Kritika - Garaczi László - Arc és hátraarc

Kezdjük a szerzővel: Garaczi László a forradalom gyermeke (1956), még ifjú korában elvégezte az Eötves Lóránd Tudományegyetem filozófia szakát. Műveiben érzékelhető is a filozofikus visszacsengés. De az ilyesmiről majd később.

„ Műveit, amelyek egyértelműen egyetlen műfajba sem sorolhatók, a nyelvi formákkal való kísérletezés és töredékesség jellemzi.” *(forrás: wikipédia)

Így már érthető a regény?! – Főhősének meglehetősen „érdekes” szokása, miszerint megszállottan űzi, hajtja, vadássza az új szavakat és begyűjti őket azok formájával, jelentésével, tartalmával együtt. Érdekes egy hobbi. A Parfüm című könyv főszereplőjére emlékeztet, aki a szagokkal van így. Persze Csontból (mert, hogy így hívják ugyebár) nem lett gyilkos. Ha már Csont… Ezt még meg lehet emészteni, mert az olvasó sokszor hallja (belső énjében, amíg olvas), és a végére már nem is tűnik annyira furának, de a többiekről ez már nem feltétlenül mondható el. Sabján; Rácz. Ők még azon nevek közé tartoznak, akiket bár rossz szájízzel, de el lehet viselni, sőt beléjük sem lehetne kötni, ha a többieket nem így hívnák: Mikos, Mótrik, Pap Taki. Persze értem én, hogy vezetéknevek, de a karakterük hordozója sokszor annyira megjegyezhetetlen, hogy pár embert leszámítva fogalmam sincsen, hogy ki kicsoda. Persze nem feszít szét a kíváncsiság miatta az igaz, mégis jóval egyszerűbb lenne, ha érthetőbb neveken nevezné azokat az embereket az író, akikről nem tudok semmit. Regényt írni nem egyszerű.

Egy lemur vallomása. Mi az a lemur? Talán csak én nem vagyok elég olvasott. Lemur= szellem ( forrás: idegen szavak gyűjteménye*)

A cím. Arc és hátraarc. Legalább van köze az irományhoz. Manapság egyre több olyan alkotást látni ahol, még ez sem történik meg. A cím utal a könyvben leírt és ábrázolt sorkatonai szolgálatra. A fő szereplő a katonaságtól olyan távol áll, mint Makó Jeruzsálemtől, legalábbis az elején. Aztán a része lesz. Az énje egy darabkája.

Kezdetnek kellemesen érint az In medias res kezdés, belőlem az ilyesmi kihozza az érdeklődést. Később a múltban folytatja a történetet és ilyenkor alig várom, hogy a szál eljusson végre a mű elejéig a közepére. Egy szó, mint száz az illusztráció nagyszerűen sikerül. Tökéletesen el tudom képzelni, hogy ami történt az úgy történt, hogy aki ostoba parancsot adott az el is várta, hogy azt teljesítsék, hogy aki lehetetlent kért, az képes meglepődni, hogy amit parancsba adott az teljesíthetetlen. Sok buta ember van. Édesapám, a nagyszüleim, az ismerőseim, a katonasággal foglalkozó művek szerint, de még az Arc és Hátraarc szerint is. Ha valamire, hát arra remekül ráérzett Garaczi L., hogy az akkori Magyar Néphadsereg fergeteges ostobaságait (ami az újoncok kiképzését és a hierarchiát illeti) tökéletesen leírja. Visszaragasztani a faleveleket a fára? Olyannyira el tudom képzelni, hogy van, sőt, hogy volt ilyen hülye ember, aki ezt kiadta szolgálatba a bakáknak. Tényleg. Valószerű. Egyszerűen hihető és ez nem cinizmus.

A katonasággal együtt járó nyelvezet, amelyet a szerző olyannyira szeret, az én szemem bántják. Egyszerűen túl sok a Bazmeg, a Baszd meg és a Kurva anyád. Lehet mondani, hogy ez csak környezet hű vagy, hogy nyomatékosít (mint Csernus Imre), de ami sok az sok. Persze egyénje válogatja, hogy kinek mi fér bele. Szerintem le lehetne csippenteni a csúnya szavak számából és redukálni azt mondjuk majdnem nullára. Ha pszichológus lennék, azt mondanám, a műben szereplő egyének agresszív és illetlen megnyilvánulásai a szerző önbizalomhiányára utalnak. Persze nem vagyok. Így azt mondom, ez a kocsis nyelvezet a katonaélet (Kádár rendszerbeli) velejárója és a szerző ezt is hűen adta vissza. Nekem sok.

Találhatunk egyfajta keretet, a mű elején és a végén is a szex a lényeg.  A szexualitás, ami még nem történt meg, ami annyi izgalmat rejt és feltételez, és az amit a főszereplő már alig vár. Majd aztán, ami megtörtént.  A mű tulajdonképpen a 3-as számmal is jellemezhető még pedig elég sok értelemben.
Szex előtt; szex; majd szex után.
Besorozás, katonaélet, leszerelés.
Gyenge részek, elviselhető részek, érdekes részek. (Ez keveredik).
Folytathatnám a sort a végtelenségig a mű ugyanis ennyire változatos. Nem ennyire rossz, vagy jó. Hanem változatos.
Változatos a beszélő személyét illetően is: Néha E/3-ban olvashatunk, néha pedig Csont szemszögéből, az ezek közötti átmenet eléggé rendszerezett. Van egyfajta sajátos humora a „katonaregénynek” amit én nem igazán értékelek. Nem tartom humorosnak, Nem vélek felfedezni benne humoros jelenetet, bár határozottan észlelem, hogy a szerző mit vél annak. És nyilvánvalóan nem csak ő. Más olvasók felettébb humorosnak gondolhatják, és feltehetően gondolják is a művet. Ettől szép a világ. Eltérő emberek, eltérő gondolkodásmódok.
Majom. hát persze. A lemur egy majom. A főszereplő a sajátos mozgása miatt kapja meg ezt a jelzőt a seregben. Az, hogy egy szerző a művét úgy adja el, hogy „egy majom vallomása”, hát nem tudom. Én tisztelném a saját művem és az általam kreált fő hőst avval, hogy nem így, ilyen jelzővel illetem. Ez persze szubjektív. Talán ez a jelző mögöttes, pozitív tartalommal bír, hiszen a majmokat nem érdekli a pénz, nem építenek atomfegyvereket, nem rasszisták és sok tekintetben intelligensebbek, mint a legtöbb ember.

Fentebbi tévedésemért tehát elnézést kérek.

Az egyébként egy szálon futó cselekmény elég unalmas és sok rész van kitöltve a semmivel. Nehéz a könyvre koncentrálni. Én akartam. Akkor is nehéz.  A terjedelem nem korrelál a mű műfajával. Regény. Nem kell irodalmi szaktekintélynek lenni ahhoz, hogy az embernek a regénytől ne egy A/5-ösnél kisebb oldalon teljesen középre szerkesztett 170 oldal jusson eszébe. Kicsit átszerkesztve lenne kb. 50 A/4-es oldal. Az regénynek igen szegény. Vékony, nyeszlett. Mint Csont. Ez talán egy párhuzam.

Kifejezetten izgalmas azonban a tény, hogy az ember mennyire alkalmazkodó képes. A szerző remekül írja le azt, hogy az ifjú titán bár az elején „ellene” van a rendszernek, végül a része lesz. Olyannyira, hogy otthon már nehezen találja a helyét (Karácsony), és a normális ésszel felfogva kicsit sem természetes katonai közeg lesz számára a természetes. Akár csak a Sorstalanság Gyurkájának a koncentrációs tábor. Egyszerűen így él. Ez van. Ez nem rossz, hanem a „normális”.
Kitűnően le van vezetve az is, hogy az embernek mennyi mindent meg kell tennie ahhoz, hogy idő előtt leszerelhessen, még pedig „törvényesen”. A jelen korban ez sokak számára túlzásnak tűnhet, holott ez valóban így történt. Nem voltam ott, tévébe láttam. Könyvben olvastam; a történelemtanár mesélte. Nekik és édesapámnak elhiszem.

Amennyire természetessé vált egy idő után a katona lét, olyannyira természetellenesnek tűnhet az, hogy Pegazusunk milyen gyorsan, pár szárnypróbálgatás után már visszatér a rendezett hétköznapi életébe és ő is, mint oly sokan a múlt ködébe vetik a katonaság minden csínját-bínját. Talán 20 évvel később ő is büszkén meséli majd a gyerekeinek az általa viccesnek vélt és az idő által megszépített emlékeket.

Bizonyos tekintetben Csont tényleg olyan, mint valami szellem, de ezt már a filozófusokra bízom.

  A könyv megtalálható a linken kívül a legtöbb könyvesboltban.

http://bookline.hu/product/home.action?id=88662&type=22&_v=Garaczi_Laszlo_Arc_es_hatraarc