Novella - Milyen munkahelyen dolgoznék?

Milyen munkahelyen dolgoznék szívesen? Saját magamban sokszor feltettem már ezt a kérdést. A válasz mindig egy kicsit más. Mindig egy kicsivel összetettebb. Szeretnék egy olyan munkahelyet, ahová szeretek bejárni, dolgozni. Olyat, ahol érzem, hogy a munkámnak egyénileg és a munkatársaimmal közösen is van értelme. Olyan helyet szeretnék, ahol érzem a haladást. Szeretnék olyan helyen dolgozni, ahol szerethetem a munkám és az embertársaim. Ahol kölcsönös tiszteleten és megbecsülésen, a szakértelmen, valamint a folyamatos egyéni és közösségi fejlődésen van a hangsúly. Ahol, ha valaki eredményt ér el, akkor azt a többiek irigység nélkül elismerik és értékelik. Ahol, ha valaki hibázik, akár önhibájából, akár bármi másból kifolyólag, akkor kap lehetőséget rá, hogy azt helyrehozza. Nyilvánvalóan képes rá, hiszen a képességei és kompetenciái tették lehetővé számára, hogy azon a helyen dolgozzon. Olyan munkahelyet szeretnék, ami esélyt és lehetőséget ad a bizonyításra. Olyat, amelyik a fenntartható fejlődést a kizsákmányolás és a profithajhászás elé helyezi.

            Szeretném, ha azonosulni tudnék a céggel, vállalkozással, amelyben dolgozom. Szeretném érezni, hogy a partnereink, a vásárlóink, a fogyasztóink fontosak nekünk.

            Számos olyan kritérium van még, amelyet felállítanék az általam megpályázni kívánt munkahellyel kapcsolatban.

            Képzelt eset, egy állással kapcsolatban: A hirdetést egy barátom ajánlotta a figyelmembe.      

-          Ez pont neked való! – mondta.

            Miután áttanulmányoztam a hirdetést, megállapítottam, hogy megfelelek az elvárásoknak. Papíron mindenképpen. Úgy döntöttem mielőtt ténylegesen jelentkezem az állásra teszek egy próbát. Az egyik nevesebb hetilap munkatársaként betelefonáltam a céghez és interjút kértem attól az embertől, aki az esetleges munkavállalásomat követően a főnököm lenne. Elmondtam neki, hogy a cégük elért eredményei igazán imponálóak és szeretnék pár kérdést feltenni arról, hogyan képesek minderre. Minden simán ment. A találkozónkat egy kávézóba beszéltem meg. Azért oda, mert a munkáltatók a legtöbbször az állásinterjúkat „otthon” végzik a cégnél. Olyan környezetben, ahol ők vannak nyeregben. Olyan emberekkel körülvéve, akik „alattuk” vannak. Az egész szféra többnyire kellemetlen és azt a benyomást kelti az emberben, hogy már akkor a másik ember „alatt” áll, mikor még nem is dolgozik neki/vele. (Előfordulhat, hogy az interjúztató vagy az interjúztatott személy jelleme és személyisége olyan erős és kellemes, hogy ezt a körülményt képes áthidalni.)

            Mindenesetre így egyszerűbb volt. Leendő főnökjelöltem elegánsan volt felöltözve. Olyan ember benyomását keltette elsőre, mint akinek fontos az ápoltság az elegancia, az igényesség, ugyanakkor az is, hogy ezt mások is észrevegyék rajta. A kávémat nem engedte kifizetni, ami roppant kedves gesztus volt részéről. Nem tudhattam, hogy a lehengerlő stílusa a belsőjéből fakad-e vagy csak az újságírónak szól, aki róla és az általa képviselt dolgokról szeretne írni. Elmondtam neki, hogy szeretném megtudni, mi a sikerük titka, mégpedig úgy, hogy egy ideig én is a részese lehessek. Lakva ismerszik meg az ember: mondják egyesek és milyen igazuk van. Úgy tudhatom meg a legjobban, milyen lenne az új munkahelyem, ha már dolgoztam ott. Felajánlottam, hogy egy hónapig kisegítek, itt-ott a cégben ahol tudok, ahol hasznomat veszik. Teljesen ingyen. Aztán visszatérünk a cikkre. Némi habozás után, elfogadta az ajánlatomat. Nagyjából egy órányi beszélgetés után váltunk el egymástól.

            Az emberek szeretik a legjobb arcukat mutatni eleinte. A legtöbben ilyenek vagyunk. Ez nem hiba. Nincs ebben semmi rossz. Saját magunkat is el kell adnunk: a munkaerőpiacon, a párkapcsolatunkban, a kapcsolatainkban, bárhol. Természetes hát az, hogy az erősségeinkre és az erényeinkre tesszük a hangsúlyt, remélve, hogy amikorra kiderül egy-egy negatív dolog részünkről, már termeltünk annyi pluszt, amelyik képes ellensúlyozni azt.

            Hogy mit szeretnék tudni? Mindent. Nem kell sok kutatás ahhoz, hogy a cég háttértörténetét felleljük a világhálón (új és kisvállalkozásoknál körülményesebb). Egy pár kattintás itt, egy kis kérdezgetés ott és máris lehet egy árnyalt képünk arról, hogy mivel is állunk szemben. Milyen minőségű terméket vagy szolgáltatást gyárt, milyen gyorsan, mik a hiányosságai: főleg, ha az a saját szakterületünkbe vág.

            Tudni akarom továbbá, hogy a főnök a különböző típusú beosztottjaival hogyan bánik. Egy hónap elég hosszú idő hozzá, hogy lássam, hogyan reagál jó, semleges illetve nehezebb helyzetben. Hogyan bánik a dicsérettel. Milyen nyelvezetet használ, amikor a munkatársaival beszél?! Az emberek hogyan viszonyulnak egymáshoz. Képesek-e arra, hogy együtt dolgozva valami többet, jobbat és maradandóbbat alkossanak, mint amire külön-külön képesek lennének?! Vannak-e a cégnek ilyen irányú törekvései? Tudni szeretném, hogy a cég fektet-e pénzt továbbképzésbe. Lehetséges-e előrébb jutni? Milyen juttatások vannak a fizetés mellé? Mekkora a fizetés? Milyen gyakran van sürgős megbízás, ami esetleges túlórával jár? Mennyire használják ki a munkatársak kreativitását, illetve mennyire terhelik le őket? Amikor azt mondom egyik nap, hogy sajnos közbe jött valami és holnap nem tudok bejönni, akkor a vezetőség vajon, hogyan reagál? Bíznak-e bennem annyira, hogy azt mondják, hogy, semmi gond megoldjuk és keresünk egy közös kompromisszumot (mert én is túlóráztam az ő kedvükért), vagy hümmög, hápog, és az állásommal fenyeget?

            Mennyire engednek önállónak lenni? Mekkora területen tevékenykedhetem (x,y,z térben) anélkül, hogy engedélyt kellene kérnem? Hogyan és milyen formában kell beszámolnom a teljesítményemről? Ki, hogyan és milyen formában értékeli a teljesítményemet? Mi alapján? A munkám során a főnökömre fel tudok-e majd nézni? Amikor az ő felettese letolja vajon áthárítja a felelősséget? Amikor megdicséri, akkor learatja a babérokat olyan dolgokért is, amelyeket más végzett el helyette, amíg ő valójában nyaralni volt?

            Mennyire káros ez a munkahely az egészségemre? Ha korán kell bejönni még az első busz előtt, vagy későn hazamenni, akkor a munkatársak közül az autóval rendelkezők elviszik-e azokat, akiknek nincsen kocsijuk? Esetleg a főnök, felajánlja-e a hazafuvart. Számtalan és még annál is több felmerülő kérdés van. Mert mehet a parasztvakítás az állásinterjún, hogy: Persze itt a kerítés is kolbászból van, nagyon jó lesz Neked, ha ide jössz dolgozni, de ezek a dolgok csak élesben derülnek ki.

            Szeretném, ha a főnököm felismerné bennem és a munkatársaimban a bennünk rejlő értéket. Segítsen kihozni belőlünk a legtöbbet. Tudni szeretném, vajon képes-e erre?  Bátorít-e? Milyen eszközök állnak a rendelkezésemre, hogy elvégezzem a feladatot? Fogadja-e a vezetőség az építő jellegű kritikát az „alsóbb” alkalmazottaktól?...

            Végül, de persze nem utolsó sorban azt szeretném érezni egy munkahelyen, hogy nekik is szükségük van rám. Tudom jól, hogy nem vagyok nélkülözhetetlen. Ha nyaralni megyek, a munka folyik tovább talán éppen olyan jól, mint velem, de érezni szeretném, hogy éppen annyira igényt tart rám a munkahelyem, mint amennyire én igényt tartok rá.

            Holnap lesz az első napom… Kívánom, hogy kölcsönösen megfeleljünk egymásnak.