az életben szélsőséges erőszakkal találod szemben magad, meg kell hoznod egy döntést, hogy cselekszel. Döntsd el most, mi az, amiért megéri küzdeni. Erről most kell döntened, nem akkor. Kötelezd el magad, hogy ha megnyomódik az indítógombod, cselekszel.
A harc aranyszabálya
A legerősebb fegyveredet
Alkalmazd az ellenfél legsebezhetőbb pontján
Amikor a legbizonytalanabb.


            A leginkább megbocsáthatatlan bűntett, ha kíméletesen csapunk le. Az önvédelemből nem ártás gondolatának, még az írmagját is száműzni kell. A fegyver növeli a hatótávolságot és az erőt. Használj eszközt. A legügyesebb fegyvertelen is rendre veszít olyasvalakivel szemben, aki közepes ügyességű ugyan, de fegyvere van.
            Üss folyamatosan. Ne egyet-kettőt, hogy aztán megnézhesd, mi a helyzet. Támadj keményen. Az akció vadsága legyőzheti a technikát. A kemény, gyors agresszív ütés, hatásosabb, mint a megfelelő ütés.



Engedély
Engedélyed van rá, hogy megvédd önmagad!
Engedélyed van udvariatlanul viselkedni valakivel, aki késő este közelít feléd!
Engedélyed van túlélni, bármilyen áron!

Lao-ce mondta, hogy aki az „út”-ról beszél, nem érti azt. Aztán könyvet írt róla. Eszerint értékeld a tanácsait, és az itt olvasottakat is.

A jegyzetet készítette: Kardmen