Novella a Kedvesemnek

A Szerelmemnek

       Délelőtt tíz óra múlt. Valamivel reggel hét után keltem, hogy a reggeli evés és fürdés közben és után át tudjam gondolni a dolgokat. Rendszerezni szerettem volna a gondolataimat. Amíg elterültem a kádban, addig is csak Rá tudtam gondolni. Miután kényelmesen elfeküdtem és az egész testemet belepte a víz hátradőltem és behunytam a szemem. A telefonomról Evanescence – My Immortal című száma szólt. Ahogyan általában, úgy most is azonnal a kedvesemhez kapcsoltam a dalszöveget. Az érzéseimet a dal mondanivalójához igazítottam gondolatban.

           „When you’d cry, I’d wipe away all of your tears;
           When you’d scream, I’d fight away all of your fears;
           I held your hand through all of this years, but you still have
           all of me…”

          

           Szabadgondolkodói fordításban a lényeg nagyjából annyi; és pontosan az, amit én is érzek:

           Ha sírsz, én mindent megteszek. Mindent, hogy a könnyeid eltüntessem. Ha bármi megrémiszt és sikítasz, én ott leszek, hogy megküzdjek akár a félelmeddel is. Akármi is történjék, melletted leszek. Fogom a kezed, bárhogy is lesz én, a Tiéd vagyok. Teljesen. Őszintén. Örökre. – Nagyon szabadgondolkodói igaz, de ez a lényeg.

          

           Gyorsan elkészültem és tíz óra tizenöt perckor, ahogyan az már előre meg volt beszélve kopogtattam az ajtaján.

-      kérem, jöjjön be! – fogadott kedvesen.

-      Doktornő! – viszonoztam a köszöntését.

           Eljött az ideje. Párkapcsolati pszichológushoz mentem azért, hogy megmentsem a kapcsolatomat. Nehéz döntés volt és nem is éppen a legolcsóbb döntés, de úgy gondoltam, akárhogyan is lesz: legalább megpróbáltam. Azt akartam, hogy tudjam, bárhogyan is alakulnak az események; én minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy a párom boldoggá tegyem.

           Az elején úgy gondolkodtam, mint a legtöbb ember. Bodorságnak tartottam kívülálló segítségét kérni a saját kapcsolatomban, mert úgy gondoltam, hogy én, mint bennfentes: mindent jobban tudok. Legalábbis a saját életemben és a saját kapcsolatomban biztosan. Nehéz volt meggyőznöm magam. Sokat agyaltam rajta, végül beláttam, hogy ha az autónk elromlik, elvisszük a szervizbe. Ha elszakad a nyakláncunk, elvisszük az ékszerészhez. A karórát az óráshoz, a ruhákat a varrónőhöz stb. Annak ellenére, hogy mi használjuk, nem gondoljuk, hogy jobban értenénk a javításához, mint a szakemberek. Nyilvánvalóan a párkapcsolatunk sokkal fontosabb, mint bármely tárgyunk vagy felszerelésünk, mint bármely tulajdonunk, amellyel rendelkezünk, mégsem adjuk meg neki sokszor azt a tiszteletet, szeretetet és lehetőséget, amelyet létjogosultságán megérdemel.

           Néhány kötelező és formális lefutott kör után kényelmesen elhelyezkedtem.

-      Miért jött el hozzám?

-      Mert félek, hogy elveszítem.

-      Milyennek írná le a kapcsolatukat?

-      Az 2007-ben kezdődött. Mindig is volt érzékem a szép lányok iránt és a kedvesem pontosan az-az igazi széplány volt. Érti? Tündéri mosoly, gyönyörű szemek, aranyos, illemtudó modor stb. Végül is jó hosszú ostrom után összejöttünk egymással, aztán egy időre megszakadt a kapcsolatunk sajnos.

-      Miért szakadt meg?

-      Megcsalt engem egy buliban.

-      A barátnője úgy kezdte a kapcsolatukat, hogy megcsalta magát?

-      Igazából nem jártunk együtt véresen komolyan. És most nem is ez a fontos.

-      Jól érzem, hogy kifogásokat keres?

-      Nem. Mind teszünk rossz dolgokat néha, de ettől még nem leszünk rossz emberek. Még nagyon kicsikék voltunk, ő akkor kezdte a gimnáziumot és még én sem fejeztem be.

-      Értem. Ezek szerint Ön ezen a dolgon már túllépett és sikerült megbocsátania a párjának.

-      Igen, ezt a dolgot már régen elengedtem magamtól.

-      Mit gondol, így utólag a párja megérdemelte a második esélyt?

-      Természetesen igen. Néhány hónappal később újra beszélgetni kezdtünk és a beszélgetésekből találkozások lettek, közös bulizás, végül újra összejöttünk. A kapcsolatunk elején még mindketten tanultuk ezt a dolgot. Próbálgattuk a szárnyainkat. Ízlelgettük, hogy, hogyan is működik ez az egész. Az első hónap gyorsan elment. Sokat voltunk együtt. Mindig és mindenhol, amikor és ahol csak lehetett. Eljött a ballagásomra, amire édesapám nem volt képes. Jóval fiatalabb kora ellenére kitűnően fel tudta mérni azt, hogy mire van szükségem. Támogatott és mellettem állt. Sajnos én akkor még nem voltam eléggé felnőtt ahhoz, hogy mindezt értéke szerint értékeljem. Bántottam őt, fájdalmat okoztam neki szinte folyamatosan és tudja mit mondott akkor nekem? Őt nem érdekli, ha mással vagyok, ha megfogom a kezét vagy megcsókolom, ő már akkor is boldog. Szeretett már valaha valakit annyira doktornő, hogy elviselje a létező legnagyobb fájdalmat a világon és tűrje, hogy akit szeret, mással van, mert jobban szereti a másikat önmagánál és a saját érzéseinél sokkal fontosabb: a másik boldogsága.

Előtte én sem. És nem is láttam még előtte ilyet soha. 16 évesen többet tudott a szeretetről, az önzetlenségről, a boldogságról, mint én valaha is fogok. Nem érdemeltem meg, hogy szeressen. Akkor nem.

-      Elnézést, hogy közbe szólok, de kíváncsi vagyok rá; úgy gondolja, most megérdemli?

-      Nem tudom. Ezt én nem mérhetem fel. Amit tudok, hogy törekszek rá: törekszek jobbnak lenni, mint tegnap voltam, törekszem, hogy megfeleljek magamnak, törekszem olyannak lenni, akire büszke lehet. Törekszem annyira szeretni, amennyire csak tudom, olyan férfinak lenni, akit példaként tekinthet maga előtt, olyan embernek lenni, aki megérdemli a szerelmét. Ez minden, amit tehetek.

-      Szép válasz! Folytassa, kérem.

-      Én egy rohadt szemét voltam vele akkoriban. Nem szándékosan, de mégis. Csakis a saját önzésemmel voltam elfoglalva. Talán ezért szenvedtem autóbalesetet. Büntetésül. Hogy változtassak. Hogy ráébredjek, hogy mim van. Hogy átértékeljem a dolgokat. A baleset után, amíg nem tudtam járni igazán volt egy kis időm gondolkodni. Tudja hány ismerősöm van doktornő? Rengeteg. Tudja, hányan állítják vagy állították magukról, hogy a haverjaim, a barátaim, a támaszaim, akikre számíthatok, ha baj van? Rengetegen. Végül tudja hányan látogattak meg rajta kívül? Egyetlen egyen. Ő is egyszer. De ő: Minden nap. A baleset napján kijött hozzám, kiszedegette a szilánkokat a hátamból. Megmosdatott. Velem volt. Ápolt. Gondoskodott rólam. Szeretett. Önzetlenül. Őszintén. Tisztán. Szerencsére a vég nélküli ostobaságom és hülyeségem után végre megjött az eszem és egyik nap azt mondtam neki: „Én téged szeretlek, veled vagyok boldog. Veled akarok lenni!”

           „Számára ez jelentette a mindent. Jobban érezte, hogy a párja szereti és, hogy fontos neki. Nagyon jó volt, nagyon boldogok voltak. Rengeteg időt együtt töltenek és rengeteg olyan dolog van, ami mindkettőjük számára felejthetetlen. A mai napig szeretik egymást és remélem, hogy ez így is marad, de még jobb, ha így fogalmazok: Egy ideje nekik igazán tökéletes kapcsolatuk van! Mindent megadnak egymásnak, amire a másiknak szüksége van!”  - (Újabb fajta Love sztori (részlet))

-      Maga sír?

-      Mindig meghatódom, ha olvasom, hogyan írt rólunk! Egyszer azt is írta, hogy rosszat álmodott egy száguldó buszról és félt, hogy meg fog halni, de előtte fel akart hívni, hogy szép emlékem legyen róla és, hogy engem halljon, mielőtt meghal. Tudja nagyszerű érzés valakinek még álmában is az első gondolatának lenni. Természetesen vannak hullámvölgyeink. Jobb és rossz napjaink, mint bármelyik kapcsolatban, de akármi is történik, érzem, hogy ő az igazi.

           Később is jól megvoltunk többnyire. Érdekes, hogy az ember mennyire nem képes tanulni néha a saját hibáiból, a múltból és, hogy mennyire képes hibát hibára halmozni. Hosszú ideig titkoltam előle dolgokat. Nem is mennék a részletekbe, de a lényeg az, hogy nagyon sok hibát elkövettem a kapcsolatunk és a párom ellen. Egy párat többször is. Szerencsére ezeket a hibákat már be- és átlátom és szinte mindegyiken változtattam. A gondjaink mára leginkább a kisebb dolgok halmozódásából adódnak, illetve abból, hogy a teljes őszinteségre túl sokáig várattam.

-      Mondana tulajdonságokat a kapcsolatukról?

-      Hát tudja, ez egy különleges kapcsolat. Gyakorta meglepjük egymást ajándékokkal. Kaptam már karórát, nyakláncot, plüssmacit, levelet, könyvet, edzést segítő dolgokat, szépségápolási szereket, ruhát, fényképet. Mindenfélét. Amikor születésnapom van vagy valami ünnep, mindig kapok valami aranyosat.

-      Így próbálják megvásárolni a másik szeretetét?

-      Ne gondolja. Ő csodás nő. Nehéz gyerekkora volt. Nagyon nehéz, mégis megmaradt olyan ártatlannak és tisztának, mint amit, már említettem. Én nagyon szeretem őt. Minden nap, amikor náluk vagyok, akár naponta többször is kiszolgál étellel, figyel rám, figyelmeztet, ha valami nagyon gáz dolgot művelnék. Elfogadta a múltam és igyekszik inspirálni és húzni magával előre. Sok beszélgetést és törődést igényel és amikor filmet vagy csak simán tévét nézünk, többnyire mindig hozzám akar bújni.

           A következő másfél órában az barátnőmmel való kapcsolatom jó oldalát elmeséltem évekre, helyekre és szituációkra lebontva.

-      A szex működik?

-      Igen, amikor a körülmények adottak, akkor nagyon csodás vele.

-      Mondhatjuk, hogy a párja tökéletes?

-      Igen.

-      Nincsenek hibái?

-      Mindenkinek vannak.

-      Akkor, hogyan lehetne tökéletes?

-      A tökéletesség nem a hibátlanságból áll. Hanem az értékből. Abból, ahogyan ad magára, hogy igényes, dögös, csinos, szép, vonzó, elegáns, aranyos, kedves, bájos, szeretnivaló. Abból, hogy képes mindent feláldozni a kiskutyájáért, annyira fontos neki, abból amennyire szereti az édesanyját, abból, hogy ha az apja megpróbálna megváltozni. Abban, hogy felkel korábban, hogy reggelit hozzon nekem az érettségim előtt. Abban, hogy olyankor szeretett a legjobban, amikor a legkevésbé érdemeltem meg. Abban, hogy érdemesnek tartott rá, hogy odaadja magát nekem. Abban, hogy velem tervezi a jövőjét.

-      Nem érzi magát elfogultnak, elvakultnak?

-      Ha nem így szeretünk valakit és gondolkodunk róla, akkor mi értelme párkapcsolatban élnünk? Nézze, én tudom a hibáit. Elfogadom őket. Van, amelyiket szeretem is úgy, ahogyan van. Van, amelyikről tudom, hogy változni fog és van, amelyik képes kikergetni a világból, de azt is tudom: hogy erényből sokkal több van neki.

-      Hogyan tekint a kapcsolatuk jövőjére? Mit szeretne?

-      Szeretném, ha a vitákat gyorsabban és probléma mentesebben oldanánk meg. Szeretnék vele összeköltözni. Szeretném majd feleségül venni és azt szeretném, hogy ő legyen a gyermekeim anyja. Szeretném vele bejárni a világot. Naplementét nézni és, hogy azok a napok, amikor együtt vagyunk, legyenek csodálatosak. Tudja, azok a napok, amikor nem találkozom vele, vagy nem hív fel, azok egyszerűen: rosszak. Akármi is történik velem aznap. Ha éppen rossz dolog, akkor hiányolom magam mellől, ha jó dolog, akkor pedig bánt, hogy nem oszthatom meg vele. Közben természetesen féltem őt és féltékeny is vagyok. Sokat gondolkodom rajta, hogy vajon merre jár, kivel beszél, mit csinál.

-      Ha ennyire szereti, akkor mi a baj, amiért idejött?

-      Pont ezért félek, hogy elveszítem.

-      Ez természetes.

-      Igen, de én félek, hogy talál egy másik fiút, akit még jobban tud szeretni, akivel boldogabb, akivel jobban érezné magát, aki többet tud adni neki, mint én. A dolgok miatt, amiket meséltem néha már nem hisz nekem. Kételkedik bennem és minden joga megvan rá. Az utóbbi időben igyekeztem változni. Elkezdtem. Már tanulok. Bejárok. Minden nap edzek. Írok is. Olvasok és igyekszem jobban adni magamra. Igyekezni fogok munkát is találni, hogy összeköltözhessünk.

-      Milyennek látja a világot?

-      Olyan helynek, ahol az álmok valóra válhatnak.

-      Mit gondol, ahhoz mi kell?

-      Cselekedet.

-      Írna egy listát arról, hogy mit szeret még benne? Mindent írjon le, ami az eszébe jut. És ha hazamegy innen: Mondja el neki.

-      Rendben. Én: Szeretem, amikor mosolyog, amikor nevet, amikor verekedünk, amikor játszunk, amikor nyavalyog, amikor féltékeny, amikor megölel, amikor megcsókol, amikor megpuszil, amikor szeretkezünk. Szeretem, hogy puha a bőre, szeretem a haja és a szeme színét, szeretem az illatát, szeretem, hogy néha gyenge és védtelen, néha erős és határozott. Szeretem, ahogy az anyukáját szereti, szeretem, ahogyan a kiskutyájával bánik. Szeretem, ahogyan motivál az, a tanulásra. Szeretem, amikor érezteti, hogy szüksége van rám. Szeretem, amikor beszélgetünk, szeretem, amikor vicces dolgokat mond. Amikor elmegyünk valahova, amikor beszélgetünk, amikor összebújunk, amikor a jövőnkről beszélünk. Szeretem, ahogyan a dolgokhoz ragaszkodik. A ruháit, a fenekét, a melleit. Szeretem, ahogyan érzek, amikor a közelemben van, vagy rá gondolok. Szeretem, hogy biztonságban érzem magam mellette és azt, ahogyan biztonságban tudom őt, magam mellett. Szeretem Őt.

           Tudja, még mindig szeretnék megtudni róla mindent. Olyan jó látni őt.

-      Ebből tudja, hogy ő az igazi?

-      Hát hogyne. Ha megvan, azt érzi az ember. Állandóan ő jár a fejében. Ő a legjobb barátja, a lelki társa. Vele akarja leélni az életét. Senki és semmi nem érhet fel hozzá.

          

           Mindez segített, hogy még tisztábban lássam, amit eddig is tudtam. Végül is megérte a pénzét. Hazafelé leültem egy padon. Behunytam a szemem és a következőt láttam. Vele voltam: Mindketten egy pompás színekben tündöklő kismadarat figyeltünk, amely hamarosan eltűnt, a kert dúsan virágzó fái között. Mikor már messze járt, még mindig hallottuk az énekét. Nagyon megnyugtató volt.

       Szeretlek téged! Csak remélni tudom, hogy ez kölcsönös. Bármit is gondolsz ez így van. Úgy érzek irántad: Mindent szeretek benned és ezt nem könnyű elismernem 100%-ig, mert nehéz valakinek ennyire kiadnod magad, de te megérdemled. Előtted fogalmam sem volt erről az érzésről. Összehasonlítva veled, vagy avval, amit irántad érzek, úgy tűnik, hogy amit valaha mások felé éreztem, az semmi volt. Sokáig azt hittem, hogy sosem tapasztalhatok meg ilyen érzéseket, de Te rabul ejtetted a szívemet örökre. Ha akarnék, sem tudnék ez elől elmenekülni, pedig voltak idők régen, amikor megpróbáltam. Ez az egész annyira elsöprő és néha fájdalmas is, de akkora szükségem van Rád, mint a levegőre. Nem tudlak többé nem szeretni, mint, ahogyan nem tudok megállni, lélegezni sem. Ha megtenném, abba belehalnék. Reménytelenül és visszafordíthatatlanul beléd szerettem.

Jobban, mint hinnéd.   

Szeretettel: A párod!